A Fideszesek miért hivatkoznak magukra úgy, hogy a "polgári oldal"?
#9
Én az ellenzék helyében mélyen hallgatnék a szégyenletes Gyurcsány vitáról, amiben hazugságokkal tudott csak Gyurcsány "tarolni".
Nagyon nem lennék büszke rá!
#8
Szóval, semmi konkrétum, csak a megszokott ellenzéki hablaty.
Nem kínozlak tovább, úgysem tudsz válaszolni, dünnyögjetek csak magatoknak!
"Én az ellenzék helyében mélyen hallgatnék a szégyenletes Gyurcsány vitáról, amiben hazugságokkal tudott csak Gyurcsány "tarolni"."
Gyurcsány meg folyamatosan idézte és cáfolta Orbán hazugságit, most akkor melyik a jobb?
A politika tele van hazugságokkal. 98-as hatalomra kerülése is azon alapon, hiszen a FKGP a első fordulóig mást sem hangoztatott, mint nem fognak szövetkezni a Fidesszel.
Mégis mi őket akarjuk, szóval felesleges pont ezt számon kérni.
#11
Egy szóval nem mondtam hogy büszke lennék Gyurcsányra, ahogy azt sem hogy szimpatikus. Csak azt mondtam hogy Orbán vita terén nagyon gyenge volt amíg még kellett vitáznia. Most már nem kell mert úgy érzi övé az ország, már megteheti hogy a képébe röhög annak aki feltesz egy kérdést és nem válaszol, tipikus fideszes szokás.
"Akármennyire is nem tetszettek, de a soros plakátok IS kellettek ahhoz, hogy az ország ma ne legyen bevándorló ország tömegesen itt táborozó vagy átvonuló illegális migránsokkal,"
Igen, annál már csak az volt a nagyobb visszatartó erő, amikor magyarul nem beszélő migránsoknak magyar nyelvű plakáttal üzentünk, hogy mit kell tenniük.
"Mocskos Hitler-fóbiások! Rohaggyatok meg mind, dögőjetek meg, pusztújatok el!!! Nem teccik, hogy épül-szépül az ország? Nem teccik, hogy Ausztria végre a mijénk? Akkó takaroggyatok innen!"
(ismeretlen német állampolgár, 1938)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!