Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Kire szavazzak?

Kire szavazzak?

Figyelt kérdés

Én úgy gondolom, hogy sajnos vagy nem sajnos, de a legtöbb ember érzelmi vagy ideológiai alapon teszi le a voksát 1 párt mellett, még egy kis rész szokásból, de racionálisan gondolkodva kevesen.

Én próbálom átgondolni, hogy mit kéne tennem, de bármennyire is gyűlölöm a jelenlegi kormányt, nem akarok ellenük szavazni.

A legtöbb ismerősöm, rokonom aki kormányváltást akar az azért akar, mert több támogatást akar, több munkahelyet.

Nekem az a "bajom", hogy kisvállalkozó vagyok, nekem pedig 2013 óta elképesztően jó közeget biztosítottak a KATA adózással, így kvázi "megvettek".

Nézegettem a pártok programjait és a Momentumnak, illetve az LMP-nek vannak erre vonatkozó tervei, hogy szigorítani akarják a KKV szektort. A Jobbiknak van a programjában KKV támogatással kapcsolatosan, adóterhek csökkentésével, bár ez nekem irreleváns, mert én így is nagyon kedvező feltételek között működhetek. Egyébként ideológiailag a Jobbik áll a szívemhez a legközelebb, de aki érzelmi alapon szavaz, az szerintem nem normális, úgyhogy ha rájuk is szavazok, az nem emiatt lesz.

Az igazat megvallva tényleg nem tudom, hogy kinek "szurkoljak".

Azt leszámítva, hogy szétlopják az országot pofátlan és látványos módon maffia módszerekkel, illetve hogy az egészségügy KATASZTRÓFA, engem személyesen nem zavar semmi más a jelenlegi kormánnyal kapcsolatosan. Lehet, hogy kiábrándultam kicsit a politikából. Az is megfordult a fejemben, hogy nem megyek el szavazni. Nem lustaságból, hanem mert nem tudok választani. Az is egy vélemény.

Szerintetek kire érdemes tenni a voksom, ha nekem az elsődleges prioritás az egészségügy rendbetétele (főleg infrastrukturális szempontból), illetve a haza vállalkozások támogatása?



2018. márc. 31. 03:56
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
52%

"Azt leszámítva, hogy szétlopják az országot pofátlan és látványos módon maffia módszerekkel, illetve hogy az egészségügy KATASZTRÓFA, engem személyesen nem zavar semmi más a jelenlegi kormánnyal kapcsolatosan."


Semmi más. :D Csak, amit leírtál az megérne pár életfogytiglant.

2018. márc. 31. 05:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 Garpe ***** válasza:
100%

Izgalams lehet az ezen az oldalon álló teszt:

[link]

A párt programok alapján a tesztben adott válaszaidhoz legközelebbi pártot adja ki. Komoly szakemberek csinálták, de nem szentírás.


Ez a dilemma most abban áll, hogy a saját érdekem vagy ami szerintem közösség/ország érdeke.


Most az egészségüggyel mindenki példálózik, hogy mit csinálna. A Fidesz is mondja, sőt évelején még komoly adóság csökkentést is csináltak, ami sajnos csak átmeneti segítség volt. Most megint ugyanott vagyunk. A Munkáspárt is ígéri, hogy a GDP 20%-át az egészségügyre fordítaná. Gyurcsány szerint most a korrupció miatt van ilyen állapot, tehát ő azzal érvel, hogy a korrupciót megszüntetné s a bevételt mind az egészségügyre fordítaná. A Jobbik tudtommal -de ezt csak másokézből tudom- a DKhoz hasonlóan vélekedik, bár erre a programjukban, ahogy úgy a gazdasággal általánosságban nincs tervezet (persze lehet, hogy ezt nem tudom jól). A Momentum egy bürokratikus átszervezésben gondolkodik. Az LMP a kórházi autonómiában s egyénközpontú visszajelzési rendszerben látja a megoldást (egyfajta szolgáltási versenyt akar ezzel). A MIÉP semmi konkrétumot nem mond, inkább több forrást adna csak az egészségügyre. Az MSZP eus bérekről, némi bürokrtikus/pénzügyi ászervezésről, támogatásokról beszél, technikaliag a 2010 előtti irányba vinnék vissza, ha jól értem. Az Együtt is a költségvetés újra gondlása mellett veri az asztalt, s az egyéb helyekreől való forrás átemelés mellett. Kétfarkú Kutya Párt örök életet+20évet ígér :)


