Az index lelepleződött : csak egy Fake-news gyár?
Figyelt kérdés
Már régóta vannak bizonyos hírportálokról gyanum, hogy csak mocskolódnak, rágalmaznak és tömény propagandát etetnek az emberekkel. A migrációs krízisről is hallgatnak, a kormány ereményeiről szintúgy. Ugyanakkor pedig irreálisan lázítanak cikkeikben. Most lebukott a Index ?
2018. máj. 27. 17:40
52/65 cro-minyon válasza:
Éppenséggel a 888 azért nem annyira objektív forrás... Az Indexről pedig régóta tudjuk, hogy igencsak egyoldalúan tájékoztat. Mégis megélnek, szóval akkor mit tegyünk?
53/65 anonim válasza:
gyakorlatilag teljesen objektív sajtó nem is létezhet. Az Index ettől függetlenül a mostani felhozatal egyik leghitelesebb forrása. Nyíltan kormányellenes, de viszonylag ritka az hogy effektive valótlan dolgot sugalljanak. Inkább azt az oldalát emelik ki a tényeknek amire az olvasótábor a leginkább nyitott. Ugyancsak lehoznak bármelyik ellenzéki párt számára kedvezőtlen hírt is, ha az fajsúlyos. Ez így még mindig nem akkora gáz, mint amit pl. a 888, Ripost, Magyar Idők, Origo csinál. Ott konkrét uszítások mennek már a címekben is, napi szinten, valamint ha bármi gazság történne kormánypárton, azt akkor sem hozzák le, ha kardinális jelentősége van. Szóval ezeknél a kormánysajtóknál az objektivitás alapigénye sem áll fenn. Nem véletlen, hiszen akkor nem is lennének tele drága állami, meg Fideszes hirdetésekkel.
54/65 anonim válasza:
Az Index még a kormánypárti politikus halálából is politikát csinál, a kommentelőik meg vevők rá [link]
55/65 anonim válasza:
20:00: vadhajtások... "Áj em dö piplö" Zsóti.
:DDDDDDDDDDDDDDDD
56/65 anonim válasza:
"Az Index még a kormánypárti politikus halálából is politikát csinál"
Ez a mondat! :D Egy POLITIKUS halálának POLITIKAI következményei is vannak.
57/65 anonim válasza:
#56 De neki ez nem ér! Neki csak az ér, ha halálos beteg egy baloldali politikus, és a parlamentben azon dühöng egy fideszes képviselő ülésen hozzászólásában, hogy képtelen meghalni. Na azt még az összes képviselőtársa meg is tapsolja. Ez okés.
58/65 anonim válasza:
59/65 anonim válasza:
a jobboldali fakenews oldal fakenewst kiállt balra... Hatalmas :D
60/65 anonim válasza:
UPDATE: Most már percek kérdése és az INDEX tényleg fake-gyár lesz :( Még próbálnak korektnek mutatkozni, de tavasszal beindul a kampánygépezet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!