Azért ilyen vérszegény az érdeklődés a 400 túlóra törvény ellenes tüntetésen, mert végső soron ez csak a vidéki munkásokat érinti?
A tüntetés helyszíne meg ugye a főváros lenne. Viszont aki Budapesten él albérletben az már így is látástól vakulásig gürizik valahol feketén, bejelentetlenül, hogy ki tudja fizetni a méregdrága lakhatását és megélhetését. Azoknak az embereknek nincs is idejük tüntetni, mert konkrétan most is túlóráznak valahol. Aki meg a fővárosban ingatlankiadó vagy valami elitebb irodai munkája van, azt meg ez a törvény igazából nem érinti, tehát leszarja. Valójában akiket ez a törvény érint, azok a vidéki gyári és egyéb munkások, akik eddig 40 órás munkarendben dolgoztak, 2 nap pihi 2 nap robot volt általában, vagy 3 nap robot 3 nap pihi, most meg ezt fel akarják borítani, hogy 3 nap robot 1 nap pihi legyen, vagy ilyesmi.
A mostani tüntetések egyébként is elég vérszegények, nem csak a mostani. Egyszerűen nem lehet Fletó nyugdíjasaival forradalmat csinálni, mert ez nem így megy. Márpedig azokon kívül igazán motivált és tenni is hajlandó állampolgár nincs, aki kiálljon magáért.
Amit csinálsz Kérdező, az szánalmas magyarázása a semminek!
Aki akart az vidékről is tudott volna jönni, mert a saját szememmel láttam a vidéki buszokat sorakozni.
És hogy csak a vidéki túlórázik?
Tősgyökeres pestiként, pénzügyesként, az életemet túlórázva töltöttem, úgy, hogy még csak ki sem fizették.
A fiam mérnök, még hétvégén is dolgozik, a férjem napi 11 órát. A baráti körünk budapesti értelmiségiek és már nagyon nagyon régen lemondtak a 8 órás munkavégzésről.
Ne gyártsatok mindig valami beskatulyázó teóriát!
Tudomásul kell venni, a mai tünti is szopás volt!
Van az a pont, amikor befásul az ember. Ha azt látod, hogy mindegy mit teszel, a hatalom erőből keresztülver mindent, amit kitalált, ha azt látod, hogy találbak elég birkát, aki a legnagyobb mocskosságaik ellenére is rájuk szavaz, akkor megérted, nennyi értelne van széllel szemben hugyozni.
Nézd meg a válaszokat. Oár töketlen fideszes még most is örvendezik. Pedig ezek az emberek értük is tüntettek, hacsak nem munkanélküliek.
Eszerint te nem vagy az a robotolós típus, hiszen itt írogatsz. Nem is vagy vidéki, mert akkor tüntetnél. Ezserint vyga valami "elitebb irodai munkád" van, vagy "ingatlankiadó" vagy.
De ne aggódj. Jön még kutyára dér.
Pár száz ember felelőtlen viselkedését láthattuk. Tipikus kommunista viselkedés, és még a rend őreit is megtámadták! Azért is hajrá Fidesz!
18/f
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!