A fideszesek miért vették magukra a patkányozást, amikor tényleg patkányinvázió van Budapesten? Egyik párt se vette magára, csak a fidesz.
Azért vették magukra, mert a patkányinvázió előtt évtizedeken át ugyanaz a cég végezte (JÓL!) ezt a feladatot.
A Bábolnának is hosszú évekbe tellett rendbehozni a helyzetet, körülbelül a nyolcvanas évekre lett "patkánymentes" Budapest.
A Fidesz azonban ezt az elemi fontoságú területet sem volt képes szakértő kezekben meghagyni, mert mint a kisgömböc, minden létező pénzmozgást szeretne haveri cégekbe csatornázni.
Voltak olyan idióták, hogy AZONNAL szerződést bontottak a Bábolnával és úgy adták át egy, az ügyben tapasztalatlan Fidesz-közeli cégnek a patkányirtás elvégzését, hogy ráadásul az ÁTMENET időszakában nem végzett senki patkányirtást a fővárosban.
Azaz hónapokat adtak a patkányoknak elszaporodni.
Minden minimálisan normális országban, ha el is veszik (általában NEM veszik) a patkányirtást egy olyan cégtől, amely ÖTVEN ÉVE sikeresen csinálja, legalább arra az időre még szerződést szoktak vele kötni, ameddig az új cég meg nem kezdi az irtást.
Ilyen idiótaságot normális emberek nem csinálnak, hogy ne hosszabbítsák meg az átmenet időszakára legalább a leköszönő cég szerződését.
Ehhez fideszesnek kell lenni. Náluk minden megbízás jutalomként működik a haverok felé, a szerződésbontások pedig büntetések. Inkább lefedetlenül hagyják a várost hónapokra, de juszt se kapjon egy fityinget se tovább a Bábolna, mert az mostantól a haveroknak jár!
Szóval finoman szólva is jogosan vették magukra a dolgot, mivel ők csinálták a helyzetet. Most meg - beismerésként - ráköltenek egy vagyont egy különlege, extra patkányirtási műveletre, amire semmi szükség nem lett volna, ha szinten van tartva a helyzet...
11.
Ne tetézd!!! 😄😄😄😄😄
Az ominózus riportban a helyzet egyértelmű volt....
Nem kell a gombhoz kabátot varrni!
Azért vették magukra, hogy igazolhassák magukat. A fidesz és talpnyalói évek, évtizedek óta undorító módon mocskolódnak, hazaárulóznak, panelproliznak, komcsiznak, el egészen a halálos fenyegetésekig.
Bayer barátjuk, az 5-ös számú párttagkönyv tulajdonosa állami kitüntetést, Lovagkeresztet is kapott a kormánytól azért, mert uszít, mocskolódik, akár népirtással is fenyeget.
Egyenesen a miniszterelnök úr kezéből vehette át ezért az elismerést.
Ilyen mértékű mocskolódást és gyűlöletkeltést nem árt néha leigazolni valamivel, ezért örülnek, hogy ez a szerencsétlen Bangóné feldobta nekik a labdát.
Mindegy, hogy nyilvánosan bocsánatotkért, ez elég lesz egy ideig, hogy a fideszeseknek legyen egy sovány hivatkozási alapjuk tovább folytatni azt a gyűlölködést, amit amúgy is csinálnának, zsigerből, alantas ösztönből.
"Egyik párt se vette magára, csak a fidesz."
Amikor a fidesz szavazóira mondta Bangóné a patkányos megjegyzését, akkor mégis kinek másnak kellett volna magára vennie, mint a fidesznek és a fidesz szavazóinak?
Ha rád valaki azt mondja, hogy hülye vagy, akkor most érveljek azzal, hogy nem is történt semmi, hiszen én nem is vettem magamra?
#5
"Mond el az igazat betörik a fejed, tipikus esete volt ez."
Nem. A 'szólj be egy bunkót a választóknak és ők erre jogosan megsértődnek rajta' úgy, hogy a beszólásért még a saját támogatóidtól is akkorát kapsz, hogy a fal adja a másikat tipikus esete volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!