Orbán Viktornak tényleg van lakáshitele még?
Egyrészt egy miniszterelnökről beszélsz, igen nevetséges az a gondolat, hogy ő nyüglődne egy hiteltartozás miatt.
Másrészt meg egy apáról beszélsz, aki nincs rászorulva a gyereke támogatására - akkor miért is kellene annak a gyereknek kifizetnie az apa tartozását? Én sem engedném, hogy a fiam helyettem fizessen ha nekem sem okoz gondot.
Harmadrészt: ahogy már írták, a hitelek szerződés szerint történnek, igen ritka lehetőség az előtörlesztés vagy a hitel korábbi kifizetése. Még fizeti 1-2 évig a havin részleteket és ennyi. Ha aggódnál érte megnyugtathatlak, nem fog éhezni a hiteltörlesztése miatt.
Negyedrészt pedig ha csak megpróbálta volna kifizetni helyette a veje/lánya a tartozását, akkor az ENSZ-t hívták volna már be felháborodásukban a ballibek, hogy hát a Tiborc lefizette, meg elfogadta a pénzt, korrupt stb. Pontosan így nem élhetett semmiféle olyan kedvezménnyel sem ami másoknak teljesen általános. Még abból is botrányt akartak csinálni (csak ez sem jött be) hogy olyan gépen utazott focimeccsre amit más már magának kibérelt és mindenképpen kifizetett volna akkor is ugyanúgy és ugyanannyiért, mint ha nem utazik rajta Orbán is.
"Takács Zs5, ez minden esetben tud valamit kitalálni orbán védelmére."
Ez a munkája.
"Megjött már az ügyeletes orbán nyalonc ez a Takács Zs5, ez minden esetben tud valamit kitalálni orbán védelmére."
És az miért baj neked? Azt ír amit akar szólásszabadság van
Takács Zs5 eléggé tájékozatlan vagy akkor.
Mert tényleg van lakáshitel törlesztője.
És valami 700 ezer ft megtakaritása van.
Nekem 1 millió ft van most a számlámon,és hitelem sincs akkor én most gazdagabb vagyok mint a Miniszterelnök?
Nevetséges ez az orbán vagyon nyilatkozat, sunyi álnok emberek teszik ezt amit orbán, sunyítanak sajnáltatják magukat közbe meg olyan vagyon van a titkos bankszámlájukon hogy ihaj.
De más téren is utólérhető orbánnál ez a sunyi álnok viselkedés, ezzel csak az a baj hogy a magyar embereknek árt és az emberek észre sem veszik hogy kicsesz velük miközben nyomja ezt a megvédjük meg harcolunk dumát.
#16
És mondd, miben is áll a tájékozatlanságom? Mi az amit nem jól írtam, amiben tévedek vagy amiről nem tudok?
Mert az, hogy kijelented tájékozatlan vagyok és én nem tudom miért mondod ezt, az nem elég hozzá!
Van a fenét! A vagyonnyilatkozatba olyan orbitális hazugságokat írnak, amit csak akarnak, mert senki nem ellenörzi és semmi következménye nincs, ha valótlant írnak.
Orbán tele van pénzzel, csak takarja, meg a strómanjai kezelik helyette, pl. a Pénztáros Lőrinc.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!