A fidesz kinyírná a lakástakarékot. Mindenáron élhetetlenné szeretnék az országot tenni?
#107
"Igen a medián 20%-kal kevesebb. 184 x 2 + 5. Abból is sokat lehet félretenni."
A mediánt nem teszik közzé. Mégpedig azért, mert siralmas volna. Nem 20%-kal lenne az kevesebb, hanem legalább 35%-kal.
De egyébként két ember havi megélhetési költsége legalább 180 ezer forint és ritka, mikor mindkét fél az átlagkeresetet viszi haza.
"Bevezettek egy új konstrukciót amiben nincsenek kiskapuk a nyerészkedőknek"
Ha nem szereted a nyerészkedőket, akkor a kormányt is gyűlöld kérlek, mert tőlük nagyobb tolvaj nyerészkedő nincsen!
"Nem kicsivel, mert így ingyen laksz."
Ingyen? Ha veszel egy 2 szobás lakást, lesz vagy 70 ezer a törlesztőd. Egy szobát nem tudsz kiadni ennyiért, max 25-30-ért.
"26 felcsúti stadiont lehet építeni ÉVENTE az éves LTP kiadásból."
Aha, peeeersze. Felcsút 3,8 milliárdból épült, azaz "csak" 18x jönne ki az LTP pénzből. A hozzá tartozó játékvasút, amin senki sem utazik, az is majd 1 milliárd volt.
De ott van a Puskás stadion, ami több, mint 100 milliárd, az olimpiai pályázatra 20 milliárdot herdáltak el, Pénztáros Lőrinc vagyona pedig többszöröse az éves LTP költésnek.
Az bizony az utolsó fillérig a MI, azaz az adófizetők pénze, amit ELLOPTAK.
A stadionok amúgyis konganak az ürességtől, mert tehetségtelen botlábú focistáink vannak. 32 éve nem jutottunk ki VB-re, az EB-re is legutóbb csak azért, mert megemelték a keretet.
Hiába épít frankó stadionokat, a sz4r egy aranytányéron is sz4r marad. Uszoda persze nem épül annyi, pedig úszásban legalább jók vagyunk.
De az LTP ezerszer hasznosabb volt, mint a stadionok, mert átlagembereknek segített, nem pedig teret adott, hogy 11 túlfizetett szerencsétlen kergessen egy labdát, közben meg 1-2 ezer hülye ordibáljon a lelátón.
#109:
Végre valaki, aki értelmesen és érvelve képes írni. Nekem amúgy nem gond félretenni, nincs ingerem elkölteni minden pénzem. De az állampapírt nem szeretem. Befektetési alapokat (pl. ingatlan) szoktam venni.
"Az addig felgyűlt kamatot megkapod tehát nincs gond a kivétellel."
Nem azt mondtam, hogy nem tudod, hanem azt, hogy nem érdemes. Azt is leírtam, hogy azért nem érdemes, mert a hajára kenheti, ami addig összejött.
Ma is lehet havi 20 ezres konstrukcióval lakást venni, sőt, mivel a szerződés megosztható, ill összevonható volt, sokszorozni lehetett a tőkét. Ezen rugózil lassan egy hete, hogy ez milyen igazságtalan. Nem az.
Az élet, na az igazságtalan!
Ismerem az állampapír működését, köszönöm! Pontosan ezért tartom unfairnek az önsegélyező szabadságát.
"Mégpedig azért, mert siralmas volna."
Nem azért, hanem mert összesítve van az adat.
"legalább 35%-kal"
Te biztos jobban tudod hasraütésre mint a szakértők.
"lesz vagy 70 ezer a törlesztőd. Egy szobát nem tudsz kiadni ennyiért, max 25-30-ért"
11 millióra 60 ezer. Budapesten nem 25 egy szoba. 100-120 ha az egész lenne kiadva.
"Felcsút 3,8 milliárdból épült"
Abból 2,7 milliárd volt közpénz, így 26x jön ki.
"Pénztáros Lőrinc vagyona"
Annak a nagyrésze a részvényeinek a market capja, tehát nem valós vagyon, soha nem is létezett az a pénz csak annyira _értékelik_ a céget, ha elkezdené eladni a részvényeit akkor nem annyiért tudná eladni.
