Mit szóltok hozzá, hogy olyan, közismert antiszemita, rasszista vezetőt nevezett ki a NER az M5 kulturáis csatorna élére, aki ellen a történelmi egyházak vezetői is tiltakoztak korábban?
A NER azt a Siklósi Beatrixot bízta meg a habonyi "közszolgálat" kulturális csatornájának, az M5-nek a vezetésével, aki régóta közismert antiszemita, rasszista megnyilvánulásairól, gyűlöletkeltő facebook-posztjairól a magyar közéletben. Illetve arrólis, hogy maga Erdő Péter és a történelmi egyházak más vezetői is tiltakoztak már a személye ellen korábban:
"Siklósi Beatrix (...) személyét elfogadhatatlannak tartjuk. Nyíltan kirekesztő és antiszemita megjegyzései, nyilatkozatai alkalmatlanná és hiteltelenné teszik az egyházi műsorok gondozására"
- írták a történelmi egyházak vezetői közös levelükben 2014-ben, amikor a vallási műsorok élére akarták kinevezni a kirekesztő, antiszemita, rasszista sajtómunkást. Akkor még sikerült megakadályozniuk ezt, közös fellépésükkel.
A nyít levelet Em. és Ft. Erdő Péter esztergom-budapesti bíboros-érsek, Magyarország prímása, Ft. Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház püspöke, a zsinat lelkészi elnöke, Ft. Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke és Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke írta alá, egyházaik nevében.
Siklósi Beatrix nyíltan rasszista és antiszemita kirohanásaiból itt egy kis válogatás:
Szerintetek ezzel a lépésével a NER nyíltan is zöld utat adott a leplezetlen rasszizmusnak, antiszemitizmusnak és kirekesztésnek?
Illetve újra nyilvánvalóvá tette, hogy az úgynevezett "keresztény értékek" harcos védelmezőjeként is magasról tesz a történelmi keresztény egyházak álláspontjára és azok felszentelt vezetőire is?
Vagy hogyan kell egy ilyen lépést értelmezni? Meddig süllyedhet még a magyar közélet, és milyen értékeket próbál eladni "keresztény értékrend" címszó alatt a Fidesz és a "kereszténydemokraták" néven emlegetett koalíciós partnere?
Mi lesz a következő lépés ezek tükrében? És hiteles-e ezek után Orbán, aki Izraelben barátkozik Netanjahuval mindeközben, és egész Európában a "zsidó-keresztény értékrend" őreként próbál tetszelegni?
Lehet antiszemitákkal "zsidó-keresztény" értékeket védeni? Lehet a történelmi keresztény egyházak álláspontját semmibe véve kereszténykedni?
Hogy is van ez?
Várom a véleményeket!
Néhány hírforrás az esetről alább:
Akkor nyilván Netanjahu a hülye, aki szerint Magyarországon a zsidók biztonságban élnek és törvény tiltja a rasszizmust.
Ezt külön megköszönte Orbán Viktornak és a kormányának.
Ez a lényeg!
És nem az, amit te összeollózgatsz a 444-ről.
Fogd fel, hogy nincs mit válaszolni rá!
Ameddig itt él Európa egyik legnagyobb zsidó közössége biztonságban és nem menekülnek fejvesztve, addig te ne aggódj értük!
Aggódj a migránsaidért, (akik ki akarják nyírni a zsidókat és a melegeket) és a melegekért, de főleg tegyél a fejedben rendet!
Én csak erre válaszolnék, ahogy a többiek is ezt tették:
"Szerintetek ezzel a lépésével a NER nyíltan is zöld utat adott a leplezetlen rasszizmusnak, antiszemitizmusnak és kirekesztésnek?"
Nem!
És bár hülyeség, de uszításnak majdnem jó lenne,... ha nem írtál volna megint egy regényt, amit a kutya nem olvas el.
A kérdésre válaszolj, ha kérhetem. A kérdés az volt, hogy mit szóltok hozzá, hogy olyan, közismert antiszemita, rasszista vezetőt nevezett ki a NER az M5 kulturáis csatorna élére, aki ellen a történelmi egyházak vezetői is tiltakoztak korábban?
Erre várom a válaszokat. Köszönöm!
Szerintem világos a kérdés: arról szól, hogy ki mit szól ahhoz, hogy Siklósi Beatrixot nevezték ki az M5 kulturális (!) csatorna élére, személyében tehát olyasvalakit, aki ellen a történelmi egyházak vezetői nyílt levélben tiltakoztak korábban.
Helyes-e, normális dolog-e egy ilyen kinevezés egy demokratikus jogállamban, egy magát normálisnak gondoló európai országban?
Normális dolog-e állítólagos kereszténydemokratáknak figyelmen kívül hagyniuk a történelmi keresztény egyházak álláspontját?
Ezekre a kérdésekre várok választ. Kérem, aki valamilyen más kérdést szeretne a fentiek helyett megválaszolni, az tegye meg ott, ahol témába vág, a feltett kérdés alapján.
Köszönöm!
Akkor ezt a kérdést ki a bánat tette fel?
"Szerintetek ezzel a lépésével a NER nyíltan is zöld utat adott a leplezetlen rasszizmusnak, antiszemitizmusnak és kirekesztésnek?"
Gondolnám, hogy nem kérdés, hanem kijelentés részedről, csak eltévesztetted az írásjelet, de a mondat úgy kezdődik, hogy "Szerintetek ...stb
Ne hisztizz, vedd be a gyógyszered, én addig elmegyek megkérdezem a zsidó barátomat, hogy érez e kirekesztést, vagy bármilyen általad felsorolt agymenést!
Netán Nyau meg Zorbán nyálasra puszilgatták épp egymást, hogy dejó lenni zsidónak manapság Magyarországon.
Nem olvasom el a forrásokat, mert nektek mindenki antiszemita aki egy kicsit is nemzeti. Baromi lejárt lemez ez már, antiszemitizmussal riogatni. A kutyát nem érdekli.
Szerintem ebbe a nagy neoliberalizmusodba bele kellene férnie annak az elfogadása, hogy - kizárólag vallási alapon - SB. talán nem szimpatizál a zsidókkal. (vagy csak ráfogjátok!)
Nem vallási műsort fog vezetni, egyéb munkássága ellen meg nem lehet kifogás.
# 7-es, arról is kérdezd meg a véleményét, hogy Siklósi Beatrix személyében olyan, közismert antiszemita, rasszista vezetőt nevezett ki a NER az M5 kulturáis csatorna élére, aki ellen a történelmi egyházak vezetői is tiltakoztak korábban.
Hátha ő elmondja, helyesli-e vagy sem ezt a kinevezést...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!