Komolyan nem értem, hogy a fideszesek mire fel vannak így elszállva?
Hagyjuk már ezt az ovis toporzékolást, az öcsém 5 éves korára kinőtt az "akkor elmegyek világgá!" típusú hisztiből.😂😂 Aki ilyet tervezett, így is, úgy is megteszi, nem a választási eredményen múlik. Ha igen, akkor komoly baj van az illető fejében.😁
Amúgy el kéne dönteni, hogy robotizálunk és akkor úgyse kell ennyi ember (alapjövedelem, jeee), vagy mégis kell az elavult biodroid élő erő, de csak ha a Fidesz győz.😂😂😂😂
Nincsenek elszállva, ez csak a látszat. Amikor valódi kétharmaduk volt 2010-ben, ha visszaemlékszel, sokkal visszafogottabbak voltak, mint 2014-ben, meg most, 2018-ban, amikor 44%-os, illetve 48%-os fiktív kétharmaduk lett.
Ők is tudják, hogy ha lett volna második forduló, a körzetek felét elvesztették volna (csak a nagyrészt megvásárolt ellenzék bénázásának köszönhetik, hogy RELATÍV többséget szereztek a legtöbb helyen).
Ők is tudják, hogy a torz mandátumkalkuláció, szavazókörök határainak átrajzolása, a határon túliak levélszavazása és a szervezett választási csalások (pl. romák szavaztatási mechanizmusa), átjelentkezések nélkül nem lenne kétharmaduk, ha pedig nem iktatják ki a második fordulót a rendszerből, akkor még talán abszolút többségük sem.
Nem hülyék a Fideszesek, csak álszentek és hazugok, leginkább pedig önámítóak, önáltatóak.
Ez a melldöngető ünneplés a 2010-es, méltósággal viselt valódi győzelemmel összevetve nagyon árulkodó, a gyermek is átlát rajta.
Ezt a mechanizmust úgy hívják: ÖNIGAZOLÁS.
Önmagukat is áltatva, rossz lelkiismeretüket altatgatva eljátsszák a "nagy győzelem" színjátékát, közben pontosan tudva, hogy gyalással győztek a versenyben, sőt, még rosszabb: verseny közben változtatták meg a játék szabályait.
Ezen nem érdemes bosszankodni, inkább szánakozni, vagy derülni lehet rajta. Ha nem gyűjtök elég gólt, akkor meccs közben megváltoztatom a labdarúgás szabályait úgy, hogy nálam a kapufa is gólnak számítson mostantól. Játék közben aztán még csalok is egy kicsit, és a végén őrjöngve ünneplem a hatalmas "győzelmemet". Ez egy vicc!
Ők is tudják, hogy vicc, azt is tudják, hogy rossz vicc. Csak azért röhögnek rajta hangosan és erőltetve, hogy kicsit kevésbé legyen gáz, mintha senki sem röhögne, mert ők maguk mondták, és nem szeretnének teljesen felsülni a társaságban. Ez a helyzet.
Macron úgy lett elnök, hogy 49%os részvételből elnyert 30+ %-ot, ami 350 helyet jelent a 480 fős parlamentben.
Én az angol rendszert támogatnám, egyéni jelöltek, mindenféle szervezeti fegyelem nélkül, akiket az adott közösség küld a parlamentbe.
Hódmezővásárhelyen kiderült, hogy ebben a rendszerben is győzhet bárki, de hát 8 év alatt az az egy sikeres kooperáció volt az ellenzék részéről - az nem sok.
# 17-es, ne gyertek már megint a francia, angol, amerikai választási rendszerekkel. Ezek a rendszerek aránytalanok, de ott nem lehet kétharmaddal alkotmányt módosítani!
Az amerikai alkotmány, a brit szokásjog (precedensjog), a francia alkotmányos alapelvek SZENTEK, ahogy a választási törvény is az!
Ott a kialakult választási hagyományt, írott vagy íratlan törvényt nem rúghatja fel egy párt sem!
Magyarországon sem zavarna senkit a hamis "kétharmad", ha nem adna teljhatalmat a kormány kezébe, alkotmányozni, választási törvényt átírogatni, lebontani a demokráciát, a jogállamot, a fékek és ellensúlyok rendszerét az országban.
Ha a fiktív kétharmadjaikkal CSAK kormányozhatnának, de nem alkotmányozhatnának, senkit nem zavarna ennyire, hogy harminccal több ingyenélőt vihetnek a parlamentbe, mint ahányat megszavaztak valójában a választók!
Ha nálunk is népszavazáshoz lenne kötve az alkotmánymódosítás, mint sok országban, akkor felőlem fiktív négyötödöt is kaphatnának 44-48% szavazatért, mert A JOGÁLLAM ALAPJAI BIZTONSÁGBAN LENNÉNEK TŐLÜK!
Itt az a baj, hogy ők úgy tették aránytalanná a választási rendszert, hogy az közben továbbra is kvázi teljhatalmat ad a kétharmados többségnek!
ILYEN SEHOL A VILÁGON NINCSEN civilizált jogállamban: vagy aránytalan a választási rendszer, de akkor NEM alkotmányozhatnak kétharmaddal, vagy alkotmányozhatnak kétharmaddal, de akkor az VALÓDI kétharmad kell legyen, ARÁNYOS rendszerben megszerezve, azért, hogy NE LEHESSEN EGY ORSZÁG ALKOTMÁNYÁT A POLGÁRAI KEVESEBB MINT FELÉNEK A FELHATALMAZÁSÁVAL MEGVÁLTOZTATNI.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!