Morvai Krisztina miért akarja elzavarni a Mi kis falunk sorozatot Pilisszentlélekről?
A képviselőnő tavaly házat vett a faluban. Szerinte a sorozat forgatása nagyon zavarja a településen lakókat, ezért azt megtámadta hivatalos fórumokon. Írt Völner Pál országgyűlési képviselőnek, az Igazságügyi Minisztérium államtitkárának, a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal vezetőjének, és az esztergomi önkormányzat illetékeseinek is, és azt követeli, hogy a sorozatot ne forgathassák a faluban.
Pilisszentlélek lakóinak viszont, úgy tűnik, semmi baja forgatócsoporttal, nem zavarja őket a jelenlétük.
"Mért kellene bizonyítani, amit a Morvai mond? Letett már annyit az asztalra, hogy nyugodtan készpénznek lehet venni amit mond, ami mellett kiáll."
Talán, mert a a cikkben jogsértésről beszél és azt bizonyítani kell, különben ez az egész nem más, mint rágalmazás. Állítólag ki is hívta a rendőrséget, akik viszont nem intézkedtek, mert mindenben megfeleltek hatályos magyar jogszabályoknak. Ezen kívül miért hihetőbb Morvai Krisztina, mint azon emberek, akik mindig is ott éltek a faluban és ott voltak az első forgatási naptól?
"Ki tudja, lehet, hogy személyes érdekük a szegény faluban forgatást védeni, ahol egyrészt szoros szükségből megadják nekik amit akarnak, nem is látják át, hogy mit művelnek velük, másrészt le tudnak járatni egy pont PILIS SZENT LÉLEK nevű helyet."
Érdekes módon mégis a turizmust csak fellendítette, hiszen emiatt egyre többen keresik fel a települést és a környéket. Ha ez a lejáratás, akkor én ajánlanék még pár helyet, amit szívesen lejárathatnának.
Másodszor eléggé komoly gondok lehetnek ott, aki egy kitalált sorozat és a valóság között nem tud különbséget tenni.
Amúgy miért van az, hogy mások, akik alig vagy egyáltalán nem is járnak ott, majd jobban tudják, hogy mi kell a helyi embereknek?
"Ellentétben az Indexszel, ahol az érdekek beszélnek. "
Viszont ez a Pesti Srácokon jelent meg, ahol ugyanúgy megvannak az érdekek. Ma Magyarországon nincsen független média.
" Nem véletlen, én nem hiszek a véletlenekben. Választhatták volna mondjuk BUGYI-t is,pl, vagy mást."
Akkor mi lenne más? Változtat a dolgon, hogy Bogács, Noszvaj, Pilis, Pánd, Nagybakónak vagy Gutorfölde van a cikkben és ott forgatják?
20
Gondolom egy"Goldmund" névvel szereplő személynek nem kell magyaráznom, hogy átláthatatlanul is lehet közös SZEMÉLYI érdek az Index személyei és a forgatók érdekelt személyei között.
Semmi bajom nekem az Indexszel, csak látom a vonalát, ennyi.
Lehet közös érdek. Az is lehet, hogy holnap kitör az atomháború. Az is lehet, hogy holnap egy üstökös elpusztítja a Földet. Csak éppen ahhoz, hogy ezeket a feltételezéseket komolyan vegyük, valami több is kéne, mint az, hogy elvileg lehetségesek.
Feltételezés alapján kijelenteni, hogy pont azt a 3 embert keresték meg, akik velük egyetértenek, míg a sok ellenzőt kihagyták a riportból, tehát meghamisították a tényeket - nos ez messze áll az objektív hozzáállástól.
Egyébként pedig senki más nem tett panaszt. Akik pedig nap-nap után ott élnek. Ehhez képest a néha odalátogató Morvai olyanokat mondott, hogy egy kiló kenyér megvásárlása is tervezhetetlenné vált. Hányszor vett ő kenyeret ott és hányszor azok, akik a riportban megszólaltak?
A rendőröket kétszer kihívta Morvai, és azok semmi jogellenes dolgot nem tapasztaltak. Ez nem annak a jele, hogy normálisan megy ott minden, csak Morvai keveri a fekáliát?
Te pl. jártál ott? Beszéltél ott lakókkal? Tudsz konkrét emberekről, akiket Morvaihoz hasonlóan zavar a forgatás?
Te a magad állításait nem bizonyítod, csak azt mondod, hogy ez így is LEHET. Igen, de ez teljesen valószínűtlen. Az ellenkezőjét meg sok dolog támasztja alá.
24.
Majd meglátjuk, hogy mi lesz.
Lehet a szavakkal játszani, én nem teszem. Szóban könnyű összehasonlíthatónak feltüntetni bizonyos csoportok érdekösszefonódásait egy közel 0 valószínűségű eseménnyel.
Vagy panasztevést hiányolni különösen szegény, kiszolgáltatott, hátrányos helyzetű emberektől.
Kiderül előbb-utóbb minden.
És arra, hogy a rendőrök nem tudtak mit csinálni, mert minden szabályos volt, arra mit mondasz? Hogy a rendőrökhöz se ment oda a többi ember (összlakosság mínusz három fő), hogy elmondja, mennyit szenvednek az állandó korlátozásoktól?
Majd kiderül... Igen. Ha igaz egyáltalán. Addig meg ne ítélkezz!
Sajnos ez van a rágalmazásoknál: először nagyot üt, aztán amikor hónapok múlva lassanként kiderül, hogy tömény hazugság volt az egész, az a hír már alig jut el ugyanahhoz a nézőközönséghez.
26.
El lehet olvasni itt ezen az oldalon is a rendőrökről szóló kérdéseket, véleményeket, ott a válasz. Ami mellesleg -nem kell beindulni rá- NEM speciális magyar helyzet.
Ítélkeztem volna? Nem gondolnám. Csak a megalapozott véleményen mondtam el. És nekem nem fűződik semmi érdekem ahhoz, amit mondtam Csak nagyon irritáltak a Morvaira tett megjegyzések. Ismervén, a hosszútávú érdekvédő tevékenységét.
"Ítélkeztem volna? Nem gondolnám."
Szerintem viszont igen, hiszen szerinted Morvai Krisztina szava megkérdőjelezhetetlen, emiatt egyértelmű, hogy aki mást állít azokat lefizették, megvették, saját érdekből mondanak mást.
"Csak nagyon irritáltak a Morvaira tett megjegyzések. Ismervén, a hosszútávú érdekvédő tevékenységét."
Engem meg az irritál, hogy ügyvéd létére az újságok hasábjain harcol a jogsértés ellen. Tegyen feljelentést, szervezzen tüntetést és oda hívja meg a sajtót, aztán majd kiderül, hogy mennyien állnak mögötte.
Egyrészt ha a "rendőrök" szerint szabályos, az még nem jelenti, hogy valóban az. Ők sosem a magyarok pártját fogják, meg egyébként sem hajlandók mást csinálni a traffipaxoláson és a pénzbehajtáson kívül.
Másrészt ha szabályos is, attól még zavarhatja az ott lakókat. Ha az orrod alá finganék, azzal sem sértenék semmilyen jogszabályt, mégis zavarna téged.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!