Ti ismertek bevándorláspárti embert?
"Amúgy sem igazi politikusok, nekik csak a pártpénzek fontosak, a saját képviselői fizetésük, tesznek a népre és tolvaj mind, egytől egyig."
Mert a Fidesz politikusai nem azok? Az egyik tizenkilenc, a másik egy híjján húsz!
Aki aktívan tenne érte, olyat nem. De sok olyat, aki anyagi haszonért, több bevételért eladná a jövőjét.
A baloldali pártok is ilyenek. Nulla az esélye, hogy a múltjuk miatt szavazókat szerezhetnének, ezért idegenlégiósokkal szaporítanák a szavazói táborukat. Hangzatos frázisokkal telepítenék be őket, és néhány év múlva a már magyar állampolgár mindenféle népség csak arra szavazna, akik besegítették őket.
A balosoknak meglenne a nemzetközi internacionalizmus a himnuszukból, a liberálisoknak is a kozmopolitizmus, a zöldeknek a környezetvédelem -már ahol és ahogy-, és annyi lenne a magyaroknak, vége.
,,legfőképpen a migráció ellenes törvények szavazásakor mutatták ki a foguk fehérét." Kezdjük ott hogy ez a Jobbik ötlete volt, amit előtte már vagy 7 alkalommal benyújtottak, csak kellett a nersevikeknek a kötvény biznisz ezért át kellett írni a törvényt. Ez nem tetszett, és ezért nem szavazták meg, nem pedig azért mert migráció pártiak lennének. Ettől függetlenül amit a Jobbik meg úgy általában az ellenzék csinál az valami kritikán aluli.
#10esnek pedig teljesen igaza van. Hiába lenne holnaptól Gyurcsány-kormány, vagy Juhász kormány, a magyarok többsége annyira ellenzi(egyébként szerencsére), hogy ezt egy kormány sem merné bevállalni, mert akkor 4 év múlva bukna!
Azért mondják mert a fakenews a lételemük és mert sokakhoz ekkora média fölénnyel csak ők jutnak el.
Egyébként meg a szelektált bevándorlás szerinem nem ütközne akkora falakba.
25 évestől fiatalabb gyermektelen hajadon nök-lányok-kislányok jöhetnek,fiúk férfiak kint maradnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!