Igaz amit a kormány média állít? Tényleg Soros irányítja a teljes ellenzéket?
Szerintem hülyeség, de akkor bármi történik az soros miatt van, az idők végezetéig örökké? 10 éve ez megy.
Nagyon alja buta pór népeket néha még hallom is beszélgetni hogy a raaaak egye ki a soros életét, az a féreg, he!
Aztán a másik nagyon értelmes megmagyarázza hogy hát az egy mocskos zsidau!
Ez a réteg nem olvassa az origot, akkor elég lenne az m1-en meg a tv2-n 0/24 sorosmigránsozni.
Szánalmas
Ne túlozzál, nem tíz év az, csak olyan három.
2016-ban indultak meg a sosorozással, akkor még csak itt-ott aztán 2017 júniusában robbant be a "Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen" és ekkor kaparták elő Soros 2015-ös cikkeit, ebből találták ki maguknak a Soros-tervet.
"Igaz amit a kormány média állít? "
Volt ilyen valaha is???
"Tényleg Soros irányítja a teljes ellenzéket?"
Nem, de lényegtelen is, hogy igaz-e vagy sem. A lényeg csak az, hogy ebből mit hisz el, mit gondol a szavazóbázis. Ha ők elhiszik, hogy baj van és menni kell szavazni, akkor a fidesz nyert, aztán majd a választások után lehoznak néhány helyreigazítást, mint a tavalyi választások után is.
Nem úgy kell elképzelni ezt, hogy Soros maga lejön és elmondja mit kell tenni meg egyesével kifizeti az embereket. Neki van egy ideólogiája és rengeteg alszervezete, hálózatai akiket viszont igen is támogat pénzzel, ennek utána lehet nézni. MO-n is van rengeteg ilyen. Ők az ő érdekeiket képviselik és szolgálják. PL.: egy ilyen tüntetésnél is
Csak sokan kiforgatják ezt arra, hogy maga Soros György fizeti egyesével a tüntetőket , stb stb..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!