Igényli egyáltalán a magyar társadalom azt a fajta demokráciát ami tőlünk nyugatabbra van?
Itt sosem volt igazi demokrácia. Az elmúlt 28 év is a demokráciának tartott görbe tükör. Azt nem vitatom, hogy szabad választások voltak, de ami utána történt az olyan mint a citrompótló. Az íze hasonló de köze nincs az eredetihez.
Az embereket most választás elé állítják. Lehet a fidesz által létrehozott ismert irányvonal, amit már megszoktunk. A fiatalok ebben nőttek fel, az öregek meg már megélték Kádár alatt szinte ugyanezt. Akkor minek változtatni. Mire lehetne változtatni ?
Vagy lehet valami összevisszaság amiről az ellenzék beszél és amitől az emberek csak kapkodják jobbra balra a fejüket. Mit szűrnek le belőle ? Ha ezek kerülnek hatalomra, akkor megint csak a civakodás lesz mert semmiben sem értenek egyet.
Hát, ahol özönlenek a színes idegenek, homárházasság van meg genderizmus olyan fajta demokráciát nem.
Nem kell, soha ne is legyen.
Ami ezeket nem tartalmazza, az jöhet.
# 1
"homárházasság van meg genderizmus olyan fajta demokráciát nem."
Pedig a demokrácia azt is jelenti, h nem szólunk bele a másik ember magánéletébe. De erről a magyar népet piszok nehéz lesz leszoktatni. Mert itt csak a saját életét nem tudja senki menedzselni, de azt mindenki nagyon tudja, h a másiknak hogyan kellene élnie az életét.
"Pedig a demokrácia azt is jelenti, h nem szólunk bele a másik ember magánéletébe. De erről a magyar népet piszok nehéz lesz leszoktatni. Mert itt csak a saját életét nem tudja senki menedzselni, de azt mindenki nagyon tudja, h a másiknak hogyan kellene élnie az életét."
Ha te odakakilsz a járdára, nem mondhatod, hogy " tűnés innen,semmi közötök hozzá".
Ugyanez a szitu a fentebb említett dolognál is.
"Osztán milyen lenne az az igazi demokrácia?"
Mondjuk olyan, ahol 28 év alatt a választott vezetőink nem tüntetnek el annyi pénzt a költségvetésből amennyiből az államadósságot háromszor is vissza lehetett volna fizetni.
Aztán mondjuk olyan, ahol 28 év alatt lett volna legalább egy olyan politikus aki kiáll a választók elé és azt mondja.
Bocsánat, tévedtem. Rosszul mértem fel a helyzetet.
Lehet, hogy pont ezért szavaztam volna rá a következő választáson. Mert aki felismeri a hibáját annak van lehetősége, hogy kijavítsa azt.
*3
'Boldog békeidőket' nem a Monarchiára szokás mondani? :)
személy szerint igen, igénylegm. de az, ami most nyugaton van, az egy szörnyű tendencia.
valami rosszat mondasz a menekültekre, akiknek az 5%-a dolgozik, a többi lopja a pénzed (ráadásul nagy része nem is szíriából jön) akkor te RASSZISTA vagy
ha azt mondod, hogy a gender wage gap egy hülyeség, akkor szexista vagy
ha azt mondod, hogy elítéled a shariát, akkor xenofób vagy
ez a túlérzékeny nyugati undormány nem kell nekem. pfúj.
Egy demokratikus társadalomban az állam képviselhet többféle álláspontot is a gender elmélettel kapcsolatban. Az állam feladata a többség által képviselt értékek mentén történő politizálás. Ha a társadalom többsége úgy gondolja, hogy nem kér a gender elméletből mert úgy érzi jól magát, akkor miért feladata az államnak, hogy ennek ellenkező dolgokat erőltessen az országra ?
Hiába szeretnék én szabad fegyverviselést, ha többen vannak azok akik mondjuk az összes fegyvert kitiltanák az országból. Mit szólna a többség, ha a kormány az én álláspontomat képviselné arra hivatkozva, hogy nekem mint kisebbségnek csorbulnak a jogaim, ha nem viselhetek fegyvert szabadon az utcán.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!