Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Mi bajotok a túlóratörvénnyel?

Mi bajotok a túlóratörvénnyel?

Figyelt kérdés

"Az indítvány eredetileg a jelenlegi 250 óráról (illetve a kollektív szerződéssel lehetséges 300 óráról) egységesen 400 órára növelte volna az egy évben elrendelhető túlórák számát. Ezt később úgy módosították, hogy marad a 250 óra az általános szabály, ez kollektív szerződéssel 300 órára növelhető, de


a munkáltató és a munkavállaló írásbeli megállapodása alapján 400 óra is lehet, függetlenül a kollektív szerződéstől.


Ezt önként vállalt túlmunkának nevezik, és a törvény kritikusai szerint az vele a gond, hogy sok helyen a munkavállalók kiszolgáltatottabb helyzetben vannak annál, hogy következmények nélkül nemet mondhassanak, ha erre akarják őket rávenni.A heti maximum 48 óra munka mint szabály megmarad, a változtatás az éves keretet érinti."


Orbán erre azt mondta, hogy nincsenek a munkavállalók kiszolgáltatott helyzetben, mert akkor lépnek le, amikor akarnak, ha nincs kedvük túlórázni, mert Magyarországon ma munkaerőhiány van. Nem lehet őket kényszeríteni. A másik meg, hogy a cégek csak akkor rendelnek el túlórát, ha már egyáltalán nem találnak embert, mert nem hülyék, hogy kifizessék a túlórapótlékot.



2018. dec. 13. 12:53
1 2
 11/16 anonim ***** válasza:
76%

nesze:

[link]

2018. dec. 13. 13:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/16 A kérdező kommentje:

#11: Ezt jó összedarabolták. Az eredeti szöveg így néz ki:


"Csak a munkavállaló írásbeli kérésére módosíthatja a munkáltató a korábban közölt munkaidőbeosztást - így módosítja a most a bizottságban megszavazott módosító az eredeti javaslatot. Ez némiképp több biztosítékot ad a dolgozóknak, hiszen nem lehet a szóbeli hozzájárulásra hivatkozni. Ugyanakkor, ha a dolgozó elfogadja, hogy munkarendjét 96 órán belül módosítsák, akkor a túlmunka nem számít majd tólórának és nem is jár érte pótlék - mondta lapunknak korábban László Zoltán, a Vasas Szakszervezet alelnöke."


Tehát csak az nem kap túlórapótlékot, akinek nem tetszik a 400 túlóra és maradni akar a jelenlegi 250-nél.


[link]

2018. dec. 13. 13:17
 13/16 anonim ***** válasza:
26%
na jó én itt adtam fel
2018. dec. 13. 13:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 anonim ***** válasza:
100%

Na meg aztán mikor kapja meg azt a túlórapénzt (akár alapbérként számolva, akár túlórapénzként)????

3 éven belül?

Röhögnöm kell!

Kósa azt mondta, hogy így a magyar emberek többet dolgozhatnak és többet kereshetnek. 3 évig nem számíthatsz erre a pénzre, de az is lehet, hogy két és háromnegyed év múlva a munkahely kiadja szabadnapként. Szóval semmit sem tudsz előre, nem tudsz tervezni sem a későbbi szabadidőddel, sem a pénzeddel. Egyébként is abszurdum, hogy 3 év múlva fizetik ki a munkád ellenértékét.

Kisebb cég meg simán csődbe megy addig (mármint hamis csődbe, ahol hitelezőik sírnak, ők meg nevetnek), aztán a lelkes túlórázó semmit sem lát ebből a pénzből.

Jól ki van ez találva! Én biztos vagyok benne, hogy a BMW mondta el a feltételeit a kormánynak, ezért lett ez a törvény.

2018. dec. 13. 13:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 anonim ***** válasza:
13%

Én olyan libket szeretnék látni erről az egészről, ami paragrafusonként van idézve, példázl innen:


[link]


Na ha valaki innen másol át, és itt van írva a jelenlegi túlóra, az szóljon.


Egyébként utálom a fideszt, de a 400 óra tetszik.

Eddig folyamatosan probléma volt, hogy elfogyott a 250. Én szeretek túlórázni, mert így több pénzem van. Mégtöbbet túlórázok, mégtöbb pénzem lesz.

