Miért hagyják, hogy gazdaságilag kettészakadjon Magyarország?
Bőven megvan már a törésvonal. Magyarország keleti fele leszakadóban, kevés munkahely, ami van is nem túl vonzó.
Nyugaton azért jobb ahelyzet, de nyugaton is főleg az észak-nyugati megyék amik jobbak.
Az, hogy hagyják leszakadni, azért túlzás, a mindenkori kormány csupán próbál egyensúlyozni, hogy a keleti országrész felhúzására költött pénz ne fogja vissza a nyugati országrész fejlődését.
Például autópálya építések esetén próbálnak minden keleti, északi, és déli megyeszékhelyt is bekötni az autópálya hálózatba, pedig pl az M6-oson Dunaújvárostól délre már a madár sem jár, közben nyugaton meg az M1-es már lassan járhatatlan, legalább tíz éve már bővíteni kellett volna. Nem egyszerű elosztani a pénzt, Békéscsabára nem települ egy cég sem, ha nincs bekötve a gyorsforgalmi úthálózatba, de közben pedig a nyugatra, és Pest köré települt cégek miatt az ottani utak telítettek, és bővíteni kellene őket. A kormányok próbálják rávenni a cégeket, hogy keletebbre települjenek, ahol munkanélküliség van, de ez nem egyszerű, minden egyes km, amivel távolabb van a nyugati piacoktól(ahova ugyebár termel), többletköltséget jelent a cégnek. Szerencsére a BMW-nél sikerült elérni, hogy Debrecenbe menjen, de mire az beindul, és munkahelyeket teremt, az még jó pár év, és az igazi hatás csak bő egy évtizeddel utána fog jelentkezni, ha a beszállítói is odaköltöznek.
Tovább nehezíti a helyzetet, hogy hiába van munkaerőhiány nyugaton, míg keleten munkanélküliség van, ez nem azt jelenti, hogy a keleten lévő munkanélküli használható lenne a cégnek, mert lehet, hogy nyugaton úgy kell elcsábítani a konkurenciától a munkást, de az a munkás éppen ezért képzet, azonnal munkába tud állni, míg a munkanélküli ott a magyar távol keleten ha alkalmas is a munkára(akar, és tud dolgozni), akkor is könnyen lehet, hogy további képzést igényel. ÉS persze ott van az az apróság, hogy az ide települő cégek jelentős hányada német, és a nyugati országszélen a német nyelvtudás hagyományosan jóval gyakoribb, mint keleten.
Magyarország vízfejű. Budapesten minden van, vidéken meg alig valami. És sajnos a legtöbb cég is Budapestre megy, aztán követik oda az emberek.
Pedig szerintem Budapest élhetetlen város.
Én nem is annyira a munkahelyeket hiányolom vidéken, mint inkább a kultúrát. Alig van itt színház, normális koncert, értelmes szórakozási lehetőség.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!