Az egészségügyi rendszer itthon egy érdekes dolog. Ez egy nagyon kemény szocialista (itt most a Rákosi-Kádár érára gomdolok) elven működik. Ehhez vagyunk szokva. Ezt a rendszert most úgy néz ki lehetetlen a polgári piacgazdasági irányba vinni. Bár a Fidesz (s az LMP prgramja is) ezt szeretné.

A rendszer lényege az volt, hogy mindenkinek jár az ingyenes egészségügyi ellátás, amit teljesen az állam fizetett (ez lényegében a Leninista szocializmus lényege), nem volt hű de jó de nem is katasztrófa. Ma ennek a rendszernek a romjain áll az egész. Mindenki megszokta a hagyományt, hogy ingyenes stb. Csak ez ebben a rendszerben nem igazán működik: nincsenek meg azok a források, van privát szféra, a kórházak gazdasági szereplők lettek, de úgyhogy szociális eleven kell működniük. Nagyon egyszerűsítve megcsinálják a drágább műtéteket legyen az egy hajléktalan vagy egy milliomos, ha van TAJ kártyája, mert a gyógyítás az első. Csak ezzel a kórház eladósodik. A rendszer (állam) meg pont afelé terel, hogy ez ne így menjen (ezért vonnak meg költségeket az egykori "pazarló" szocializmussal szemben).

Ezen lehet vitatkozni, hogy ingyenes egészségügy, de akkor minden ember egyenlő s keményen adózunk/építjük a szocializmust, vagy mindenki a maga ura s megy ami amerikában: kinek mit tud megfizetni. Fizeted a jelképes biztosítást, aztán ha van valami akkor fizetsz különben minek. S a kórházak próbálnak versenyezni, hogy náluk fizess. Ez addig jó amég van pénzed. Randy bátyám az USAban 5 hétig várt mire elláttal középfülgyulladással (akkor is egy civil szervezetnek köszönehtően), pedig csak egy 67 éves alsó középosztály beli nyugdíjas, akit nem vet fel a pénz, de nem is hajléktalan alkoholista.


Remélem hasznos tudtam lenni. Ha más nem egy másik nézőponttal.


Kellems napot!

2018. márc. 31. 06:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:
82%

Felnőtt, felelős választópolgár vagy, neked kell tudni dönteni.


Azt már láthattad, hogy az előző kormányok mennyit foglalkoztak az egészségüggyel, a többi párt egyelőre lutri, amíg nem kerülnek hatalomra.


Ha kiveszed a kamupártokat is, akkor már csak 3 marad: Jobbik, LMP, Momentum. A döntés innentől kezdve a tied.

2018. márc. 31. 06:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:
50%

Attól, hogy még bőven van mit javítani rajta, az egészségügy fejlesztéseiről is lehetne szép hosszú listát ösdzeállítani. Nem igaz, hogy a jelenlegi kormány semmit nem tett az egészségügy érdekében.

