Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Fideszesek, örültök Gyurcsány...

Fideszesek, örültök Gyurcsány sikerének? Ilyenkor büszkék vagytok a kormányotokra és a választási törvényetekre?

Figyelt kérdés

Köztudott tény, hogy a 2018-as választásnak csak két győztese, haszonélvezője van: az orbánista Fidesz-KDNP és a gyurcsányista DK:


a Fidesz-maffiát a szavazók 48%-a támogatta, és ezzel 67%-os eredményt ért el a parlamentben, mintegy 20 százaléknyi plusz mandátumhoz jutva a legalizált mandátumlopási mechanizmussal.


Ezt tudjuk. Amiről viszont keveset beszélünk, hogy Orbán baloldali megfelelője, a DK-s KISZ-titkár kolléga is bőven jól járt az összes többi ellenzéki párthoz képest, szinte a valós támogatottságának megfelelő arányban kaphatott mandátumokat, MEGELŐZVE AZ LMP-t, amely két százalékkal jobban teljesített nála!!!


A választók 7%-ának támogatottságát bíró LMP csak a mandátumok 4%-át kapta meg, ehhez képest az 5%-os támogatottságú DK a mandátumoknak is megkaphatta a 4,5%-át, aminél egy arányos rendszerben is alig kaphatott volna többet!


Tudjuk azt is, hogy a valós támogatottságához képest a Jobbik 7%-ot, az LMP 2,5%-ot, az MSZP-P 2%-ot veszített el, az állampártiak viszont 20%-kal erősebbek a parlamentben mint a választók preferenciáiban.


A fideszeseket kérdezem: büszkék vagytok erre az aránytalan rendszerre, amit a példaképeitek összehoztak, és örültök, hogy Orbán után Gyurcsány járt vele a legjobban?


Igazságosnak tartjátok, hogy a választási rendszeretek nemcsak a mandátumelosztást torzítja el, de KÉPES FELCSERÉLNI A SORRENDET IS AKÁR a pártok között?


Jó és szép rendszernek gondoljátok azt a választási rendszert, amelyben a pártok erőviszonyai nem a rájuk szavazó polgárok preferenciáit tükrözik, olyannyira, hogy akár a sorrendjük is felcserélődhet?


Ez így nektek tetszik?



2018. ápr. 16. 13:01
1 2 3
 1/22 anonim ***** válasza:
77%
Elgurult, vagy elfogyott?
2018. ápr. 16. 13:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/22 anonim ***** válasza:
45%
Azt kifelejteted, hogy nemcsak partlistara szavazunk, hanem egyeni mandatumokra is, es az egyeni köteztekben 86%ban a fideszes jelölt nyert."A fideszeseket kérdezem: büszkék vagytok erre az aránytalan rendszerre, amit a példaképeitek összehoztak, és örültök, hogy Orbán után Gyurcsány járt vele a legjobban?" Igen mert akrmelyik part jarhatott volna vele a legjobban, ah elertek volna azt a szavaztszamot amit a fidesz
2018. ápr. 16. 13:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/22 anonim ***** válasza:
60%
Már el lett sorolva párszor hány nyugati országban kapott volna a fidesz jobb választási eredményt mert még jobban támogatják a győztest. Egyébként tényleg sz lenne s jó ha még fél éves koalíciós tárgyalások jönnének mert a fidedznek hiányzik 1% nyi szavazat?
2018. ápr. 16. 13:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/22 anonim ***** válasza:
97%

Naná hogy örülünk Gyurcsány sikerének!


Az ő érdeme, hogy még mindig hatalmon van a Fidesz.

Amikor kiment a kerítés ellen tüntetni és négereket fogadott be a házába, már akkor megmondtam hogy 2018-ban megint 2/3a lesz a Fidesznek.

2018. ápr. 16. 13:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/22 anonim ***** válasza:
61%

Csak a "legtöbb nyugati országban" van független közmédia, van független ügyész aki nem hagyja, hogy korrupt politikusok induljanak a választásokon, és van kultúrája az egyéni képviseletnek, nem csak a pártlogó miatt szavaznak rájuk.


Egyébként gratulálok, végre hivatalosan is megszületett az Orbán-Gyurcsány tengely.

2018. ápr. 16. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/22 anonim ***** válasza:
100%
Örülök neki,mert amíg gyurcsány parlamentben van addig tuti fidesz kormányzás van.
2018. ápr. 16. 13:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/22 anonim ***** válasza:
95%

"Csak a "legtöbb nyugati országban" van független közmédia, van független ügyész aki nem hagyja, hogy korrupt politikusok induljanak a választásokon,"



Aha, ezt mond el mindennap USA-ba, Franciáknál, stb.

2018. ápr. 16. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/22 anonim ***** válasza:
59%
Ha kiemelsz NAGY BETŰVEL szavakat, attól még UGYANOLYAN IDIÓTA maradsz, egyáltalán nem kelted MŰVELT EMBER látszatát :D
2018. ápr. 16. 13:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/22 anonim ***** válasza:
100%
Nem hiszen, hogy azt a néhány helyet lehet sikernek nevezni.
2018. ápr. 16. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/22 anonim ***** válasza:
81%

Nem fogyott még el a nyálad, kérdező? Ennyi köpködés még egy lámától is sok lenne.

Csak szólok, négy hosszú év várható! Ha nem engeded el a témát, bele fogsz hülyülni. :-) bár ezzel már lehet elkéstünk...

2018. ápr. 16. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!