Volt már arra példa a Fidesz kormánya előtt is, hogy bár a többsége a szavazóknak elégedetlen és kormányváltást akar, de az ellenzéki osztottság miatt mégis a kevésbé támogatott kormány marad?
Figyelt kérdés
2018. ápr. 5. 17:53
1/6 anonim válasza:
Nem volt, most is csak az aránytalanságok miatt áll fent ennek a veszélye.
2/6 anonim válasza:
Hát ez már csak ilyen ,aki több szavazatot kap az nyer.
Régen is így volt.
3/6 anonim válasza:
Fogalmazzunk úgy, hogy a fideszen kívül nem volt még olyan párt, amelynek ekkora támogatottsága lett volna, pláne nem ennyi ideje töretlenül.
4/6 anonim válasza:
Igen.
2006-ban a vlasztók többsége az mszp-szdsz kormányzat ellenében szavazott.
Azonban az mdf nem volt hajlandó a fidesszel szövetségben kormányt alakítani, ezért megmaradt az szdsz-mszp kormány.
5/6 anonim válasza:
Úgy tudom nem, most azért a 2006-osnak konkrétan utánanéztem mivel az előző válaszoló szerint akkor igen, de téved ha jól látom. Az igaz, hogy szoros lett volna ha tényleg mindenki összefog az ellenzékben. De még akkor is csak azt lehetne mondani, hogy kábé ugyanannyi ember szavazott a kormányra, mint a kormányváltásra. Míg pl. 2014-ben több mint 600.000-rel szavaztak többen a kormányváltásra, mint a Fideszre! Szóval durván nem a mostani állapot volt, mikor is a többség a kormány ellenében szavaz és az ellenzék nagyon lazán verhetné a Fideszt.
6/6 anonim válasza:
#4: "Azonban az mdf nem volt hajlandó a fidesszel szövetségben kormányt alakítani, ezért megmaradt az mszp- szdsz kormán." Ez hogy jött ki? 2006- ban, az mszp- szdsz koalíciónak sima többsége volt a parlamentben. Ezen nem változtatott volna az sem, ha az mdf összeáll velük.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!