Mit szólnál ahhoz, ha a magyar kormány bevezetné a gyermektelenségi adót, a nőtlenségi adót/szingli adót 35 éves kor felett - támogatnád, vagy elleneznéd? Indokold!
'Még mindig túl sok a fiatal az országban!'
Remélem, akkor is ezen a véleményen leszel, amikor az utolsó is lelécel az országból.
Ellenzem. Volt már rá példa amúgy a magyar történelemben.
A már mások által felsorolt indokokon kívül még a következők miatt is igazságtalan lenne:
1. A többség bizonyára inkább fizetné az adót, de lennének néhányan, akik pusztán emiatt inkább bevállalnának egy gyereket. El lehet képzelni, milyen sorsa lenne ezen gyerekek jó részének. (Feltételezve, hogy azért lennének köztük olyanok, akik rendesen nevelnék őket.)
Mint anno a Ratkó-gyerekek, vagy később az OTP-s gyerekek...
2. Igazságtalan lenne a rendszer mindenképp, ugyanúgy, mint az egyszer felröppent terv, miszerint a gyerekszám befolyásolná a nyugdíj nagyságát.
Mert vannak mindkét nembeliek, akiknek van ugyan gyerekük, de nem ők nevelik - állami gondozott gyerekek szülei, rokonokhoz "beadott" gyerekek szülei; de akár csak a gyereket a másik szülőre hagyó, örökre eltűnő férfiak és nők is.
Ők "megúsznák" a különadót, holott a többségüknek inkább még többet kellene fizetni.
3. Az országban van kb. félmillió (!) értelmileg vagy más módon akadályozott személy (nem PC kifejezéssel: az értelmi fogyatékosok, a látás-, hallás- vagy mozgássérültek). Persze vannak köztük, akik nem születésüktől fogva mozgáskorlátozottak, így már van (vagy lehet) gyerekük, ill. a többi csoport tagjai közül is vannak, akiknek van gyerekük.
De a többiek esetében - tudom, ez most néhányak szerint gonoszság, de - inkább örülni kellene, hogy nincs gyerekük, mivel egyrészt lehet ugyebár genetikai örökség, tehát még több értfogyi emberről kellene gondoskodni, másrészt meg a többségük még saját magát sem tudja ellátni rendesen, nemhogy egy gyereket.
Tehát nem lenne jogos őket még egy pluszadóval sújtani. (Persze ez csak akkor érvényes, ha a nyugdíjasoknak is kellene szingliadót fizetni. Ugyanis a döntő többség 18 éves korától kezdve nyugdíjas.)
És ez nem "köpködés", dolgoztam köztük, ismerem a helyzetet valamennyire.
4. Nagyon sokan csak nyomorúságos körülmények között tudnának felnevelni egy gyereket, ilyenből sajnos most is túl sok van. Számukra sem lenne jó a "büntetés".
Nem vicc, ebből a rétegből így is sokan azért válnak szülővé, mert "nincs pénz fogamzásgátlásra" - Namost akinek annyi esze sincs, hogy átgondolja, hogy hosszú távon egy gyerek sokszor annyiba kerül, mint a havi 3-5 ezer forintos gyógyszer/óvszer, azoknak nem feltétlenül kellene plusz okot adni a szaporodásra.
Igen, megint kicsit ronda vagyok. De egyetértek Csányi Vilmossal: a minőség sokkal fontosabb, mint a mennyiség.
#27.:
Nem kell cigányozni, nem cigányok között is vannak, akik csak a főállású anya státuszért szülik meg a harmadik gyereket. Sőt, olyat is ismerek, aki ezért szülte a harmadikat, aztán pár hónap múlva beadta a bölcsibe, és visszament dolgozni, mert "meggondolta magát". Ész, hová mész?...
Tamogatom, a csaladosok is egy csomot elkoltenek, azert h a csaldtalanok elvezzek a tb t nyugdijat kozbiztonsagot oktatast
Adozzatok
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!