Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Az 1918-as őszirózsás forradal...

Az 1918-as őszirózsás forradalom pozitív vagy negatív esemény volt?

Figyelt kérdés
Nem is tudom, mi ellen lázadtak fel, nem volt diktatúra meg semmi, épp a háború végén voltunk. Az új kormány meglehetősen magyarellenesnek tűnik mai szemmel, és egy óriási bűnt követett el: szétkergette a rendkívül erős magyar hadsereget, amely sokkal erősebb volt, mint a román, amely a később szedett-vedetten felállított, kommunisták vezette magyar hadsereget legyőzte, és ezzel és csakis ezzel vált lehetségessé Trianon. (Hiszen a nagyhatalmak nem avatkoztak volna be katonailag, ahogy Törökország esetében sem, a katonai erő felülírta volna a papírt.) Ugyanakkor általános választójogot vezettek be és hasonló demokratikus intézkedéseket hoztak, majd átadták a hatalmat a kommunistáknak...

2018. jún. 16. 10:49
1 2 3
 11/25 A kérdező kommentje:
Én meg amúgy nem vagyok etnicista meg ilyen baromságok, ezzel meg inkább egyes kisebbségeket kellene vádolnod, akik elszakadtak, és amelyik a forradalmat, kommunizmust vezette.
2018. jún. 16. 13:25
 12/25 anonim ***** válasza:
56%

" Trianonért legfőképpen az azt megelőző évszázados politika a felelős. Az, hogy Magyarországon nem volt jogegyenlőség, a nemzetiségieket, és egyéb etnikumokat nem tekintettek a magyar nemzet tagjának, és szegregálva éltek gyönyörű szépen látszik:"


Ez egy az egyben hazugság. Franciaországban, a szabadság hazájában ekkoriban elképzelhetetlen volt, hogy egy iskolában a nemzetiség a saját nyelvén tanuljon. Magyarországon azonban a nemzetiségi törvény (1868) értelmében a magyar államnak kellett fenntartania a nemzetiségi iskolákat, a nemzetiségek a bíróságokon (alsó- és középfok) anyanyelvükön képviselhették ügyüket, valamint a nemzetiségek kulturális szervezeteket is alapíthattak.


Ez a korszak egyik legliberálisabb nemzetiségi törvénye volt. Az kommunista hazugság, hogy mi elnyomtuk őket.


Az elméleted különben is baromság. Ha azért lett volna Trianon, mert mi elnyomtuk a nemzetiségeket, akkor szerinted megmarad az ország, ha jogokat adunk nekik?

1. Adtunk nekik jogokat, ezt fentebb kifejtettem. Ennek ellenére szétszakadt az ország. Nem ellentmondásos ez véletlenül a te állításoddal?

2. Franciaországban, ahol csak a francia nemzet létezett hivatalosan, amelynek aránya az 50%-ot sem érte el 1800 körül, az elnyomó politikájával elérte azt, hogy francia többségű legyen a XIX. század végére. Az ország pedig köszöni szépen, mindeddig egyben maradt.


Nem ellentmondásos?



"először a történelemben a köznép döntött az ország sorsáról"


Ez megint hazugság. Az antant mondta ki, hogy az OMM helyén kis nemzetállamok jönnek létre, melynek hatására Károlyiék (a függetlenségiek, a szocdemek és a polgári radikálisok) megalapították a Magyar Nemzeti Tanácsot. Tehát három párt, nem pedig a "köznép". Ez a magát nemzetinek nevező tanács a kormány ellen alakult, vállalta ellenprogramját. Azon kormány ellen, amelyben részt vett a demokratikusan megválasztott Nemzeti Munkapárt (1910-től voltak hatalmon, ekkor 61%-ot szereztek), valamint pártonkívüliek és más pártok képviselői is.



A Károlyi-kormányt azonban senki sem választotta, a forradalmat pesti munkások és egykori katonák irányították. Azonban már akkor sem csak Pest volt az ország.

József főherceg a patkányforradalom hatására nevezte ki Hadik János helyett. A "nép" viszont Andrássyt várta Wekerle után, nem Károlyit.


(Andrássy és Károlyi politikáját és tetteit is érdemes lenne összehasonlítani.)


"háború befejezése, az állam függetlensége, demokratikus köztársaság"


Ok, és ezt hogy valósítod meg abban a helyzetben? Nem csak rajtunk múlik egy ilyen dolog. Ráadásul Károlyi csak "követelményeket" fogalmazott meg és "törényjavaslatot" nyújtott be. Andrássy azonban találkozott Wilsonnal.

