A keresztény fideszesek szavazók ahelyett hogy a hajléktalanokat vegzálnák, már elgondolkoztak azon, hogy sok hajléktalan az Orbán kormány által támogatott devizauzsora miatt került utcára?
Felvettem én is a frankhitelt, de csak autóra. Ezt ajánlották akkoriban a leginkább, bár emlékszem a forint hitelt és a japán jent is megemlítették. 2007-ben vettem fel, utólag kiderült még így is jobban jártam, mint ha forint hitelt vettem volna fel. Időben váltottam forintra, később pár százezret vissza is kaptam, mikor a Fidesz bevezette a visszatérítést.
Az egyszerű embernek meg sem fordult annak idején a fejében, hogy mi baj történhet, hiszen a svájci frank nagyon stabil...
Ja, mert a Gyurcsány alatt nem vett fel senki deviza hitelt?
Pont az Orbán kormány volt akik forintosították a deviza alapú jelzálog, meg autó hiteleket.
Azért egy ilyen "állítást" hogy "sok hajléktalan" miért is került az utcára, illene valamivel alátámasztani, nem?
Mert az elég furcsa lenne, hogy évtizedek óta utcán élő emberek devizauzsora áldozatává váltak volna.
Az utcán élők közül sokan a megszűnt gyárak-munkásszállások miatt kerültek az utcára a velük készült riportok szerint. Azokat a gyárakat meg nem a jelen kormány meg nem is a keresztény fideszes szavazók kótyavetyélték el.
A magyar bankokban én sosem bíztam.
Minek van mindennek külön díja?
Miért van, hogy vannak országok, ahol semmibe nem kerül bankszámlát tartani?
4 brit bankszámlám van. Egyiknél sincs se havidíj, se kártyadíj, se tranzakció díj. Semmi. Más neveken sincs semmi levonás.
Ja, és kedves bakosakkal baloldaliak!
Ti mennyi aprót adtok a hajléktalanoknak?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!