A békebeli értékek és Európa örökre megszűntek létezni?
Régi videókat nézegetek Angliáról, Svédországról, Budapestről. 1900-as évek eleje. Voltak problémák nyílván akkor is, nálunk nagy volt a kivándorlás stb. De nyugaton jól éltek, békében. Mi is szépen iparosodtunk, zárkóztunk.
Azóta a nyugatot ellepte mindenféle szedett-vedett népség, nálunk meg a társadalom teljesen szét van szakadva, széthúzás van, demográfiai katasztrófa fenyeget. Biztosan rasszista vagyok, én nem érzem magam biztonságban, ha a metrón romákkal vagyok körülvéve, vagy ha Párizsban akárhova nézek afrikaiakat látok. Tudom, fehérek közt is vannak rosszak, más bőrszínűek között pedig normálisak. De nem ide valóak.
A videókat nézve szinte szívszorítóan nosztalgikus érzés volt nézni a békebeli fővárosokat, olyan tiszták voltak az utcák, az emberek is boldognak tűntek, gyönyörű épületek, szobrok, parkok. Nekik még számítottak ilyen értékek, hogy hazaszeretet, becsület, tisztelet. Ma meg már csak a pénz számít, nincsenek erős közösségek, mindehol ellenségeskedés, a neten a másikat ismeretlenül szidják egymást az emberek.
9.
Hogyne lenne háború! Csak nem fegyverrel vívjuk; tudhatod jól.
Itt nyugaton, Amszterdamban én semmiféle mocskos szedett-vedett népséget nem látok magam körül. Tökéletesen biztonságban érzem magam a metrón amikor 10 emberből 8 muszlim, sokkal inkább mint a hetes buszon este, amikor 10 fehér, magyar emberből 6 részeg. Csak nem a turistás részeket kell nézni, mert a főtéren persze hogy árulnak turistakacatokat, fehérek és bevándorlók vegyesen. Ki kell költözni a város lakórészére, és akkor látod hogy minden ordibáló karkötőárusra jut 20 integrálódott muszlim nő aki viszi reggel iskolába a gyereket, akik nem ütik ki a szemed mert békésen élik az életüket.
Ez a "régen még számítottak ilyen értékek, hogy hazaszeretet, becsület, tisztelet. Ma meg már csak a pénz számít, nincsenek erős közösségek, mindehol ellenségeskedés," szöveg pedig mindig féligazság.
Egyrészt régen a hazaszeretet nevében gyilkoltak, és a becsület nevében marginalizáltak különféle csoportokat. És akkor se tartotta mindenki szem előtt ezen értékeket, voltak akkor is tolvajok, gyilkosok, hazaárulók.
Másrészt lehet hogy fehér, hetero, gazdag polgári rétegből jövő férfiként szuperjó lett volna akkor élni (amíg be nem soroznak) de nem ez az egyetlen társadalmi csoport. Melegként semmi jogod nem lett volna. Nőként semmi jogod nem lett volna. Szegényként mint már előttem is leírták, összehasonlíthatatlanul rosszabbul éltél volna. Mozgássérültként vagy mentális betegként szinte embernek se számítottál volna.
Az oktatás, az egészségügy, a társadalom felvilágosultsága, a tudományos és technológiai fejlesztések, illetve a politikai és emberi jogi mozgalmak rendkívül megkönnyítették az életet az elmúlt 50 évben.
Nem szűntek meg létezni az értékek nyugaton, csak átalakultak. Sokkal hangsúlyosabb a nyitottság, az el- és befogadás, a tolerancia, a társadalmi egyenlőség.
"Voltam Párizsban, saját szememmel láttam és nem tetszett. Nem tudnak viselkedni, árulják folyton a szemetüket a nevezetességeknél."
Miért szerinted nekem tetszik Budapest? Hol van az elegancia, a jó modor, előzékenység ott az emberekből? A tisztelet mára kiveszett az emberekből. Bemegyek egy boltba és egyszerűen úgy köszönnek, hogy "Szia" vagy "Hello", senki nem köszönt "Jó napot kívánok a Nagyságos Úrnak!" esetleg odasiet hozzám az eladó és azt mondja, hogy "Alázatos szolgája Kegyelmes Úr, ajánlom magamat!". Valóban ezt ma én teljesen hiányolom, remélem te is hasonló szakmában dolgozol és jövőhéttől így próbálod visszahozni ezt a kort.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!