Mit szóltok hozzá, hogy olyan, közismert antiszemita, rasszista vezetőt nevezett ki a NER az M5 kulturáis csatorna élére, aki ellen a történelmi egyházak vezetői is tiltakoztak korábban?
A NER azt a Siklósi Beatrixot bízta meg a habonyi "közszolgálat" kulturális csatornájának, az M5-nek a vezetésével, aki régóta közismert antiszemita, rasszista megnyilvánulásairól, gyűlöletkeltő facebook-posztjairól a magyar közéletben. Illetve arrólis, hogy maga Erdő Péter és a történelmi egyházak más vezetői is tiltakoztak már a személye ellen korábban:
"Siklósi Beatrix (...) személyét elfogadhatatlannak tartjuk. Nyíltan kirekesztő és antiszemita megjegyzései, nyilatkozatai alkalmatlanná és hiteltelenné teszik az egyházi műsorok gondozására"
- írták a történelmi egyházak vezetői közös levelükben 2014-ben, amikor a vallási műsorok élére akarták kinevezni a kirekesztő, antiszemita, rasszista sajtómunkást. Akkor még sikerült megakadályozniuk ezt, közös fellépésükkel.
A nyít levelet Em. és Ft. Erdő Péter esztergom-budapesti bíboros-érsek, Magyarország prímása, Ft. Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház püspöke, a zsinat lelkészi elnöke, Ft. Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke és Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke írta alá, egyházaik nevében.
Siklósi Beatrix nyíltan rasszista és antiszemita kirohanásaiból itt egy kis válogatás:
Szerintetek ezzel a lépésével a NER nyíltan is zöld utat adott a leplezetlen rasszizmusnak, antiszemitizmusnak és kirekesztésnek?
Illetve újra nyilvánvalóvá tette, hogy az úgynevezett "keresztény értékek" harcos védelmezőjeként is magasról tesz a történelmi keresztény egyházak álláspontjára és azok felszentelt vezetőire is?
Vagy hogyan kell egy ilyen lépést értelmezni? Meddig süllyedhet még a magyar közélet, és milyen értékeket próbál eladni "keresztény értékrend" címszó alatt a Fidesz és a "kereszténydemokraták" néven emlegetett koalíciós partnere?
Mi lesz a következő lépés ezek tükrében? És hiteles-e ezek után Orbán, aki Izraelben barátkozik Netanjahuval mindeközben, és egész Európában a "zsidó-keresztény értékrend" őreként próbál tetszelegni?
Lehet antiszemitákkal "zsidó-keresztény" értékeket védeni? Lehet a történelmi keresztény egyházak álláspontját semmibe véve kereszténykedni?
Hogy is van ez?
Várom a véleményeket!
Néhány hírforrás az esetről alább:
#20
Hát, mert pl. te állítottad be S.B. migránsellenes megnyilvánulásait rasszistának.
Akkor most hogy is van ez?
20-as! Pont te kérdezed ezt?
Ékes bizonyítéka vagy annak, hogyha valaki nem akar felforgató, vallási fanatikus migránshordákat akkor az már csak rasszista lehet szerinted.
Én erről azt gondolom, hogy van a személyes erkölcsön kívül közösségi erkölcs is, ennek az a mércéje, hogy mennyiben szolgálja valami az emberi faj túlélését(a harmoniát(homeosztázist)) – sztem különben a személyes erkölcsnek is ez a mértéke(csak ez áttételesebb, bonyolultabb). Az emberiség túlélésének tudományosan bizonyítható módja az együttműködés a liberális, jogállami demokrácia keretében. Amelyik közösség ez ellen tör, antidemokratikus, az az elképzelhető legerkölcstelenebb (pont mint személyes erkölcsben a pedofilok, anyagyilkosok, kútmérgezők).
A személyes erkölcs alapja a szerénység, a közösségi erkölcs alapja (demokratikus,)hatalmi önkorlátozás, ki meri azt állítani, hogy a jelenlegi hatalom önkorlátozó, a benne tomboló személyek szerények? Ép ésszel senki !
Ezek után nem is várható el sem Orbántól, sem a Fidesztől semmi , ami a (köz)jót, a tisztességet, a becsületet szolgálná.
Ezek után elég egyértelmű, mi lehet a válaszom a föltett kérdésedre, mélységesen elítélem SiklósiBeatrix üzembehelyezését. Mocsokság, másként szólva kontraszelekció !
A 1-eskének üzenem, hogy Igen, valószínűleg Netanjahu hülye, ha hülyeség egy zsidónak letérni a zsidó-keresztény fölfogásról, az általános emberi humánumról(utalok arra, amit e válasz elején írtam),
Hogy miért tud Netanjahu elaljasulni, ebben a kérdésben( is)? Nyilván az érdekei miatt(ahogy ő véli azokat fölismerhetni
Az utolsó válasszal nagyon egyetértek, köszönöm (persze azokat isköszönöm, amelyekkel nem értek egyet)!
A # 21-es viszont csúsztat, hamisít: Siklósi Beatrix nem pusztán migránsellenes, hanem rasszista.
Jó példa erre az amerikai (kanadei) "vicce", amit ő maga töltött fel és népszerűsített: [link]
A viccben sem a feketék, sem a "muzulmánok" (!), sem a pakisztániak, sem a cigányok nem dolgoznak, csak és kizárólag a fehérek, ezért hát ők megmenekülnek a tűzvész elől, míg a színesbőrűek a rasszista humor kedvelőinek legnagyobb vidámságára és örömére, mind halálra égnek az égő házban, mert nem dolgoznak semmit (nyilván meg is érdemlik, nem?)...
Ez a vicc nyilvánvalóan nem migránsellenes, hiszen a hüye is tudja, hogy az amerikai kontinensen MINDENKI BEVÁNDORLÓ (aki nem indián).
Ez a vicc egyszerűen rasszista és kirekesztő: a fehér bevándorlók dolgoznak, míg a fekete haitiak, a muzulmán vallásúak, a pakisztániak és a cigányok nem dolgoznak, hanem otthon henyélnek.
És egy ilyen viccet kedvelő, népszerűsítő ember testesíti meg a KULTÚRA fogalmát a Fideszben...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!