Mi bajotok a túlóratörvénnyel?
"Az indítvány eredetileg a jelenlegi 250 óráról (illetve a kollektív szerződéssel lehetséges 300 óráról) egységesen 400 órára növelte volna az egy évben elrendelhető túlórák számát. Ezt később úgy módosították, hogy marad a 250 óra az általános szabály, ez kollektív szerződéssel 300 órára növelhető, de
a munkáltató és a munkavállaló írásbeli megállapodása alapján 400 óra is lehet, függetlenül a kollektív szerződéstől.
Ezt önként vállalt túlmunkának nevezik, és a törvény kritikusai szerint az vele a gond, hogy sok helyen a munkavállalók kiszolgáltatottabb helyzetben vannak annál, hogy következmények nélkül nemet mondhassanak, ha erre akarják őket rávenni.A heti maximum 48 óra munka mint szabály megmarad, a változtatás az éves keretet érinti."
Orbán erre azt mondta, hogy nincsenek a munkavállalók kiszolgáltatott helyzetben, mert akkor lépnek le, amikor akarnak, ha nincs kedvük túlórázni, mert Magyarországon ma munkaerőhiány van. Nem lehet őket kényszeríteni. A másik meg, hogy a cégek csak akkor rendelnek el túlórát, ha már egyáltalán nem találnak embert, mert nem hülyék, hogy kifizessék a túlórapótlékot.
nyugati országrész szénné keresi magát az autóipari multiknál, vagy kint Ausztriában szintén-.
Ez a keleti országrészekre vonatkozott ahol az emberek 95%a nem keresi meg a havi 110 ezret sem. Ott tényleg közmunka van csak.
"A másik meg, hogy a cégek csak akkor rendelnek el túlórát, ha már egyáltalán nem találnak embert, mert nem hülyék, hogy kifizessék a túlórapótlékot."
Ebben a törvényben az is benne van hogy nem muszáj túlórabért fizetni, lehet alap fizetésért is túlóráztatni.
"#2: Nem, nem lehet. A Bosch például 100% plusz órabért ad a túlórákra, az nem semmi. Örüljél, hogy túlórázhatsz!"
DE LEHET, A TÚLÓRATÖRVÉNYBEN EZ IS BENNE VAN. Nézz utánna mielőtt véded a királyod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!