A 80-as évek vége óta miért vált ilyen sok magyar Amerika-gyűlölővé és Oroszország-szeretővé, vagy egyszerűen csak zárkózottá?
Egyrészről mert ilyen hatásos a propaganda. Egyre inkább az - és úgy a hetvenes évektől. Akkoriban kezdték a "begyűrűző olajválság"-os dumával -- és nagyjából azóta vezetnek az orrunknál fogva bennünket. Szubjektíve sok marhaságot elhittem, de az "Oroszország visszavár" dumától már nekem is okádhatnékom támad.
Másrészről mert ilyen nagy az idomítás (amit van pofájuk még mindig oktatásnak nevezni) ereje.
Végül, de nem utolsósorban pedig mert ez az érdeke a Tudás Alapú Társadalom uralkodó osztályának.
---
Ez azért van így, mert Oroszország előttünk - és a többi ex-szovjet ország előtt - jár a kapitalista úton: Ezt már a Mao megállapította. Így mostanra az ottani rendszerváltó értelmiség kiépített egy olyan tekintélyuralmi rendszert, ami végre a kedvére való az agyasoknak. - Nyilván ezért állítják példaként elénk.
A 80-as években senki sem gondolta komolyan a "Nyugat utolérést", a svájci életminőséget - és a legkevésbé a rendszerváltó értelmiség nem. De a Kádár-rendszer után nem lehetett azonnal az érpataki modell-lel megkínálni az emberkéket. Viszont úgy tűnik, hogy ezt az ILLIBERÁLIS demokráciát végre őszintén vallják az agytrösztjeink.
Különben Oroszország semmivel sem függetlenebb, mint a többi nyomorult BIRC ország. Ott is a nyugati és japán multinál és összeszereldékben termelik meg azt az értéket, amiből aztán az ottani bürokrácia és mindenféle megfizethetetlen géniusz tobzódik. [link] Ott is vannak már gettók, szegényellenes pogromok és migráncsozás. Tehát lényegében ugyanaz megy mint nálunk - csak sokkal durvábban. [link]
Csernobil - áruhiány és gyógyszerhiány: már a peresztrojka se volt semmi! A "modern" Oroszország sokkal inkább Keleti Élettér, mint Szovjetunió. MI PEDIG EBBE A MEGREFORMÁLT KELETI ÉLETTÉRBE TARTOZUNK. Ezt a tényt aztán rengeteg propagandafogással és kényesen elleplezik:
- Hadd higgye csak az a hülye proli hogy még mindig proletárdiktatúra van!
Ebben a propaganda-hadjáratban nem kis részt vállalnak az ottani bohóc-kommunisták: M. Szurajkin vagy Zjuganov. Képmutatásukkal, hazugságaikkal és megalkuvásukkal, a Sztálint éltetve részt vesznek mindannak a megvalósításában és fenntartásában, ami ellen az Acélember életében harcolt. Immáron vannak honi követőik is: Balrad.ru, Thürmer Gyuszó...
Írod, hogy a kommunizmus működésképtelen: igen az. NO DE KINEK? - Neked talán működésképtelen volt, vagy lenne? Miből gondolod? Onnan, hogy ezt kántálják a nagyokosok? Orrvérzésig. - A TV-ben, iskolában, börtönökben - mindenütt. Úgy gondolod tán, hogy ha nekik működésképtelen, akkor a Te számodra is az lenne?
Azt is írod, hogy a kapitalizmus "a járható út": igen az. AZ olyanoknak, mint a 4-es válaszoló. No és még kinek olyannyira "járható"? A lakosság 10 %-ának? A harmadának? A felének? - Talán. Jobb időkben.
Ez a "zárt nemzetgazdaság" valami tévedés lesz. Inkább helyi vagy önellátó lesz az, nem?
Szerintem nem sokan vallhatnak olyasmit, hogy "utálni" kellene akár az USA-t, akár az EU-t. Inkább azt, hogy amennyire lehet, függetlenedni kell a befolyásuktól. Ami igaz is és helyes.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!