A legnagyobb probléma az, hogy a kórházak adósságkonszolidációja, amellett, hogy rengeteg pénzt felemésztett, csupán a nullára hozta fel a rendszert. Nem érzékelt belőle semmit a személyzet, és az ellátotti kör. De elengedhetetlenül szükséges volt ahhoz, hogy elindulhasson a fejlődés, fejlesztés. Ezen a téren is lehetne szép példákat kigyűjteni, mert voltak kórházfelújítások, eszközbeszerzések, bérfejlesztés, stb, de úgyis írják majd az okosok, hogy az miért nem számít semmit, elfogultság ellen nem érdemes érveket felsorolni. Sokan nagyon egyszerűen fogják ezt fel, kb annyit érzékelnek az egészből, hogy bezzeg a gyurcsányék idejében volt a kórházi vécékben vécépapír. Igen, volt. Nemrég fizette ki a fidesz, amikor konszolidálta a kórházak adósságát.

2018. márc. 31. 08:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 anonim ***** válasza:
96%

Szavazz a legesélyesebb ellenzékire!

www.taktikaiszavazas.hu

2018. márc. 31. 09:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 anonim ***** válasza:
13%
szavazz a fideszre. az egészségügy nem most lett szar, és egyébként szemben a baloldali kormányok országpusztító hadjáratával, most azért vannak legalább béremelések, van családtámogatás: csok, ingyen tankönyv, ebéd a gyerekeknek, a kisvállalkozókat is igyekeznek segíteni, van rezsicsökkentés... annak idején hogy elszabadultak a gázárak is, most végre állami kézbe kerül sok minden, központi szabályozással, de budapesten is terek újulnak meg, gyakorlatilag az elmúlt 8 évben minden buszt már alacsonypadlósra cseréltek, új villamosokat vásároltak, fejlődik a város, épül az ország, nyilván sok minden nem tökéletes még, de van egy jó irány, ezen kell tovább haladni! lehet jönni a stadionokkal, na de könyörgöm, legalább épül valami. nem úgy mint 2010 előtt... azok még egy nyomorult stadiont is képtelenek voltak átadni. ja meg igen, azért most van nemzetpolitika. a hontalan gyurcsány az internacionalista eszméivel magyart uszít a magyar ellen, erre semmi szükség nincs szerintem a jövőben a magyar közéletben!! szóval április 8, FIDESZ!!
2018. márc. 31. 09:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim ***** válasza:
88%
Jobbiknak igencsak vállalkozóbarát programja van, illetve az egészségügyet is szajkózzák, hogy rendbe teszik.
2018. márc. 31. 09:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:
63%

#6: Annyi ökörséget leírtál hogy az valami pusztító, az egyik ilyen: "most azért vannak legalább béremelések" ...amúgy tisztában vagy azzal hogy nem Orbán és a Fidesz fizeti a munkásokat/dolgozókat?!?!?

A busz ceg villamos cserét az EU-nak köszönd nagyrészt, ne Orbánnak. Amúgy a CAF villamosokkal is elég sok a gond pedig újnak számítanak.

2018. márc. 31. 10:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim ***** válasza:

és az eu vajon minek köszönheti a pénzét? mi fizetjük be. az áfa bevételek jelentős része megy ki brüsszelbe. utána meg hálálkodhatunk, hogy visszaadnak valamit. megfizettük az árát a támogatásnak, amikor feladtuk a piacainkat, amikor a német multiknak kedvező adótámogatásokat adott az ország. ez az ország pénze, és nem pedig egy kegy brüsszeltől.

a buszok itt vannak pesten, ez nem mese, szállj fel rájuk ha nem hiszed, alacsonypadlós... ja igen, hogy nem a városé? ez is brüsszel hibája, mert nem lehet csak állami kézben a közlekedés sem. ezért hozták létre a bkk-t, ezért volt szükség rá, eus kötelezettség, annak a beszállítója többek között a bkv, vagy a volánbusz. mert ez felel meg az eus jognak.

2018. márc. 31. 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 anonim ***** válasza:
30%
de orbán dönti el, hogy az állam bevételeit mire költi el. és nem nokiás dobozokban hordják haza mint gyurcsányék, hanem az orvosoknak adják!!
2018. márc. 31. 10:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!