Ugye a Momentum nem fog 4 év múlva kormányt váltani?
Kérdező, te elégedett vagy azzal hogy listáznak embereket, mint annak idejék a nácik? Mi lesz a következő lépés, sárga csillagot kell hordaniuk?
#11: Engem teljesen hidegen hagy. Az mszp-szdsz kormány sokkal durvábban megbélyegezte azokat, akik ellen mertek szegülni nekik. Meg amúgy is, aki A-t mond, mondjon B-t is.
De nagyobb ennek a füstje mint a lángja, most pár napig ezen durciznak a ballibek, aztán találnak maguknak más fájdalmat.
#9: Mire alapozod ezt a kijelentésedet? Ne legyünk vakok. Akármennyire is elutasítom a Fidesz politikáját, be kell vallanom, hogy nagyon hatásosan csinálják. Sajnos amíg ott tartunk, hogy a többség 1 forrásból tájékozódik, és készpénzek vesz mindent, amit a tévében látott vagy az újságban olvasott, addig esélytelen a kormányváltás. A hatalmas médiabirodalom és a fantasztikusan működő propagandagépezet jelenleg verhetetlen fegyver.
#13: Nem azt kell nézni, hogy mi volt ezelőtt, főleg úgy, hogy nem az MSZP és főleg nem az SZDSZ a másik alternatíva. Én is mondhatnám, hogy az MSZP-SZDSZ kormány meg semmi a Rákosi korszakhoz képest. De az ki a faszt érdekel? Akár felhozhatnám, hogy itt ballibezel, de Orbán '92 környékén olyan liberális volt, mint az atom. Ez is ki a szart érdekel? Senkit, ezek letűnt korok.
"A fidesz kamupártja, ami a Jobbik gyengítését szolgálja az MSZP-vel, Párbeszéddel, Együtt-tel, LMP-vel, DK-val meg MLP-vel együtt."
Vicces, kell még jobban gyengíteni? Egyébként logikai hiba is van benne, hiszen az MSZP sokkal előbb volt, mint a Jobbik, ezért legfeljebb a Jobbik jöhetett létre az MSZP gyengítése végett.
#12: "A most 18-22 évesek akkor 22-26 évesek lesznek, de lehet te számolsz jól." -
tévedsz, nem 18-22 évesek, hanem későhuszasok-harmincasok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!