Miért bíztok Vonában?
Az az ember benne volt a jobbikban amikor az szélsőjobbos szervezetekkel közeli kapcsolatban volt, akkor, mikor egy tagot kizártak miután megtudódott hogy zsidó, egészen eddig a cigányok ellen úszitott, de most hogy 'megváltozott' mindenki szereti?
Oké hogy nem mindenkinek tiszta a múltja de ez egy elég kemény köpönyegforgatás.
Szegedi Csanád 2012-ben lépett ki, igaz ő maga, de elmondta mennyi antiszemitizmus van a jobbikban.
Hatvannégy Vármegyei Ifjúsági Mozgalom - Cringy feketeinges fasiszták, Jobbik támogatja
Zagyva és Toroczkai gyűlöli a cigányokat ahogy az egész Jobbik.
"mikor egy tagot kizártak miután megtudódott hogy zsidó, egészen eddig a cigányok ellen úszitott,"
Ez nem igaz. Szegedi Csanádról már 97878493-szor elmondta hogy miért zárták ki (azért egyébként mert kamuzott és embereket akart lefizetni hogy kamuzzanak vele együtt). Hogy Vona a cigányok ellen uszított volna is túlzás.
Amúgy Toroczkai otthagyta a Jobbikot mert nem elég radikális neki, Zagyvával meg fogalmam sincs mi lett.
De van olyan hogy az ember változik. Én se ugyanazt goondolom a világról mint 10 évvel ezelőtt. Gondolj arra hogy Orbán is kiszes volt, majd a Liberális Internacionálé alelnöke lett, utána konzervatív. (Nem gondolom hogy liberális korában ne lett volna őszintén liberális, vagy hogy ma ne lenne őszintén a liberalizmus ellen.)
Pont az a helyzet, hogy nem lehet benne megbízni.
Érezhető volt a vacillálás, de az egy szörnyű tévedés, hogy az ellenzék dolga az, hogy mindig szemben álljon a kormányzó erővel.
Most is csak tartózkodtak a Sargentini jelentés kapcsán, így nem lehet támogatókat szerezni.
Ha a kormánynak igaza van, akkor támogatni kell!
Pontosan azért nem a Jobbokra szavaztam, mert olyan érzésem volt, hogy mindenkivel hajlandó kompromisszumot kötni, akár a bevándorláspárti erőkkel is, mert lényegében minden szavazáson ezt tette.
Egyedül a Fidesz állt ki nyíltan és határozottan a migráció ellen, ezért végül csak rá lehetett szavazni.
Tisztességes magyar ember nem akarhatja az Iszlám terjedését hazánkban.
Semmilyen mértékben!
Ez mindent felülír.
#8
Ha a hülyeség fájna, akkor itt olyan ordibálás lenne...
Szó szerint vissza adtad Németh Szilárd szavait anélkül, hogy életedben csak egyetlen igazi migránst is láttál volna közelről. Gratulálok. Nem bízok Vonában, ahogy egy idegen emberben sem, de nem rémlik, hogy a programja része lett volna az iszlám terjesztése.
Akkor mielőtt köpönyegforgatást kiabálunk, nézzük meg más szemszögből is:
Vona most sem nevezhető egy hű, de öreg embernek és már politizál egy ideje. Eddig oké?
Na: nem tudom te hány éves vagy, de minden ember átmegy kötelező jelleggel az élete során néhány szemléletváltozáson. Továbbá dzibte minden ember életében van egy időszak (mily meglepő, ez úgy kamaszkorban indul és kitart a huszonéves korig) amikor sokkal radikálisabban szemléli a világot. Ez a lázadás korszaka, a kissé leegyszerűsített megoldások (pl vitás helyzet lerendezése egy pofonnal, csak a szemléltetés kedvéért)
Csak az ember a kor előrehaladtával lehiggad, változik.
Te is, én is, mindenki. És sokan mondtunk, vagy tettünk olyasmit fiatalabb korunkban, amire ma már nem volnánk annyira büszkék, nem vállalnánk akkori önmagunkkal közösséget.
Tudod mikorblenne ez köpönyegforgatás? Ha oda vissza váltakozna ez a szemlélet, az aktuális széljärásnak megfelelően.
Van erre is példa a politikai életben, de azt máshol kell keresni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!