Támogatnátok Magyarországon az embertenyésztés bevezetését a csökkenő születésszám miatt?
Minden fejlett ország szembesül azon problémával, hogy az állampolgárai nem akarnak családot alapítani. Pl. Nyugat-Európa, Magyarország, és Japán.
Nyugat-Európa migránsokat engedett be, aminek katasztrófális következményei lesznek az országaikra nézve.
Japán és Magyarország -nagyon bölcsen- nem csinált semmit egyenlőre, azonban idővel kell egy migránsmentes megoldás ezen országok számára is.
Kitaláltam egy új módszert, amit Magyarországon tesztelhetnénk először, majd idővel más hasonszőrű országok is átvehetnének (Észtország, Finnország, Dél-Korea, és Japán)
Az új módszer az Embertenyésztés lenne. Ez röviden abból állna, hogy a tenyészprogramba jelentkező béranyákat a programba jelentkező férfiak spermájával termékenyítjük meg, lombikbébiket létrehozva. A programban részt vevő férfiak és nők pénzt kapnak a részvételért.
A béranya megszüli a gyereket, aki egy állami központba kerül, afféle árvaházba, ahol az állam felneveli őket.
Kritérium lenne a programba jelentkező spermadonorok és béranyák számára, hogy kizárólag magyarok, észtek, finnek, japánok, és koreaiak vehetnek részt a programban. Más országok és ezen országokbeli más eredetű kisebbségek (pl. cigányok) ki lennének zárva.
A magyar, észt, és finn jelentkezőknél előny lenne az, ha kis termetűek, soványak, szénfekete szemük és egyenes hajuk van, "japános" vagy "koreais" arcformával rendelkeznek, továbbá, hogy intelligens és csendes, zárkózott, visszafogott emberek, akik nem ordítoznak és dajdajoznak.
Mit szóltok az ötlethez?
Én is gondolkodtam már hasonlón. Támogatnám.
Csak én ezt összekötném egyfajta "árjásítással", vagyis éppen hogy a világos tónusúak lennének előnyben, világos bőr, szem, haj. Sajnos tele az ország balkáni eredetű, sötétebb alakokkal. Jó lenne ezen változtatni.
Belegondoltál ennek az "embergyárnak" az etikai részébe is?
"A magyar, észt, és finn jelentkezőknél előny lenne az, ha kis termetűek, soványak, szénfekete szemük és egyenes hajuk van, "japános" vagy "koreais" arcformával rendelkeznek, továbbá, hogy intelligens és csendes, zárkózott, visszafogott emberek, akik nem ordítoznak és dajdajoznak."
Ezt a kitételt meg nem is értem! ... igaz, a többi is nehezen ment, de nekem egyenesen ez feldolgozhatatlan. (...különösen a bogárfekete hajú, szemű finnek esetében!:D)
Vannak emberek Magyarországon, Észtországban, és Finnországban, akik nagyon hasonlítanak egy japán/koreai és egy fehér ember keverékére. Ezek az echte finnugorok, akik még őrzik őseik ázsiai génjeit.
Számos hasonlóság van a finnugorok, a japánok, és a koreaiak között, úgy mint a zárkózottság, illedelmesség, magas intelligencia, a higiénia fontossága, és a tudomány, technika szeretete. Még a nyelveink is hasonló hangzásúak. Ennek genetikai eredete lehet a távoli múltból.
Ez szembeállítható, a nyugat-európai, cigány, balkáni, és közel-keleti emberekkel, akik nagydarab emberek nagy barbár orral, mindenféle színű szemmel és hajjal, szeretik az erőszakot, a dajdajozást, a logikus gondolkodás helyett a vallást, a harsány megnyilvánulásokat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!