Miért cél a kiszámíthatatlan jövő?
Annyit variálnak a megélhetéssel, hogy átlag paraszt, mint én nem tudja követni. Annyit veszek ebből észre, hogy nem számíthatok semmire, minden kiszámíthatatlan.
Így nincs egyáltalán jövőkép, amiért érdemes lenne élni, vagy gyereket vállalni.
Miért célja ez a politikusoknak?
Miért, mikor volt kiszámíható a jövő?
A megélhetés meg egyre könyebb, már az is zavar?
Csakhogy tisztázzuk, első probléma, hogy a jövő kiszámíthatóságán mindenki mást ért. Második, hogy azok érzik kiszámíthatatlannak, akik nem képesek átlátni környezetük történéseit. Számomra például nem kiszámíthatatlan. De ebből nem következik, hogy meg tudnám mondani, a jövő hétfőn ki lesz az első politikus, aki beér a parlamentbe. Mert ez lényegtelen a jövő szempontjából, de kétségtelen, hogy a jövő egy eseménye.
Egyébként a kiszámíthatatlanság soha nem célja a politikusnak, Az ő céljuk a függés. Csak te ezt kiszámíthatatlanságnak látod.
"
Miért, mikor volt kiszámíható a jövő"
Mondjuk a ma élő nyugdíjasoknak nem kellett 3 diplomával és 5 szakmával rendelkezni.
A legtöbb egy szakmában,sőt vannak akik egy munkahelyen tudták le az életüket.
Nem voltak ekkora társadalmi,vagyoni különbségek.
Ha hitelt vett fel valaki,akkor vissza is tudta fizetni.Nem voltak kilakoltatások.
Ma tényleg egy olyan káoszban élünk,hogy nem látni 5 évre előre,hogy mi fog történni.
Ma van munkahely,ma lehet,hogy hiány van a szakmádban,de 10 év múlva,lehet nem kellesz sehová,és ezért tanultál 5-10 évet egyetemen.
A mai világ a vegetálásra rendezkedett be,nem a tervezésre.
#5! Ne legyél funkcionális analfabéta te írod, hogy MOST ÉLSZ JÓL.
Semmi garancia nincsen rá, hogy 10 év múlva ugyanezt mondhatod. Ezért szar a mostani kiszámíthatatlan világ.
Pár éve mindenki röhögött ha egy fiatal közgazdásznak tanult, telítve volt a szakmájuk csak a mekibe mehettek főiskola után ma minden bank közgazdászokat keres.
Ma már nem röhögik ki ha valaki annak tanul. Csak arra nincs garancia, hogy 2025-ben a ma keresett közgaszdászok még biztos keresettek lesznek majd.
Ugyanez van minden más melóban is, hiába érzed magad jól egy munkakörbe mondjuk 45 évesen mikor már nehéz váltani másba meg 0ról nekimenni újra, kiderül hogy piacképtelen vagy. és addigra már lehet pár gyereked akiket meg el kéne tartani csak nem lesz miből
#7
Jegyezd meg az 52%-ost. Ő egy troll. El sem érdemes olvasni, amit ír, reagálni rá meg pláne nincs.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!