A fideszeseket kérdezem, hogy ti milyen médiumokból tájékozódtok?
#10
Hát nem így van. Ez egy ballib tévképzet hogy a kormánypártokra szavazók egyoldalúan tájékozódnának. Próbáljuk már évek óta mondani nektek, hogy ez hazugság, de nem hiszitek el.
A vicc az egészben az, hogy míg egy kormánypárti nézi az rtl klub híradóit, olvassa az indexet, hallgatja az info rádiót - addig itt a gyk-n is kiderül, hogy éppen a ti oldalatokon nem hajlandóak elfogadni a hír tv, m1, origó és hasonlók információit. A tagadás, a féloldalas informálódás sokkal valószínűbb az ellenzékiek körében.
#12 Info rádió, ha a leghitelesebbet kérdezed.
Minden másik a saját maga szemszögéből mutatja meg a dolgokat és azt amit ők éppen fontosnak vagy érdekesnek tartanak. Természetesen én egy kormányt támogató lapnak, tévének vagy rádiónak jobban adok a szavára, mint egy ellenzékinek, de nem fogadom el készpénznek azt sem amit ott hallok. Utána nézek és az esetek nagyobb részében kiderül, hogy hiteles, helyes.
#14
Ha megnézed azt a kevés pert amit a kormányoldalon indítottak, akkor láthatod, hogy az ítéletek alapja mindig az, hogy a bíróság szerint a hatalmon levőknek ezt el kell viselniük. Hasonló vagy kisebb súlyú esetekben fordítva viszont súlyosan büntetnek. Orbán megmondta, hogy amíg miniszterelnök, addig senkit nem perel, állítson bármilyen hazugságot. Én nem értek vele egyet, de ő dolga. Azért nincsenek a másik oldalnak olyan számban vesztes perei mert nem indítanak ellenük, pedig naponta ezret lehetne/kellene.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!