2018. jún. 16. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/25 anonim ***** válasza:
56%

"Nem vagyok se liberális se balliberális, ezt kapd el!!"


Nem vagy liberális, sem balliberális, hanem egy vérbeli kommunista kretén vagy.


"Mi ez, ha valaki baloldali az nemzetidegen vagy mi az úristen haragja???"


A kommunisták nemzetidegenek, igen. Bár nemcsak a nemzettel összeegyeztethetetlen a sok büdös kommunista és a kommunizmus (meg a szocializmus is), hanem az emberiséggel is. Sőt a liberalizmussal is.

2018. jún. 16. 14:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/25 anonim ***** válasza:
51%

Negatív. Jellemgyenge szabadkőműves csürhe vette át az ország irányítását, akik az első nehézségekre bedobták a gyeplőt, és átadták az országot a kommunistáknak.

Én erősen csodálkozom, hogy károlyiról Magyarországon közterületeket vagy iskolákat lehet elnevezni.


(A magyar hadsereg nem rendkívül erős volt már akkor, hanem inkább gyenge, de arra épp elég lett volna, hogy a románokat és a többi ellenséget távol tartsa a békeszerződésig, ami nagyban igazodott a szomszédos államok háború után opportunista "hódításaihoz".)

2018. jún. 16. 15:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/25 anonim ***** válasza:
48%

Na állj kezdjük az elején: A térképen látható, hogy szinte különálló közösséget hogyan alkottak a nemzetiségiek Magyarországon. Ezen nem segített az a néhány ,,nemzetiségi intézkedés" mely a dualista országban megjelent már. Mert asszimilációt vártak el az elit politikai irányában, azonban az nem egyenlő a nacionalizmussal. A nacionalizmus közösségek nemzetté kovácsolását jelenti, amit az úri Magyarország semmiben nem segített. Együtt élés helyett egymás mellett élést vártak el. Ezt hívják ezzel szemben etnicizmusnak. Nyílegyenesen következik az ami lényegében valóság is volt, hogy a nemzetiségek és etnikumok nem tudták magukat képviselni, hiszen gyakorlatilag nem magyarként voltak számon tartva. Ebből pedig nyílegyenesen következik, hogy egy vesztes háború után mire számíthat egy ország. Ez neked lehet, hogy kommunista hazugság, már úgy a nevedből ítélve.


Most kezdjünk el arról vitatkozni, hogy ezt az antidemokratikus felállást miért engedte meg magának a gyarmatokkal rendelkező, több mint 50 millió lakosságú Franciaország? Lehet, de felesleges mert egyetértenénk. Különbség csak annyi hogy ők nem tudták megütni a bokájukat, ugyanis mi csak a Monarchiával voltunk nagyhatalom, magyarul nem is voltunk. Ők pedig igen. Ez egy nagyon fontos dolog tudod? Tekintve azt is, hogy a társadalmi feszültség is előbb feszítette szét Magyarországot, mint Franciaországot valaha is fogja.


Úgyhogy nem ellentmondásos azzal amit állítok. Ilyen eleve a magyar nacionalizmus helyzete, hogy "adtunk nekik jogokat", ugye nagy kegyesen.


Tovább: Az ellen a kormány ellen jött létre a Nemzeti Tanács, melyet a forradalom követelt, mely valóban nyert, és úgy lett kormány tény és való. A dualista állam választási játékszabályai alapján. Vagyis kizárólag az arisztokrácia döntött. A társadalom felső durván 10%-a. Ehhez képest az Őszirózsás forradalom demokratizáló törekvései valóban bolsevik őrültségek. Nevetséges.


Na és a végére a csemege, eddig csak ballib voltam már kommunista is vagyok. :-) Édesapám! Nem vagyok kommunista sem. Amit én preferálok, az számodra lehet, hogy őrült maoizmus, bolsevizmus, kommunizmus, sőt sztálinizmus. A te rendpárti nézeteidben. Valójában azonban csak a legelemibb demokrataság.

