A fideszesek miért csinálnak viccet a választási csalásból?
Drága jókenyér kérdező #7-es vagyok.
Ha már vitakultúra az Ebeszen kívül mást ismételgetni? Valami érvet az ellen amit felsoroltam. Kérlek. 🐼 (ha már vitakultúra)
A te vitakultúrádat már megcsillogtattad.
"Ez egy pofátlan hazugság, ezzel nem vitázok."
Mégis mi az ami neked nem megfelelő vitakultúra ami válaszokat eddig kaptál?
"Az EBESZ nem állapíthatta meg mi történt például a TEK-kel körbezárt NVI-ben mivel egyszerűen nem volt ott"
Mi ez? Mi az amit befolyásolt a választáson, a szavazatok leadásán és egyeben az amiről beszélni próbálsz?
Először a szavazás napján álltak ki nagy pofával az ellenzéki politikusok, Karigeri még meg is fenyegette a köztársasági elnököt, nehogy majd a fideszt merje felkérni kormányalakításra, mert a nagy részvétel miatt biztosak voltak a győzelmükben. Vagyis ők is úgy gondoltk, hogy a választási rendszerrel tudnak győzni. - Aztán amikor kiderült, hogy nem ők győztek, azonnal jött a szöveg az aránytalan választási rendszerről, a fidesznek lejtő választási törvényről, arról, hogy a választási törvény olyan lett hogy nem is lehet legyőzni a fideszt, hogy átszabták a körzeteket a fidesz javára stb. stb. Amik egyike sem volt létező probléma vasárnap este 7-ig, csak utána.
Aztán jött a szöveg a választási csalásokról - miközben minden jegyzőkönyv stimmel, minden urnát ott bontottak ki az összes szavazatszámláló előtt, az érvénytelen szavazatokat mindet átnézték az egyéni körzetekben összesítve is. Ilyenkor nem számított hogy sok éve olyan problémák is voltak, hogy a választó nem tudta aláírni a jegyzőkönyvet mert valaki már szavazott a nevében mire ő odaért. Nem számít hogy most olyan szavazókör is volt, ahol a tévedés éppen a fidesznek volt káros. ment a mese arról, hogy csaltak, mert nem voltak ott ellenzéki delegáltak - holott azért nem voltak ellenzéki delegáltak, mert nem akartak ott lenni.
Megy a mese a médiatúlsúlyról, meg a túl sok plakátról - miközben minden második plakátról valamelyik ellenzéki nézett le és most végre nem a ballib média van túlsúlyban mint előtte évtizedeken át. Mintha elég lenne kiplakátolni bármit és azzal az embere el is hinnék, meg is vennék a "terméket".
A tény az, hogy minden lépés pontosan nyomon követhető és ellenőrizhető. Nem volt rendszerleállás - pedig ez is egy kedvenc mesefordulat. nem online szavazunk, hanem kézzel, papíron - nem lehet meghekkelni. nem voltak buszoztatások, tömeges szavazás miatti bejelentkezések - szavazni csak az állandó lakcímen lehet és egy településen sem volt több lakcímbejelentés a választást megelőző évben, mint bármelyik másikban. Az ukránok nem szavazhatnak nálunk, aki meg határon túli magyar annak nem kell buszozni hogy szavazzon, leadja a konzulátusán a levélszavazatát vagy feladja a postán és ennyi. A határon túliaknak csak 1 szavazatuk van, míg neked, aki itt is lakik, kettő. Ezért nem szavazhattak levélben azok akik külföldön dolgoznak, mert akkor elvesztették volna az egyik szavazatukat. stb. stb. stb.
De nyugodtan jöhetsz és a nagyszerű vitakultúráddal megpróbálhatod bizonygatni, hogy mindezek ellenére mégis neked van igazad és a fidesz csalással nyert. Csak ne lepődj meg rajta, ha továbbra is viccesnek fogjuk látni.
Viccet csinálnak belőle, mert kínos ügy. Egyrészt úgy alakították a körzeteket, másrészt egyfordulóssá tették, de még így sem győzhettek csalás nélkül, ez ciki. Továbbá 48 százalék egyenlő kétharmad. Valami matematikai anomália lehet.
Boldog karácsonyt.
#16
"Mi lesz a duma, ha 21-ből 14-et visz a fidesz? Az ugye 2/3."
Nyugi, megoldják. Majd azt mondják, hogy nem is 16-t nyert el a fidesz a mandátumokból, pedig akár annyi is lehetett volna, így csúfos vereség, látványos szavazatvesztés stb. Kitalálják, hidd el. Itt is láthatod, hogy a tények, a realitás és az értelem nem játszanak szerepet ha valamit mondani akarnak.
Azért, mert baromság.
Az megvan, kedves kérdező, hogy a valasztas.hu-n megtekinthető az ÖSSZES választókerület ÖSSZES szavazatszámláló bizottságának a jegyzőkönyve, beszkennelt formában, benne az adott körzet eredményeivel, és a bizottságba delegáltak aláírásaival? Az ezekben közölt adatoknak meg kell egyezniük a választási szoftverbe feltöltött adatokkal. A feltöltött adatok szintén megtekinthetők a valasztas.hu-n. És láss csodát! A mai napig nem talált benne senki sem eltérést! Tudod, hogy ez mit jelent? Igen, jól gondolod,hogy azt, hogy nem volt választási csalás. Ez a kőkemény igazság, amit a TÉNYEK és SZÁMOK igazolnak, fogadd el szépen.
19.
Dehogy fogja!!! 😄😄😄
Van egy réteg ahol nem a tények az érv, hanem a meggyőződés, vagy a rögeszme!!!!
Ha maga az Ebesz főtitkára térden állva közli vele, akkor se hiszi....
Demokrácia van. Mindenkinek joga makacsnak lenni! 😄😄😄😄
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!