Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Tudtátok, hogy ez vár ránk ha...

Tudtátok, hogy ez vár ránk ha veszít a Fidesz? Bevándorló országot akartok Magyarországból?

Figyelt kérdés

Már másnap megindítják a menekülteket szállító repülőjáratokat Budapestre, a tervek szerint egy hét alatt 500 ezer főt fognak betelepíteni.


Illetve Soros György finanszírozásával megkezdődék két új vasútvonal építése, az egyik átszeli Afrikát, a másik pedig egy közel-keleti kört ír le, majd mindkettő a fővárosba érkezik, ahonnan megkezdik a magyar családok közötti szétosztását a menekülteknek.


Ugyanis, minden háztartás köteles lesz befogadni legalább egy afrikai vagy közel-keleti családot, akik irányában tartási kötelezettségük áll fenn. Az ingó és ingatlan javaikat pedig az újonnan érkezett migránsok nevére kell utalni.


Természetesen a lehető leghamarabb bezárásra kerülnek a keresztény templomok, és az iszlám lesz a kötelező államvallás. A keresztény hagyományok is tiltásra kerülnek, de ez evidens.


A magyar nyelv pedig fokozatosan ki lesz szorítva, az újlatin nyelvek és az arab javára, igen ez utóbbi tanulása kötelező lesz minden állampolgár számára. Egyes régiókban pedig az afrikai törzsi nyelvek is kiemelt szerepet fognak kapni.


A disznóhús fogyasztása szintén tiltólistára kerül, ahogy az alkohol is, ezáltal a magyar kultúra legnagyobb kincsei, mint pl. a pálinkafőzés, disznóvágás és ezen folyamatok termékei a múltba fognak veszni.


Azt szerintem mindenki tudja, hogy a nők számára kötelező lesz a burka viselése, a férfiaknak pedig a turbán és a szakáll, lesz az új elvárt viselet.

Továbbá az átlag emberek számára az autók helyett a tevék használatát tervezik rákényszeríteni.


Az ország szuverenitása meg fog szűnni és teljes egészében Brüsszel uralma alá fog kerülni, az első kormányzó pedig Soros György lesz. Aki mint ismert mindent meg fog tenni, hogy az erős és büszke V4-ek többi tagja is a mi sorsunkra jusson, Szlovákia bedöntésével már jól halad, és Magyarország ellen is próbálkozik, de hála a kormány oly zseniális, és hazaszerető tagjainak mint: Németh Szilárd, Tállai András, Kósa Lajos vagy Semjén Zsolt még ellen tudunk állni.


Ugyanakkor az új Soros kormány olyan új jogszabályokat vezetne be, melyek pl. előírják, hogy minden településnek építeni kell egy minaretet, vagy bevezetnék a nyilvános megkövezést.


Az olyan apróságok pedig tényleg maguktól értetődnek mint az egészségügy és a turizmus összeomlása, vagy inkább összeomlasztása, hogy aztán azt is az iszlám igények szerint tudják újraszervezni.


Ugyanakkor egy szó mint száz, mi nem akarjuk ezt, erős és büszke európai ország vagyunk, olyan határvédelemmel, melyet bármely más nemzet irigyelne. Kiállunk a keresztény érdekek mellett, a jogállamiság mellett, mi magyarok mindig hangosan és határozottan fejezzük ki véleményünket, tegyük ezt meg most is, április 8-án. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!


Szavazzatok jól!

[link]


Ezzel a képpel búcsúznék:

[link]



2018. ápr. 4. 16:54
1 2 3
 21/26 A kérdező kommentje:

#17 Éltem némi túlzással, de mint tudjuk a kormányközeli média rengeteg olyan valótlanságot hirdet, melyek akár igazak is lehetnének (, de nem azok), ezáltal megfélemlítik és becsapják az embereket, indulatokat és gyűlöletet keltenek, csak azért, hogy meg tudják tartani a hatalmukat és eltereljék a figyelmet az korrupt ügyleteikről.


Szomorú vagyok, hogy sokan nem érti az iróniát, de ezt betudom annak, hogy írásban nem olyan könnyű felismerni és átadni, de leginkább annak, hogy a közmédia és a Fidesz közeli sajtó, illetve maguk a fideszesek, és a való élet eseményei az elmúlt 1 évben rendkívül abszurd, helyzeteket tudtak teremteni.

2018. ápr. 4. 18:36
 22/26 anonim ***** válasza:
52%
Rettenetesen meg kéne korbácsolni őket, hogy ide akarjon valaki menekülni, inkább szibéria, vagy románia, bulgária....
2018. ápr. 4. 18:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/26 anonim válasza:
40%
"..erős és büszke európai ország vagyunk, olyan határvédelemmel, melyet bármely más nemzet irigyelne." irónia ide vagy oda, elég csúnyán vélekedsz, igaz hogy bejöttek a menekültek, de a rendőrök/katonák is kapnak egy parancsot, ami teljesíteni kell.. Ezek szerint nem látod/hallod hogy mit csinálnak hogy te nyugodtan csücsülj a szobádban. Télen térdig érő hóban, ősszel az esőben és szélben, nyáron pedig a dög melegben védik a határt, és az ilyen kedves embereket mint te.. De ironizálj tovább nyugodtan😉 Ha te is bírnád az olyan éjszakákat és nappalokat amiket ők végigcsinálnak, akkor oké, de így nem tudom miért csinálsz másokból viccet!
2018. ápr. 4. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/26 anonim ***** válasza:
28%

23. a párom már háromszor volt a szerb határhoz vezényelve.

Nagyon jól aludtam, mert csak jelen kellett lenniük: egyetlen migráns sem veszélyeztette az országot!

De te visíts csak tovább nyugodtan!

2018. ápr. 4. 20:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/26 A kérdező kommentje:
#23 Ezzel nem a katonákra és rendőrökre utaltam, hanem az ottani állapotokra, illetve Orbán egyik videójára, melyben egy hasonló mondat hangzik el a szájából, mialatt egy ingatag, hanyagul összetákolt őrtoronyba mászik fel...
2018. ápr. 4. 20:52
 26/26 anonim ***** válasza:
Én 100%-ban egyetértek veled kérdező!!!
2018. ápr. 5. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!