Miért van az, hogy a Gyakori Kérdéseken (majdnem) mindenki rasszista, de (szinte) senki sem homofób?
A cigányokat szidó válaszok 70-90, az őket védők pedig legfeljebb 20 százalékosak szoktak lenni. Még a többi megnyilvánulásuk alapján baloldaliak is utálják őket ezen az oldalon.
Ugyanakkor ha valaki a homoszexuálisokra tesz megjegyzést, garantáltan 0 százalékos lesz, és jönnek hárman, akik szembehelyezkednek vele. Nincsenek ellenérzéseim ez utóbbi csoporttal szemben, de a magyar közvélemény jobban elfogadja a homoszexuaalitást, mint a legnagyobb létszámú kisebbséghez tartozást?
#30 sorold akkor kérlek, a feketék konkrétan mivel járultak hozzá az emberiség fejlődéséhez? Az "écc" meg az Ebola nem számítanak.
Amíg a nagy gonosz fehérember segélyéből él Afrika bő 80%-a, ne nagyon prédikálj arról, melyik rassz a rosszabbik. A mínuszodat pedig helyből kaptad is.
"a feketék konkrétan mivel járultak hozzá az emberiség fejlődéséhez?"
Miért? Te konkrétan mivel járultál hozzá az emberiség fejlődéséhez? Ne mások érdemeit nyilvánítsd ki sajátodnak, csak mert megegyezik velük a bőrszíned. Olyanért veregeted vállon magad, amiért pont annyit tettél, mint egy szavannán marhákat terelő néger pásztor.
De itt egy lista fekete tudósokról is, akik feltaláltak dolgokat:
"Miért? Te konkrétan mivel járultál hozzá az emberiség fejlődéséhez? "
Itt ki beszélt rólam? Az volt a kérdés, a négerek mire mentek volna a nagy gonosz fehérember tudása nélkül.
Az ugye megvan, hogy a felsorolt afró-amerikai feltalálók nem a nagy semmiből, hanem fehér emberek által korábban elért vívmányokból indultak ki a munkájuk során? Ja, hogy nem esik jól beismerned, értem én.
#35
Amíg nem férhettek hozzá a tudományos élethez, addig nem is volt lehetőségük hozzátenni. Ahogyan a nőknek sem azért nem voltak nagy elméik, tanítóik korábban, mert akkor még hülyék voltak ma meg már okosak, hanem mert nem engedték őket sem tanulni, sem tanítani, kutatni.
Amióta a tudás mindenki számára lehetőség, azóta férfi-nő, ázsiai, indiai, afrikai éppen úgy részt vesz a tudományos felfedezésekben, mint a fehérek.
Könnyű nagyra lenni azzal, hogy évezredekig csak a fehérek tudtak úszni, ha mindenki mást kizártak a medencéből!
37.
Bocs, de a gyarmatosítás előtt sem csináltak semmit Afrikában. Pedig még előnyük is volt, hogy nem kellett a télre gondolniuk. Mire a gyarmatosítás elkezdődött, elérhették volna min. ugyanazt a szintet, mint a gyarmatosítók.
Kitérő. A tudományos eredményekről. Én is írtam pénzért tanulmányokat, amik fölött mások neve volt.
És olvastam angol nyelvű tankönyveket is, amiket külön az amerikai feketék szájíze szerint írtak. És kiderült belőlük, hogy pl. a C vitamint is pont egy fekete találta fel. Ott volt a képe is. És az még a 60-70-es években írt tankönyv volt, azóta fejlődött a világ.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!