Az ellenzék hogy képzeli el ezt a nagy összefogást? Egy pártként indulnak a következő választáosn vagy mi lesz?
Idén két választás is lesz. Hamarosan kiderül, hogy a választóknak mi a véleménye erről a nagy összefogásról.
A kérdés ismét az, hogy mi lesz a rövid egyértelmű üzenet ami támogatható és a legtöbb ellenzéki választónak átmegy.
A választó nem fog még egy fél oldalas programot sem elolvasni mert lusta hozzá.
Ezért találtak célba a fidesz üzenetei.
"Hát pedig nekem pont az MSZP vagy a DK kell!!"
Ha már váltani akarsz akkor keresgélj olyanok között akik még nem voltak hatalmon LMP, Momentum például ha mindenképpen baloldali pártot szeretnél.
Az MSZP vel és DK val az a baj hogy voltak már hatalmon. Pontosan tudod mi lett a vége, Ugyan úgy tönkre tette az országot mint a mostani, semmi sem változna velük csak gazdát cseréle az autó
A Momentum és az LMP nem baloldali.
Nekem olyan párt kell,aki szociális hálót épít és a szegényeket-vagyis engem- támogat,nem a gazdagokat.
Szocialista párt kell.Az MSZP sem eléggé radikális nekem.
Más a kettő.A Munkáspárt egy múltban élő,marxista-leninista párt.
A Die Linke egy újbaloldali,demokratikus szocialista párt.
az ellenzék nem életképes. Nézd meg amikor ők uralkodtak mit hagytak maguk után ?
IMH hitelek, gázár növelés, villanyár növelés, reformok, megszorítások ezerrel, kevéske fizetés magas infláció. Mégis mit akarnak a tüntetők migránsválságot meg államcsődöt? A Fidesznek nincs alternatívája, akármennyire fáj is ez van !
A Fidesz felemelte a ponthatárokat,ezért nem vettek fel egyetemre.Fizetősre meg nincs pénzem.
De 480 ponthatár az álomszakon,annyit nem érek el.Meg albérletre sincs pénzem.
10 évvel ezelött felvettek volna.Ha Fletó lenne,felvennének.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!