Van olyan közetek aki részt vett a tegnapi és a 2006-os tüntetésen is?
Ha igen, milyen érzetbeli különbségek voltak a kettő között?
Milyen érzés volt anno Gyurcsány leváltását és most Orbán leváltását követelni?
Nem megválogatni kell, hanem átgondolni. A felvonulás a szocik és a romlott ellenzék hazudozásainak a következménye. Van a YouTube-on egy videó melyen Orbán Viktornak tulajdonítanak egy megállapítást, mely valójában a szocialistákról mondott, melyen említ is egy bizonyos előkerült iratokat. Ez így hangzik:
" Ennek a politikai taktikának a lényege abban áll, hogy a kormánynak soha nem az a dolga, hogy kormányozzon, nem arra helyezi a hangsúlyt, hogy jó döntéseket hozzon, majd próbálja megvédeni érvekkel azokat a változásokat, amelyek megtestesülnek a döntésekben, hanem - hogy közelmúltban közzétett iratokból is idézhessek - az a dolga, hogy az ellenzéket folyamatosan támadni kell, ellenségképet kell felépíteni, veszélyt kell megfogalmazni, patás ördögöt kell a horizontra rajzolni, és utána ezt az ellenséget, ezt az ellenségképet meg kell vádolni a legképtelenebb vádakkal."
Nos ez a szocialisták egyik legpontosabb jellemzése. Mivel ekkor a Fidesz ellenzékben volt, így magára nem mondhatta, nem lett volna értelme. A felvonulók azok, akiket még a szocialista bűnbanda meg tudott vezetni, ma már sejthető, hogy ki áll a háttérben. Vagy csak egy kis balhéért mennek ki. A jelenlegi helyzet az, hogy az országot a szocialista szabaddemokrata koalíció lökte a szakadékba, adósította el, tette tönkre - és ma már tudjuk, nem egyszerűen ilyen buták voltak, hanem előre átgondoltan és szisztematikusan tettek tönkre mindent és mindenkit. a Fidesz pedig - jól, rosszul - takarítja a szocik mocskát, még legalább tizenöt évig lesz mit takarítani. A 2002 és 2006-ban okoskodó Orbán-fóbiások a saját bőrükön tanulták meg, hogy a szocialisták gerjesztette hazugság cunaminak bedőltek - és most már egész életükben fizetni fognak. Egyébként ti is fizetni fogtok, abban a pillanatban mikor dolgozni kezdtek, amikor a saját lábadon kell megállni, akkor jusson eszedbe, hogy egy maroknyi ember jólétéért adósították el az országot, melyet te is fizetni fogsz életed végéig. Akik az országot eladták, ott nyálaskodtak a felvonuláson, ti csak szánalmas eszközei vagytok annak a pár embernek: Gyurcsány, Lendvai, Molnár Gyula, Hiller és a velük lepaktáló ellenzékiek. Ennyi erővel akár Hitlerrel is felvonulhattatok volna.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!