Mit gondoltok, lehetne Magyarország a világ első 100% vegán országa?
A magyarok már rég megszokták, hogy nem jut minden nap hús, tojás, és tej az asztalra, ellenben a növényi tápanyagok lehetnének olcsóbbak néhány mezőgazdasági átalakítással.
Míg olyan országokban, mint az USA, vagy Olaszország akár fizikailag rá is támadnak a vegánokra, nálunk toleránsabbak az emberek feléjük, míg ha sokan nem is értik teljesen a vegánság fogalmát.
Nálunk már a 80-as években is volt egyre jobban terjedő vegetáriánus mozgalom, amit a 2000-es években kiegészített a vegán szemlélet.
A mezőgazdaságunk és klímánk rengeteg olyan növény termesztésére megfelelő, amik pótolni tudják az állati eredetű fehérjéket.
Magyarországon igen erős a húsevés társadalmi beágyazottsága, így nagyjából esélytelen a kezdeményezés. Én is sok húst fogyasztok, pedig amúgy kimondottan híve vagyok a reformkonyhának, sokszor eszem vegetariánus, illetve vegán ételeket, illetve sokkal inkább elfogadó vagyok minden alternatív életszemlélettel, mint a magyar átlag, de még így sem lennék vegán.
Amikor Indiában voltam, majdnem mindig vega cuccokat ettem, de ott sokkal változatosabban lehet táplálkozni, mert rengetegen nem esznek húst.
Ekkora sületlenséget ez az év kérdése.
Na most kérdező felvilágosítalak.
1. Ki szokta meg? Minden településen majdnem minden háznál tartanak csirkét vagy marhát vagy kecskét vagy nyulat vagy sertést vagy egyebet. Ugye ezzel megvan a hús, tojás és tej meg ugyebár a vadászok vadásznak a horgászok horgásznak. Ellenben az a tévhited, hogy a növényi anyagok lehetnek olcsóbbak bemutatja a mindenféle ismeret nélküli okoskodásodat.
2. Idehaza M.o.-n csak azért nem támadnak rájuk, mert egyenlőre kussban sunnyognak és csak kamu facebook profilokról írogatva mutatják ki milyen csúf bensővel rendelkeznek.
3. Ilyen mozgalomról nem hallottam, csak néhány olyan oktondiról aki bevette. És itt igazolom BlackSword-öt, mert nálam erdészeti részeknél volt sima vega aki 3-szor annyi ideig evett mint mi, mindennap szedte a fejfájás csillapítót és heti 2-4-szer biztos elájult a kimerüléstől míg a normál "húsevőknek" semmi baja nem volt.
4. Megint mindenféle tudás nélkül akarsz okosnak látszani, de nagyon nagyon tévedsz.
#24
Biztos összeolvasott mindenféle netes "okosságot" és abból vont le ezt-azt.
Robgros olvassa a netes "vegán" oldalakat amelyek szerint már a föld lakosságának 70%-a az.
De most komolyan ez a "mindenki legyen vegán" drogos álom olyan idegesítő ráadásul, ha megvalósulna valahol vagy bárhol ott ökológiai, ökonómiai és társadalmi katasztrófa lenne.
*26
Engem nem izgat, ha valaki vegán -hátrányom nem fog származni belőle -, de ne akarja ezt a stílust/felfogást rámtukmálni, mert attól hülyét kapok.
Na ez nem teljesen így van. Az 50-es évekbe a rákosi rendszerbe, még a saját disznódat se vághattad le, mert be kellett a közösbe szolgáltatni.
Így ne csodálkozzon senki, hogy nem jutott elég hús az asztlra.
Meg olyan is volt, hogyha született 6 malac, akkor a felsőbb vezetésnek 10-et mondtak be, mert mégiscsak többet kéne. A felsőbb vezetés meg azt mondta, hogy akkor 6 meg exportra az oroszoknak 4 meg marad itthon a hazaiaknak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!