Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Orbán szerint roncsok az autóink?

Orbán szerint roncsok az autóink?

Figyelt kérdés

A fideszesek mindig azzal szoktak felvágni, hogy mennyi autó száguldozik, (de abba általábvan nem gondolnak bele, hogy gazdagéknál már 3-4 autó is van, a szegényeknél pedig egy sem..., vagy az a tény, hogy vidéken meghalsz autó nélkül), de úgy látszik, hogy az autók elöregedése a Fidesznek is feltűnt, ezért változtatnának rajta.


Pedig ha lenne valós gazdasági növekedés, ha lenne valódi bérnövekedés, akkor nem okozna gondot az autók lecserélése.


2019. máj. 22. 10:54
 1/4 anonim ***** válasza:
28%

Ez hülyeség.

Nekünk egyáltalán nem, okozna gondot, hogy akár 2-3 évente lecseréljük az autónkat újra, de eszünk ágában sincsen. 10 éves az opelünk és jobban fut mint sok másik 2-3 éves. Fogyasztása rendben, biztonságos, a szervizelése nem kerül már olyan sokba és nem verem a fejemet a falba ha véletlenül meghúzom, mert rosszul álltam a bokrok mellé vagy túl közel voltam valami padkához.

de legalább már odáig eljutottunk, hogy azt az eddig is nyilvánvaló tényt te már legalább nem próbálod elhazudni, hogy egyre több autó van az embereknél. A következő lépés lesz, hogy már ne próbáld a többi tényt eltagadni, hogy folyamatos a gazdasági növekedés, béremelkedés és az életszinvonal emelkedése. De csodát nem is várok.

2019. máj. 22. 11:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
37%

Mennyi volt 2002-ben a minimálbér? 2010-ben? És mennyi most?

Ugyanez, átlagbér vonatkozásában? És az autók darabszámában?


Én azt értem, hogy a 2010-es kiindulási helyzetet szeretnék figyelmen kívül hagyni a balogok, hisz akkor csődben volt az ország és az IMF volt a csődbiztos....

Persze! Lehetett venni devizaátverésre 2008 előtt autót. Ezt pedig sokaknak a háza, lakása látta kárát. Aki akkor tanult belőle, azok többsége most addig nyújtózik, ameddig a takaró ér. Inkább vesz 10-20 éves, nyugatról behozott használtautót anyagi lehetőségei szerint, minthogy eladósodjon.

Egy hosszú lejáratú hitel pedig azért kockázatos, mert ha a baloldali banda a kormányrúdhoz kerülne, akkor megint szétbarmolnák a gazdaságot. Munkanélküliség és csőd várna az országra!

2019. máj. 22. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
100%

Azért durva ferdítések vannak. Maximum a nagyon gazdagoknak van több autójuk vagy ha valakinek céges autójuk van pluszban. Egy szegény családnak pedig még mindig olcsóbb autóval utazni csoportosan mint fizetni a havi bérleteket.



Másrészt én sok embert ismerek akik jól állnak anyagilag és mégis 10-20 éves autóik vannak. Tudod miért? Mert jó állapotban vannak ezek az autók, semmi értelme 4-6 millióért ugyanolyan kocsit venni csak azért mert új, szimpla pénzkidobás lenne. Legtöbben csak státuszszimbólumként veszik az új kocsit... Ráadásként kb 2 év alatt kb a felére csökken az autó bruttó értéke, miközben az állapota semmit se változott maximum javult ha kijöttek belőle a kezdeti gyerekhibák és javítva lettek.



Van gazdasági növekedés, mint ahogy nőttek a reál bérek is (NEM, NEM ÓRIÁSI MÓDON) és minden statisztika szerint nőtt az autók mennyisége az utakon, hasonló módon az egész EU-ban is. De ez nem azt jelenti mindenki új autót vesz, mert egyrészt nem mindenki ennyire tehetős, másrészt ha 1 misiért jó állapotban lévő ugyanolyan márkát vesz akkor miert dobjon ki 5x annyit az újért?


Nekem is megteszi a 15 éves Octavia, semmi óriási műszaki baja nem volt még, miért cseréljem le újra? Ugyanazt tudja és adja, akkor miért cseréljem le?

2019. máj. 22. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:

Kb 14-15 év már az autók átlagkora a magyar utakon. Lehet, hogy kevesen gyakran cserélhetnék az autóikat ha akarják, de a többségnek még 1 milliója sincs autóra 5 évente.

Szerintem is ez az intézkedés felér egy beismeréssel. Vagy mondhatjuk hogy felismeréssel, hogy valamit változtatni kell.

2019. máj. 22. 14:57
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!