Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Tudtátok, hogy ez vár ránk ha...

Tudtátok, hogy ez vár ránk ha veszít a Fidesz? Bevándorló országot akartok Magyarországból?

Figyelt kérdés

Már másnap megindítják a menekülteket szállító repülőjáratokat Budapestre, a tervek szerint egy hét alatt 500 ezer főt fognak betelepíteni.


Illetve Soros György finanszírozásával megkezdődék két új vasútvonal építése, az egyik átszeli Afrikát, a másik pedig egy közel-keleti kört ír le, majd mindkettő a fővárosba érkezik, ahonnan megkezdik a magyar családok közötti szétosztását a menekülteknek.


Ugyanis, minden háztartás köteles lesz befogadni legalább egy afrikai vagy közel-keleti családot, akik irányában tartási kötelezettségük áll fenn. Az ingó és ingatlan javaikat pedig az újonnan érkezett migránsok nevére kell utalni.


Természetesen a lehető leghamarabb bezárásra kerülnek a keresztény templomok, és az iszlám lesz a kötelező államvallás. A keresztény hagyományok is tiltásra kerülnek, de ez evidens.


A magyar nyelv pedig fokozatosan ki lesz szorítva, az újlatin nyelvek és az arab javára, igen ez utóbbi tanulása kötelező lesz minden állampolgár számára. Egyes régiókban pedig az afrikai törzsi nyelvek is kiemelt szerepet fognak kapni.


A disznóhús fogyasztása szintén tiltólistára kerül, ahogy az alkohol is, ezáltal a magyar kultúra legnagyobb kincsei, mint pl. a pálinkafőzés, disznóvágás és ezen folyamatok termékei a múltba fognak veszni.


Azt szerintem mindenki tudja, hogy a nők számára kötelező lesz a burka viselése, a férfiaknak pedig a turbán és a szakáll, lesz az új elvárt viselet.

Továbbá az átlag emberek számára az autók helyett a tevék használatát tervezik rákényszeríteni.


Az ország szuverenitása meg fog szűnni és teljes egészében Brüsszel uralma alá fog kerülni, az első kormányzó pedig Soros György lesz. Aki mint ismert mindent meg fog tenni, hogy az erős és büszke V4-ek többi tagja is a mi sorsunkra jusson, Szlovákia bedöntésével már jól halad, és Magyarország ellen is próbálkozik, de hála a kormány oly zseniális, és hazaszerető tagjainak mint: Németh Szilárd, Tállai András, Kósa Lajos vagy Semjén Zsolt még ellen tudunk állni.


Ugyanakkor az új Soros kormány olyan új jogszabályokat vezetne be, melyek pl. előírják, hogy minden településnek építeni kell egy minaretet, vagy bevezetnék a nyilvános megkövezést.


Az olyan apróságok pedig tényleg maguktól értetődnek mint az egészségügy és a turizmus összeomlása, vagy inkább összeomlasztása, hogy aztán azt is az iszlám igények szerint tudják újraszervezni.


Ugyanakkor egy szó mint száz, mi nem akarjuk ezt, erős és büszke európai ország vagyunk, olyan határvédelemmel, melyet bármely más nemzet irigyelne. Kiállunk a keresztény érdekek mellett, a jogállamiság mellett, mi magyarok mindig hangosan és határozottan fejezzük ki véleményünket, tegyük ezt meg most is, április 8-án. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!


Szavazzatok jól!

[link]


Ezzel a képpel búcsúznék:

[link]



2018. ápr. 4. 16:54
1 2 3
 1/26 anonim válasza:
86%
Nem olvastam végig a sok szarságot. Orbán egyik embere vagy? :) Menjetek a stadionba fozicni😉
2018. ápr. 4. 16:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/26 A kérdező kommentje:
#1 Olvasd végig és megérted. :)
2018. ápr. 4. 17:01
 3/26 anonim ***** válasza:
76%
#1: Szerintem, olvasd végig. Hátha észreveszed az iróniát.
2018. ápr. 4. 17:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/26 anonim ***** válasza:
74%
Én befogadok egy afrikait csak orbán takarodjon el!
2018. ápr. 4. 17:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/26 anonim ***** válasza:
72%
Amúgy a faxom nem akar idejönni, hogy 47 ezerért dolgoztassa ez a hülye...
2018. ápr. 4. 17:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/26 A kérdező kommentje:

#5 Nem is akarnak dolgozni, ezek a népek, csak lopják a napot a pálmafák tövében, meg robbantgatnak. Idejönnek és rabszolgává tesznek minket, elveszik a nőinket és a gyerekeinket, aztán még 47 ezer se jut nekünk.


Lehet, hogy lop a kormány, de azt legalább a nemzetért teszi. ;-)

2018. ápr. 4. 17:14
 7/26 anonim ***** válasza:
75%
Ne legyünk már ennyire agyhugykövesek, kedves kérdező
2018. ápr. 4. 17:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/26 anonim ***** válasza:
57%
Európa MÁR bevándorló országok közössége. Azt kell elérni, hogy Magyarország ne részesüljön ebben az "áldásban".
2018. ápr. 4. 17:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/26 anonim ***** válasza:
63%

Ez a söpredék lerabolta az országot amit "kormánynak" hívtok. Egy bevándorlónak sincs esze ágában sem idejönni, mire 52 ezer forintos közmunkára?

Ami ide akart az meg mind itt van.

2018. ápr. 4. 17:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/26 A kérdező kommentje:
#7 Gondolom te is egy libsi vagy, aki közrejátszik ezen terv véghezvitelében, de jön a gec...khm..., akarom mondani miniszterelnök úr ígérte elszámoltatás. Rettegj!!!
2018. ápr. 4. 17:25
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!