Miért a tulajdonlást támogatja az állam a bérlés helyett?
Nem mindegy hogy a fizetésed felét vagy tizedét költöd bérleti dijra. És ismét a fizetéseknél tartunk.
A buta németek egyre többen lizingelik az autót és 3 évente cserélik. Már a buta magyaroknak is van ilyen konstrukció. Az okos magyar pedig megveszi a 10 éves széthajtott német autót saját tulajdonba.
Tudjuk mi a csiziót.
A külföldi cégek többynire nagyobb befektethető tőkével rendelkeznek, mint a legtöbb magyar vállalat. Éppen ezért ők jól járnak vele, ha megvesznek tegyük fel egy társasházat/irodaépületet, majd kiadják 50 lakónak és rövid időn belül megtérül a befektetésük, sőt, ezután már állandó bevételük is lesz. De a profit kifolyik külföldre, ott adóznak belőle, így Magyarország nem gyarapodik ezekből a bérlésekből.
Ellenben ha itthoni vállalat a tulajdonos, akkor “itthon marad” a pénz, növekszenek az állam bevételei és ezzel erősebb lesz a nemzetközi politikában is.
Komolyan nem ertem annak a logikajat aki a berlest tamogatna. Legyszives cafolj ra a kovetkezore ervekkel:
Termeszetesen annak a fejeben, ha megvan az onero!
1 - Ha veszel egy lakast (ha csak nem vagy eletkeptelen) olyan hitellel veszed fel, ami annyi vagy olcsobb mint ha alberletet fizetnel.
2 - Ha mobilitasra van szukseged, akkor KIADOD, es a bevetelbol berelsz mashol ideiglenesen/hosszutavra
3 - Az ingatlan a TIED a hitel lejartaval, nem csak idegeneknek adod a penzt.
4 - Nincs az az isten, ha csak nem a bankod, aki kirakhatna a sajat ingatlanodbol. A szabalyokat te hozod, annyi gyerek / kutya / macska / anyam tudja lehet amennyit szeretnel, es persze amennyit a lakokozosseg megenged.
Nem ertem az emberek logikajat akik a berlest valasztjak, es 50 evesen meg mindig masnak fizetik a lakbert, ahelyett, hogy egy sajat ingatlannal rendelkeznenek addigra. Hol itt a logika kerem szepen???
#13
Így van
Hozzá kell tenni, hogy mellette ugyanazok, akik a bérlést erőltetik, azok panaszkodnak, hogy a magyarok nem gondoskodnak az idős korukról.
Miközben ennél jobb öngondoskodás nincsen, mint hogy mire nyugdíjas lesz valaki, addigra van saját ingatlana. Onnantól nem kell bérleti díjat vagy hiteltörlesztést fizetnie - ha ennyivel kevesebb a nyugdíja a fizetésénél akkor is prímán meg tud élni belőle. Ha pedig szeretne idősek otthonába menni akkor eladja vagy kiadja, vagy tudja örökül hagyni a családjára.
Aki egész életében lakbért fizetett az akkor is kell fizesse ha már nyugdíjas és semmit nem tud örökségül hagyni, hiába fizetett rengeteget az élete során.
Persze tegyük hozzá, hogy pont ezekben a körökben szorgalmazzák azt is, hogy ne is legyen gyerek, így az nem gond ha nem hagynak maguk után semmit - hiszen nincs kire.
13-as vagyok.
Akik szerint hulyeseg hitelbe hajszolniuk magukat, azok nem informalodnak jol.
"ha nem tudjuk fizetni a torlesztot elveszi a bank a hazat"
Kepzeld, ha a lakbert se tudod fizetni, akkor is kiraknak az utcara. Ez nem lehet kifogas
"9 : Én ezt értem, ez így van, sőt a bérlés egyre inkább megfizethetetlen. Azt továbbra sem értem, hogy akkor hol van itt a fiatalok mobilitása, ha 30 évesen már lakást kell venni valahol akárhogy is, mert reménytelen bérelni valamit."
A lakást el lehet adni és lehet helyette venni valamit.
Ezen kívül még egyszer: egy 30 évesnek azért már célegyenesben van a család, nem akarsz te évente máshová költözni és ott normális bölcsit/ovit/iskolát keresni, örülsz ha találsz egyet.
No meg azt se felejtsük el, hogy az ország karrier szempontjából jelenleg úgy néz ki, hogy van Budapest, meg még esetleg 2-3 város, a többi meg futottak még. Hova akarsz mobilizálódni? Átköltözni egyik kerületből a másikba? Nincsenek itt több száz km-es távolságok, mint a németeknél meg a franciáknál. Ott sem a jókedvükből alacsony az ingatlannal rendelkezők aránya.
#17
Szerintem az emberek többsége elégé értelmes ahhoz, hogy ne csak a két végletben gondolkodjon, mint te.
Lehet lakást is bérelni, de ne életed végéig tedd!
A bérlakás egy rövid időre jó, amikor még nincs elég pénzed, hogy belevágj egy lakásvásárlásba, amikor még nincsen családod és egyedül vagy haverokkal, partnerrel akarsz csak együtt lakni, vagy amikor rövidebb ideig akarsz egy helyen maradni.
Ettől még hosszú távra a vásárlás éri meg.
A kérdésed nem erről szólt, hanem hogy egyáltalán minek kell lakást venni, abban miért segít az állam.
Azért, mert a lakás bérlése a te dolgod, a lakás bérbeadása a piaci szereplők dolga, de az, hogy legyen olyan otthonod ahol már tudsz családot alapítani és gyereket vállalni az már az állam dolga - mert most erre van szüksége az országnak, hogy gyerekek szülessenek - neked is, akkor is ha te magad nem akarsz gyereket és nem is lesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!