Morvai Krisztina miért akarja elzavarni a Mi kis falunk sorozatot Pilisszentlélekről?
A képviselőnő tavaly házat vett a faluban. Szerinte a sorozat forgatása nagyon zavarja a településen lakókat, ezért azt megtámadta hivatalos fórumokon. Írt Völner Pál országgyűlési képviselőnek, az Igazságügyi Minisztérium államtitkárának, a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal vezetőjének, és az esztergomi önkormányzat illetékeseinek is, és azt követeli, hogy a sorozatot ne forgathassák a faluban.
Pilisszentlélek lakóinak viszont, úgy tűnik, semmi baja forgatócsoporttal, nem zavarja őket a jelenlétük.
Akárhányas, aki azt írta, hogy én azt ítélkeztem, hogy a Morvai "megkérdőjelezhetetlen".
Én nem tudom, milyen fordítóprogramot használtál a szavaimhoz. Vagy inkább ferdítőprogramot.
Az újságok épp hogy Indexfélék -és mások- után kell hogy részt vállaljanak a közéletből. Minden fronton a másik saját fegyverével, ahogy logikus. DE nagy szerepe van ebben a fb körül forgó világnak is, nem vitás. Ez van.
31-re:
Ezt írtad 18-as hozzászólásodban:
"Mért kellene bizonyítani, amit a Morvai mond? Letett már annyit az asztalra, hogy nyugodtan készpénznek lehet venni amit mond, ami mellett kiáll."
A "készpénznek lehet venni, amit mond" ez egyenértékű azzal, hogy megkérdőjelezhetetlennek tartod az igazát (ha valamit állít).
Te ügyvéd vagy? Netán hivatásos politikus? Mert addig tudod csűrni-csavarni a nyilvánvaló dolgokat, hogy az igazságból (látszólagos) hazugságot, a hazugságból (látszólagos) igazságot gyártasz.
A lényeg a LETETT MÁR ANNYIT AZ ASZTALRA-n van. Mert azért LEHET készpénznek venni, amit mond.
Nagy szükség van Morvaira itthon, látszik a hozzászólásokon. Jó, hogy hazajön.
A Fidesznek biztos nem fog kelleni. Reális esélye a Mi Hazánknál van. De szerintem ott is egy OGY-választáson a pártlistán Toroczkai lesz az első, Dúró Dóra és Novák Előd jönnek utána. Morvai maximum negyedik lesz, ami már nem valószínű, hogy befutó hely lesz. Az lehet, hogy szívesen jelölik EP választáson első helyre, ha vissza akar menni, az esetleg sikerülhet (bár kisebb csoda lenne).
A pártba nem fog belépni, tehát abban nyüzsögni nem tud. Más tér meg nem marad neki, ill. maradnak az efféle akciózások, amivel próbálja a nevét ismertségben tartani. De ez nem jár pozícióval. Ahogy Gaudi Nagy Tamásról is egyre kevesebbet hallunk, ő is feledésbe merülhet.
"Nagy szükség van Morvaira itthon, látszik a hozzászólásokon. Jó, hogy hazajön."
Miért, magyar nyelvtant fog oktatni az embereknek?
Ahogyan látom arra tényleg nagy szükség van.
"Én nem tudom, milyen fordítóprogramot használtál a szavaimhoz. Vagy inkább ferdítőprogramot.
Az újságok épp hogy Indexfélék -és mások- után kell hogy részt vállaljanak a közéletből. Minden fronton a másik saját fegyverével, ahogy logikus. DE nagy szerepe van ebben a fb körül forgó világnak is, nem vitás. Ez van."
Elküldenéd nekem azt a fordítóprogramot amit használsz, mert a második bekezdést nem igazán sikerült érhetően magyarra fordítani, valaki tudna benne segíteni?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!