Egy olyan párt mint a momentum hogy kerülhetett be az epbe?
Úgy lehet, hogy több mint 300.000 ember rájuk szavazott.
Majd azt linkeld már be, mikor a Momentum hivatalosan azt állította, hogy nekik csak BP fontos.
A momentum vidéket is járta, itt is kampányolt. A noolimpia idején talán érezhettük, hogy BP centrikusak, de igazából az is az egész ország ügye volt.
Az aldeban sok szeretettel várják őket, nem értem mit kéne jòvàhagyni
▬ A „jóváhagyáson” mit értesz?
A pártalapításhoz – és fenntartáshoz – vannak adott jogi feltételek, de ezek nem (például) arra vonatkoznak, hogy a pártok kit akarnak segíteni, kit nem. Ha a MOMENTUM pártként működik, akkor eleget tett, és folyamatosan eleget tesz a jogszabályi feltételeknek.
Ezek közül minek nem felel meg?
↓
• A̲l̲a̲p̲t̲ö̲r̲v̲é̲n̲y̲ ̲b̲i̲z̲t̲o̲s̲í̲t̲o̲t̲t̲a̲ ̲j̲o̲g̲ ̲a̲ ̲s̲z̲a̲b̲a̲d̲ ̲p̲á̲r̲t̲l̲a̲p̲í̲t̲á̲s̲:
„Pártok az egyesülési jog alapján szabadon alakulhatnak és tevékenykedhetnek.” ← Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.) » VIII. cikk (3)
• A̲l̲a̲p̲í̲t̲á̲s̲á̲h̲o̲z̲ ̲e̲l̲e̲g̲e̲n̲d̲ő̲ ̲1̲0̲ ̲s̲z̲e̲m̲é̲l̲y̲:
„Az egyesület létrehozásához alapszabály elfogadása, az alapszabály elfogadásához legalább tíz személy egybehangzó akaratnyilatkozata szükséges.” ← 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről » VII. CÍM AZ EGYESÜLET FOGALMA, LÉTESÍTÉSE, TAGSÁGA » 3:64. § [Létesítés]
A̲ ̲p̲á̲r̲t̲ ̲i̲s̲ ̲e̲g̲y̲e̲s̲ü̲l̲e̲t̲, bár speciális szabályok is vonatkoznak rá: „Az egyesület az egyesülési jog alapján létrehozott szervezet, amelynek különös formáira: a szövetségre, a pártra, a szakszervezetre, továbbá a külön törvény hatálya alá tartozó tevékenységet végző egyesületekre törvény az egyesületre vonatkozó rendelkezésektől eltérő szabályokat állapíthat meg. Az egyesület (különös formájú egyesület) nevében nem kell feltüntetni az egyesület típusára vagy formájára vonatkozó elnevezést; egyesület (különös formájú egyesület) létrehozható és működtethető olyan elnevezéssel is, melyben a szövetség vagy az egyesülési jog gyakorlására utaló egyéb kifejezés szerepel.” ← 2011. évi CLXXV. Törvény az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról » 4. § (1)
• A̲z̲ ̲e̲g̲y̲e̲s̲ü̲l̲e̲t̲ ̲n̲y̲i̲l̲v̲á̲n̲t̲a̲r̲t̲á̲s̲b̲a̲ ̲v̲é̲t̲e̲l̲l̲e̲l̲ ̲j̲ö̲n̲ ̲l̲é̲t̲r̲e̲:
„Az egyesület jogi személy, amely a nyilvántartásba vétellel jön létre.” ← 2011. évi CLXXV. törvény az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról » 4. § (2)
• Ha az egyesület a későbbiekben pártként kíván működni, akkor be kell nyújtania az alapszabályát, vagyonmérlegét, és nyilatkozatát, hogy kötelezettséget vállal a párttörvény betartására:
„15. § Ha már bejegyzett egyesület pártként kíván működni, köteles bejelenteni a bíróságnak, hogy a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvényt magára nézve kötelezőnek ismeri el, és alapszabályát egyidejűleg a bíróságnak benyújtani. 16. § Pártként az az egyesület működhet, amely bejegyzési kérelmével, illetőleg a 15. §-ban említett bejelentésével egyidejűleg a 2. számú mellékletben meghatározottak szerinti vagyonmérlegét a bírósághoz benyújtotta.” ← 1989. évi XXXIII. törvény a pártok működéséről és gazdálkodásáról
▬ Az igen furcsa, hogy az állításodat úgy gondolod bizonyítani, hogy éppen az azt vitató keressen bizonyítékokat a te állításod alátámasztására.
A „barát” Google azt is felhozza, hogy a Föld lapos (friss állításként is), és több, elmúlt időponttal, hogy világvége lesz (egyik alkalommal sem volt) stb.
A hitelességed érdekében neked kéne megfelelően alátámasztani az állításod.
▬ És, ha számukra valóban csak Budapest fontos?
Egyszerű. Akkor, ha ez tényleg így van, és köztudott – nem csak te állítod, hogy más kikeresheti – akkor vállalják, hogy csak budapestiek szavaznak rájuk, vidékiek, nem. Ahogy egy ideológiai párt, pl. keresztény párt is vállalja, hogy a vallásos emberek szavaznak rájuk, a vallást elutasítók, nem.
▬ Nem értem, hogy miért kérdőjelezed meg az EP-be jutásukat, belpolitikai indokkal?
Egy éve, az országgyűlési képviselő választáson nem jutott be képviselőjük az országgyűlésbe (egyéniben sem, listán sem), és ma sincs. Úgy ítélték meg a választók, hogy a belföldi politikájuk súlya, milyensége alapján nem érdemlik meg.
Az Európai Parlamentbe két képviselőjük jutott. Úgy ítélték meg a választók, hogy az EU-val kapcsolatos nézeteik alapján ott a helyük. Hiszen ők elfogadják, támogatják az EU-t. Itt van a MOMENTUM EP 2019-es választási programja: [link] Úgy kezdődik, hogy „Nem kérdés: Magyarország Szent István óta Európa része. Az Európai Unió jövője Magyarország jövője is. EU-tagságunknak nincs életképes alternatívája. Egy erős Magyarország csak egy erős Európában képzelhető el. Az EU a kontinens legnagyobb sikertörténete…”. Mi furcsa van abban, hogy két képviselőjük lesz az EP-ben? Nem az a furcsa, hogy az EU-val látványosan és hangosan hadokozó pártszövetség, amelynek a lényegesen jelentősebb tagjának az EP pártszövetségi tagsága fel van függesztve, több mint 6-szor annyi képviselővel lesz ott?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!