A magyarokat miért nevezték régen szabartoi aszfaloinak?

Azt jelenti rendíthetetlen.

Az, hogy a különböző népek egymást hogyan nevezik, sok mindentől függ. Nem véletlen, hogy a magyarokat törökös népneveken említik a szomszédos népek. A magyarok ugyanis a kazár birodalomban, illetve talán már korábban valamilyen török néppel együtt élhettek. A magyar törzsnevek egy része is török eredetű, gyakran a török hadrendben elfoglalt pozíciót jelentik.

A magyarokat gyakran nevezték Nyugat-Európában szkítáknak is, amely egyébként minden más keletről érkezett nomád népre is használatos volt. Innen eredet a mesterségesen, talán az újkorban „magyarosított” szittya elnevezés is.

Egy népnév önmagában nem ad választ magának a népnek az eredetére. Jó példa erre az indoeurópai hettiták esete, akik egy előttük ugyanazon a területen (a mai Törökország közepe táján) élő népről, a hattikról kapták – már az ókorban! – a nevüket. Mi magunk is jó példák vagyunk arra, hogy „idegen nyelveken” egészen más népként ismernek minket, mint ahogyan mi nevezzük magunkat.

A bizánciak például türkökként (vagy néha „szavartü aszfalü”-ként), esetleg onogurként emlegettek minket, a nyugati népek pedig szintén a bolgár-török onogur néptörzsről neveztek el „vengri”-nek (szláv nyelveken), hongrois-nak (franciául), Hungarus-nak (latinul). Ezekből az alakokból később nem az onogurokra, hanem a hunokra utaló etimologizálás terjedt el a középkorban, a magyar és az európai nyelvtudósok, történészek szerint azonban téves az az állítás, hogy a magyarok neve a hunokéra vezethető vissza. Kiszely István szerint azonban vannak olyan bizánci források, amelyek tényleg hunnak nevezik a magyarokat. (Kínában pedig még ma is gyakran a hunok leszármazottaiként tartanak számon minket egyes szakértők.)

A magyarokat gyakran nevezték Nyugat-Európában szkítáknak is, amely egyébként minden más keletről érkezett nomád népre is használatos volt. Innen eredet a mesterségesen, talán az újkorban „magyarosított” szittya elnevezés is.

[link]