Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Minek köszönhető, hogy Svédors...

Minek köszönhető, hogy Svédországban ilyen állapotok uralkodnak?

Figyelt kérdés

Nem arról volt szó, hogy hatalmas a jólét?


"A miniszterelnök március elején válságtanácskozást hívott össze a bandalövöldözések miatt, és megnövelt büdzsét ígért a rendőrségnek. A kormány szerdán bejelentette, hogy amerikai mintára indítanak programot, hogy visszatartsák a fiatalokat a lecsúszástól és a bandáktól.


A szakértő nyilatkozók ugyanakkor mindig elmondják, hogy ezek a gyilkosságok célzottak, másrészt nincs Svédországban iszlamista terrorizmus, szóval nincs arról szó, hogy bárki bármikor meghalhat, aki kilép a lakásának ajtaján. Ez persze nem nyugtatja meg azokat, akik azt látják, hogy Göteborgban például mostanában a plázát zárás előtt fiatalok bandái veszik birtokukba, adják-veszik a drogot, és kötnek bele mindenkibe vagy a riválisokba. Vagy hogy a bandák úgy vágnak vissza a tagjaikat letartóztató rendőröknek, hogy véletlenszerűen autókat gyújtogatnak.


A bevándorlók lakta Rinkebyben egyébként épp a Trump-féle szerencsétlen kijelentések utáni napokban tört ki zavargás. Az ott lakók azt mondják, belefáradtak abba, hogy nincs munkájuk, hogy úgy érzik, a politika nem értük, hanem ellenük dolgozik, és ha feszültség van, akkor a megoldás keresése helyett még több rendőrt küldenek a helyszínre a felelősök."


2018. szept. 3. 21:11
1 2 3
 21/29 A kérdező kommentje:

"47 év munkaviszony után. Innentől kezdve heti rendszerességgel be fogok számolni a rendőrségi nyomozásaimról itt Örebroban. Nem lesz sok összecsengés az állami statisztikákkal, sem pedig a baloldali kriminológusok álláspontjával.A nyugdíjasaink szenvednek, az oktatás kaotikus, az egészségügy pedig a rendőrséggel együtt romokban hever. Mindenki tudja ennek az okát, csak senki nem meri kimondani."


Ezt írta a svéd rendőr.

2018. szept. 3. 22:14
 22/29 Whitewolf19 ***** válasza:
57%

Ez a tendencia akkor lesz nyilvánvaló.. ha eltelik még 100 év.. és azokban az országokban, ahová gazdasági bevándorlók.. tehát hangsúlyozom nem háborús menekültek érkeztek.. hogy mennyire kiugró statisztikát fognak termelni.. emellett a kulturális változás megfigyelhető lesz, ha az őshonos népek egyre inkább vissza szorulnak az agresszív népszaporulat és radikális vallási elemek terjeszkedése miatt.

Londonban is lett muszlim polgármester... Ez úgy érzem nem helyén való.. az őshonos lakosság semmi esetre sem szorulhat háttérbe, mert azzal alá írja a halálos ítéletét.

2018. szept. 3. 22:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/29 anonim ***** válasza:
74%
Na jó éjszakát. Holnap is legyen aztán valami nyugatos pusztulós kérdésed, biztos ki van már fizetve.
2018. szept. 3. 22:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/29 anonim ***** válasza:
75%

Attól, hogy Svédországban vannaak/voltak gondok migránsokkal, még nem jelenti azt hogy nem 100x jobban működik az ország mint a miénk.


Ne olvass annyi 888.hu-t, az segít hogy tisztábban láss.

2018. szept. 3. 23:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/29 A kérdező kommentje:

Látom, hogy nagyon jól működik, a plázákat bandák veszik át :D

Ez neked a jobb? :D

2018. szept. 3. 23:29
 26/29 anonim ***** válasza:

Itt nem arról van szó, hogy a svédek jobban élnek. Mindenki tudja, hogy jobban élnek. A tendencia fontos. És az a jelenség, hogy a problémáról nem lehet beszélni, így nem lesz megoldás sem.


6 évig Svédországba jártam, nagyon kedveltem őket, de nulla a küzdőképességük. Ott nem volt háború vagy 250 éve, nem tudják mi a szükség, mi a válság, milyen harcolni a puszta létedért, honnan tudnák? Végtelenül becsületesek, hisznek a rendben, a törvényben.


És ezek a közel keletiek csak röhögnek rajtuk.

2018. szept. 4. 07:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/29 anonim ***** válasza:

Érdekelne a téma és nem csak migráncsozni akarnál, akkor visszaolvastál volna, és baromira megtaláltad volna a már lassan tucatnyi válaszaim egyikét, amibe leírtam miért ilyen a helyzet Svédországban. De nem, téged csak az érdekel, hogy meglegyen a napi migráncsozásod. Érdekelne akkor már rég utána olvastál volna a svéd nők afrikai szex turizmusára és máris rájöttél volna miért van annyi fekete Svédországban.

Meg ahogy sokszor írtam már, addig amíg nálunk már lassan egész Borsod egy NoGo zóna, addig baromira kussoljunk inkább más országok kisebbségi gondjaikkal.

2018. szept. 4. 13:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/29 Whitewolf19 ***** válasza:
Az utolsónak abba tényleg igaza van.. hogy Magyarország sem tudja megoldani a saját kisebbségi problémáit.. Többek között.. a cigányság felzárkóztatása teljes kudarc.. leszakadásuk inkább előrébb halad, emellett kelet Magyarország is lassan meghal vagy elnéptelenedik. A keleti határ közvetlen közelében élek, nem Budapestről nyilatkozom.
2018. szept. 4. 15:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/29 anonim ***** válasza:
Te ott akarsz élni? Vagy miért érdekel Svédország?
2018. szept. 8. 09:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!