Én személy szerint hülyeségnek tartom ezt a 3 éves cuccot, meg azt sem, hogy nem kapnánk érte túlórapótlékot. Nem hiszem, hogy így lenne.

Ha így lenne, és nem az, hogy 3 év múlva, hanem ha a következő hőnapban nem lenne kifizetve az aktuális túlóra, akkor senki nem túlórázna. Tömegek strikeolnának a cégek előtt. Ha a dolgozók 70-80% neki áll strikeolni, akkor csődbe mennek a cégek. Az jó lesz nekik? A dolgozók 70-80%-át meg nem fogják kirúgni, mert akkor nem lesz aki termeljen.

Ja és egyébként még mindig utálom a frityeszt.

2018. dec. 13. 14:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 anonim ***** válasza:
100%

Sorolom:


1: az EU-ban nálunk és Olaszországban volt a legmagasabb az engedélyezett túlóra, 250+50 óra ( 250 óra a törvényben, szerződés nélkül, +50 óra kollektív szerződés esetén ). Ezt most a kormány 300+100-ra emelte. A +100 az, amit csak akkor rendelhet el a munkáltató, ha a munkavállaló önként vállalja és aláírja a szerződést, kollektív szerződés nélkül.


2: a kormány szerint ezzel a munkavállaló jobb helyzetet tud kiharcolni magának, hisz aláírja a +100 óra túlórát, cserébe magasabb fizetést tud kiharcolni. Ezzel elismerték, hogy ma Magyarországon heti 40 óra munkából, túlóra nélkül nem lehet megélni. Neked túlóráznod kell azért hogy normális béred legyen.


3: a kormány szerint ezt a munkavállaló akkor írja alá amikor akarja, ezért versenyképes pozícióba kerül. A gyakorlatban a munkáltató méginkább versenyképes pozícióba került, hisz az állásoddal tud zsarolni, ha nem írod alá a szerződést. Ráadásul ha aláírtad, egy éven belül nem mondhatod fel.


4: most már nem kötelező túlóra pótlékot adni. Eddig +50% volt a törvényben előírt minimum, tehát a túlóráért minimum az órabéred 150%-a járt ( 1000 forintos bruttó órabér esetén 1500 forint ), de nagyon sok helyen, ahogy te is említetted ez 100% ( az órabéred kétszeresét kapod ). Most már csak alapbért kötelesek adni.


5: 12 hónapról ( 1 év ) 36 hónapra ( 3 év ) nő az elszámolási időszak. Hogy mi az elszámolási időszak? A munkáltató által meghatározott, az érintett héttel kezdődő hosszabb időtartam, amely alatt a heti munkaidőt teljesíteni lehet. A munkaidő a hét minden napjára beosztható és az egyes munkanapokra egyenlőtlenül is megállapítható. Például: 2019. december 9-én kezdődő héten is elindul egy kéthavi elszámolási időszak, vagyis a 2019. december 9-én kezdődő heti 40 órás munkaidőt 2020. január 9-éig tudja ledolgoztatni a munkáltató. Ha ezen a héten a munkavállaló csak 32 órára került beosztásra, úgy a fennmaradó 8 órát a munkáltató 2020. január 9-éig használhatja fel. És így megy ez tovább minden egyes héten. Ennek a maximális hossza lesz 36 hónap, tehát a munkáltató kedve szerint dolgoztathat heti 48 órát, csupán arra kell figyelnie hogy 3 év alatt te 3 évnyi munkát végezz ( összesen kb 6000 órát ).


6: leültek tárgyalni a szakszervezetekkel, majd semmibe vették a kéréseiket. Ráadásul bevallották, hogy a törvényjavaslatot "gazdasági szereplők kérésére" nyújtották be. Tehát a nagyvállalatok kérésére.


7: ahelyett, hogy a munkavállalók jogait erősítenék ( erősebb szakszervezetek, sztrájkjog megerősítése, tüntetésekre lehetőség biztosítás, kevesebb túlóra, kevesebb munkaóra, több szabadnap, stb ), a munkáltatók jogait erősítik és kiszolgáltatják a munkavállalókat a munkáltatóknak.


8: a munkaerőhiányt jó képzés ( oktatás fejlesztése ) és a munkavállalók támogatása helyett túlórával oldják meg. Ezzel végleg összeszerelő üzemmé teszik Magyarországot.


Most hirtelen ennyi jutott az eszembe.

2018. dec. 13. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!