2018. jún. 16. 20:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/25 anonim ***** válasza:
33%

"Hogy Trianonért legfőképpen az azt megelőző évszázados politika a felelős. Az, hogy Magyarországon nem volt jogegyenlőség, a nemzetiségieket, és egyéb etnikumokat nem tekintettek a magyar nemzet tagjának, és szegregálva éltek gyönyörű szépen látszik:


[link]


Ekkora ostobaságot, így en bloc, indoklással együtt ritkán lehet itt olvasni, pedig aztán vannak itt ebben a műfajban jeles versenyzők.

2018. jún. 16. 20:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/25 anonim ***** válasza:
62%

1. Nem jó így a link.

2. Melyik része konkrétan az ostobaság?

2018. jún. 16. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/25 anonim ***** válasza:
Ha nem jó itt a link, nyisd meg a beidézett válasznál. Elárulom, Nagy-Magyarország etnikai térképére mutat. Ha pedig nem jössz rá magadtól, hogy ezzel alátámasztani azt a hazugságot, amit fentebb szép részletesen megcáfoltak, miért is végtelen ostobaság, akkor nagyon sajnállak.
2018. jún. 16. 20:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/25 anonim ***** válasza:
24%

Attól, hogy te hülye kommunista vagy, és tagadod, még hülye kommunista maradsz :D


Valószínűleg azért alkottak külön tömböt az imádott nemzetiségeid, mert a török hódoltság után az ország északon túlnépesedett volt, délen és középen pedig szinte teljesen kihalt. Ezekre az elpusztult területekre pedig magyarok költöztek, részben a megmaradt, csekély nép magyarsága; részben az idetelepülők ősei miatt, hiszen gyakran azok tértek vissza, akiknek felmenői a hódoltság elől menekültek északra.

Így viszont szabaddá vált az ország északi része, ami miatt szlávok tekepültek a térségbe.


Erdélyben a románok először a hegyekben jelentek meg, majd pedig a török miatt, hiszen a törökök a hadjárataik során kiirtották az erdélyi magyarság jelentős részét. A szabad területre pedig románok érkeztek (mesterségesen is, hiszen munkaerő is kellett - nem telepítenek be magyarokat, ha nincs elég magyar, de mivel a román jött magától is, így azoknak a letelepedését tudták támogatni a helyi birtokosok).


A szerbek a hódltság elől menekültek a Délvidékre, a Habsburgok pedig létrehozták nekik a Határőrvidéket, kiváltságokat adtak nekik.


A horvátok pedig mindig is autonómiával rendelkeztek. Azért voltak a horvátok külön tömbben, mert eredetileg külön álam voltak.


Tehát nem a magyarok nemzetiséggyűlölete miatt voltak elkülöníthetők a nemzetiségek.


++++++


Amit egyébként írsz, az a történelem kifirgatása, az azzal való teljes szembemenés. Te "etnicizmusnak" nevezed azt, hogy kaptak jogokat EURÓPÁBAN EGYEDÜL. Gyakorkatilag azzal érvelsz, hogy elnyomtuk őket, mert nem olvasztottuk be, tehát nem nyomtuk el őket. Megint ellebtmondás


Imádom, hogy a kommunista ("radikális demokrata") fajtád mindenről bebizonyítja, hogy az ellentettje.


++++++


Nem 10%-nak volt szavazati joga, hanem azoknak, akiknek 1848 után is (tehát a nemeseknek), azoknak, akiknek a földje elérte a negyedtelket (5-10 hold) és az értelmiségnek. Ha valaki egyiket sem érte el, akkor: három lakrészű ház vagy 105 Ft évi jövedelem.

Csak a nemesség volt 5%, és csak az értelmiség 10%. A legalább negyedtelkesek pedig az ország többségét tették ki.


Csak a cselédek és az ipari tanoncok nem szavazhattak (meg a katonák, rebdőrök, elítéltek stb.).

Látom, nemcsak a történelem nem megy, hanem a matematika sem. Megszoktuk ezt már a magukat demokratának nevező komcsiktól.

2018. jún. 16. 21:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/25 anonim ***** válasza:
48%

Na most fejeztem be. Egyenlőre ott tartunk, hogy ideológiai sötétség van a műveltségedben, csak annyit teszek, hogy humanizmust preferálok, és mivel az neked vicckategória lekomcsizol és még ráadásul pofátlan hangnemben is teszed.


Azzal játszol ugye, hogy népszerűtlen bukott eszmékkel vádolva engem magadat erkölcsileg felém helyezve gyorsan el akarod dönteni a vitát, lényegtelen mit mondok igaz? Azt elbaxtad kisfiam.

2018. jún. 16. 21:32
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!