"MI, azaz az adófizetők pénze, amit ELLOPTAK"
Minden említett építmény közvagyon. Inkább legyen 27 új stadion vagy más középítmény ha már nem kell több stadion és 70 új vasútvonal évente mint az LTP amiből én nem kaptam semmit és 74% aki fizetgette se kapott semmit a maradék 26% meg csak felnyomta az ingatlanárakat tehát ők se kaptak semmit.
"sokszorozni lehetett a tőkét"
Egyedülálló, rokonok nélkül hogy sokszorozza a tőkét mesélj.
"Nem azt mondtam, hogy nem tudod, hanem azt, hogy nem érdemes."
De érdemes ha kell a pénz egyszerre, nem buksz rajta semmit.
"Inkább legyen 27 új stadion vagy más középítmény ha már nem kell több stadion és 70 új vasútvonal évente mint az LTP amiből én nem kaptam semmit"
Ja, hogy az a baj, hogy te kimaradtál a buliból? Szegény! Akkor én meg azt mondom, hogy szántsák be a CSOK-ot, mert abból meg én nem fogok kapni, mert nem akarok gyereket.
Stadionból NEM kell több, inkább kórházat építenének meg újítanának fel, de az nem megy. Inkább az orvosoknak meg a tanároknak adnának több fizetést, de az nem megy.
A vasútvonalak fejlesztésével is egyet tudnék érteni, annak ellenére, hogy utoljára 10 éve utaztam vonattal, mert a tömegközlekedés is fontos.
Egyébként egy adófizetőnek kb havi 1400 forintjába került az LTP, ami nem egy nagy összeg.
"Egyedülálló, rokonok nélkül hogy sokszorozza a tőkét mesélj."
Egyedülálló hitelből sem vesz lakäst, mert hitelt sem kap. CSOK-ra sem vesz (mert nem jár és amúgy is a hajára kenhetné) és önsegélyezőre sem vesz.
Nem kell új stadion, pocsék a focink, túlfizetett focistákból nem kell több. Inkább azokat a sportokat kéne támogatni, amikből eredményeink is vannak, meg a tömegsportot, meg úgy egyáltalán mindenki számára elérhetővé tenni, ha már szeretnék a sport fontosságára felhívni a figyelmet, építsenek több kerékpárutat, az új útvonalakat meg úgy tervezzék meg, hogy legyen hely mellette kerékpárútnak is, építsenek ingyenesen használható kondiparkokat, még többet, futóköröket, legyen kedvezményes az adózása a sportolási célú béren kívüli juttatásnak. Ha már fontos a sport, akkor az mindenki számára legyen elérhető. Ha most otthonról a munkahelyemre át akarnék kerékpározni (Budapesten belül), azt dobja ki a Google térkép, hogy nincs útvonal erre a célra. De a szüleimhez sincs, akik pedig szomszéd kerületben laknak, és valóban pár 100 méter után elfogy a kerékpárút.
Lehetne KRESZ park, kerékpáros gyakorlópálya, a gyerekeknek meg akik nem mernek még kimenni forgalomba, mert nincs rutinjuk.
Nem kell több kihasználatlan kisvasút se, a jelenlegi utakat és vasútvonalakat kellene rendesen felújítani, a vonatok sem jókedvükből késnek, hanem mert biztonsági okokból nem tudnak gyorsabban haladni adott szakaszon.
"Ja, hogy az a baj, hogy te kimaradtál a buliból?"
Korábban azt állítottad, hogy mindenkinek jó volt. 85% nem vette igénybe ugyhogy nem volt.
"inkább kórházat építenének"
Azt is építenek. Stadion meg aprópénz felesleges rajta pörögni. Főleg az egészségügyi kiadásokhoz képest, nézd meg a költségvetést, több pénzt kap az egészségügy meg az oktatás mint valaha.
"Egyedülálló hitelből sem vesz lakäst, mert hitelt sem kap."
De kap megfelelő önerővel.
"kerékpárutat ... kondiparkokat ..."
Azok is épülnek amiket felsoroltál.
"De kap megfelelő önerővel."
Remek! Úgy az ltpből is meg tudta oldani.
"Remek! Úgy az ltpből is meg tudta oldani."
Ja ha volt 5 rokona és akkor is 50%-t kellett gyűjteni. LTP nélkül meg 30-35% és rokon se kell hozzá.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!