Magyarország milyen szempontok alapján hasonlít egy diktatúrához, mi az ami miatt még nem mondja ki mindenki, hogy ez egy diktatúra? (Leszámítva a fideszeseket)
Én hiszek abban, hogy bárki elmondhatja szabadon a véleményét, ahogy látom, az itteni harcos ellenzékiek ezt nem így gondolják, mert aki másképp gondolkodik, vagy adott esetben felvállalja, hogy a nemzeti-polgári oldal szimpatizánsa, az egyből lefizetett, állami pénzt kapó bértroll lesz szerintük, akit kézivezérléssel irányít a hatalom.
Hajrá fiúk, még, még! Csináljátok ezt tovább! Nehogy inkább hiteles alternatívát nyújtsatok az embereknek a Fidesz-KDNP ellenében, csak sivalkodjatok és rágalmazzatok, mi meg örülünk a ‘22-es kétharmadnak előre! :)
“Ez most csak úgy kicsúszott belőled? Vagy hogy jön ide? Ha valami nyomja a pici lelkedet, javaslom pszichiáter felkeresését, vele elbeszélgethetsz a gondjaidról!“
Pusztán kissé gúnyosan felhívtam a figyelmeteket a valóságra. :) Amíg ez a stílus az ellenzék részéről, amit többek között te is képviselsz ezzel a kommenteddel, addig a kormánypártok támogatottsága be lesz betonozva. Az emberek a higgadt, megfontolt politikát támogatják, amelyet a Fidesz-KDNP képvisel egyedül jelenleg. A többi párt politikája kimerül a “Minden rossz itt és a Zorbán a hibás, diktatúravanittúristen.” kommunikációban.
“SEMMI jelentősége annak, hogy én hogyan beszélek itt. Ezért leginkább úgy beszélek, ahogy nekem jólesik! Szánalmas próbálkozás, nembaj próbálkozz csak!”
Nem személy szerint a te stílusodról van szó, hanem az ellenzék veled megegyező stílusáról. Engem nem zavar, ha elküldesz az anyámba, maximum nem lesz rólad pozitív a véleményem. A probléma az, hogy a teljes ellenzéki pereputty így nyilvánul meg, nap mint nap. Engem igazából ez sem izgat különösképp, csak ne csodálkozzatok, hogy ezzel a hozzáállással nem lehet választást nyerni.
Ha nem tűnt volna fel, volt nemrég egy demokratikus választás, ahol az emberek elmondták véleményüket (ld. nvi honlapja). Ennyit a diktatúráról...
Majd’ elfelejtettem:
“Ezért leginkább úgy beszélek, ahogy nekem jólesik!”
Na látod, ehhez is jogod van, hiszen szólásszabadságban élünk. Ilyen ez a mi “diktatúránk”... :)
Azt tanácsolom, hogy hagyd abba a hazug propaganda terjesztését, tájékozódj több forrásból és a veled egyet nem értőkkel ne légy ilyen hazug agymosott idióta. Sokkal valósághűbb élményeid lesznek a politikával kapcsolatban, hidd el.
Mert semmi értelme annak, amit ideböfögtél, annyira gyenge, hogy ordítanak a kamuszagtól!!! Szerintem pontosan tudod, és leírni is szégyellted, szinte érződik a sorok között. Pontosan a hazug propagandát soroltad fel, amit jól betanítottak nektek. Hiddel többféle forrasból követtem a választási eseményeket, a választás előtti egy évben pedig kényszeresen olvastam/néztem/hallgattam a híreket, aki szintén ezt csinálta, mint én, azt az életben nem fogod meggyőzni az ellenkezőjéről! És hidd el, nagyon sok ember szeme előtt zajlott ez a megrendezett kamu választás, erre nem elég annyit írni, hogy "nem így volt".
Én a véleményemet elmondtam, a továbbiakban a vita értelmetlen, ha becsukod a szemed/füled.
Mondom, törvénytelenség gyanúja esetén megvannak az illetékes szervek, akikhez fordulni lehet. Ja, hogy egyszerűbb a fűtött lakásból osztani az észt egy anonim fórumon? Azt elhiszem, de ez a te bajod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!