Milyen nyelvet beszélhettek a magyarok korábban?
#8, #9-nek:
Sajnos forrással nem tudok szolgálni.
Maximum annyi garanciát tudok adni, hogy nagyon megválogatom hogy kinek a véleményét veszem figyelembe.
Ez, amit írtam, nem "mai" hír, van vagy 20-25 éves.
Annak idelyén aki nyilatkozott, nem csapott hűhót a dolog körül, nem akart igazán szerepelni sem, mindössze ténymegállapítást tett, és indokolt.
Csak az a halvány emlékem maradt benyomásként, hogy az indoklásai egyértelműek, korrektül alátámasztottak voltak, így az állításának hitelessége megkérdőjelezhetetlen volt. Tényeket közölt.
Nyelvünk mindig is a Magyar volt, ősgyökerei logikai, nyelvtani szabályszerűségei, elemei, legkorábbra Mezopotámia területére vezethetőek vissza.
E miatt kötődik a magyar legendárium és mondavilág Nimródhoz és két fiához akik ezen a (Mezopotámiai) területen éltek. Gesztáinkban, krónikáinkban mindig megjelenik Nimród király alakja és fiai története.
Nem véletlenül!
Ebben az időben (Nimród idejében) Mezopotámia egy fontos állomás a nyelvünk fejlődését illetően. A területén már beszélhették a magyar legősibb formáját, egyfajta ősmagyart. Nyelvünk ősi sumér hagyatékokat, megfelelőségeket és bizonyos akkád, asszír analógiákat tartalmaz.
A súmér, akkád, asszír rokon nyelvek lehettek a magyar legősibb formájával, sőt tovább megyek, nagyon lehetséges, hogy amit a tudomány ma súmér, akkád, asszír külön nyelveknek feltételez az mind a három maga az ősmagyar nyelv, három különböző fázisban, vagy szétágazásban a történelmi időben.
Uráli nyelvé csak akkor lett a magyar amikor Mezopotámia területéről, nagy népesség elvándorlás történt észak felé az Eurázsia sztyepp vidékre akik vitték magukkal a nyelvüket, az ősmagyar legkorábbi formáját.
Ezt örökíti meg a Hunor és Magyar monda, amikor őseink bizonyos csoportjai Mezopotámiából kivándorolva a Meotisz vidékein is megtelepedtek.
Van egy jó, de igen merész tippem kedves kérdező, a magyarok magyarul beszéltek régen is. Persze az évszázadok során sokat változott a nyelv, de 1500 éve is pont ugyanúgy magyar volt, mint ma, még ha változott is azóta. Egyébként a magyar az ugor nyelvből alakult ki.
Természetesen nem volt semmi nyelvcsere, nincs semmi erre utaló történelmi forrás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!