Ti engedélyeznétek, hogy 12 éves kortól lehessen dolgozni bármilyen munkakörben ahová felvesznek?
Amikor 13 éves voltam, az iskolában az osztállyal elmentünk látogatásra a helyi szénerőműbe.
Nagyon megtetszett, és amikor véget ért a kirándulás, bejelentettem a szüleimnek, hogy ott hagyom az iskolát és megyek dolgozni az erőműbe. Úgy képzeltem el, hogy először szenet lapátolok meg turbinákat hegesztek, aztán majd kitanítanak a vezérlőberendezések működésére és azokat szabályozom a kezelőpultról. Elképzeltem, hogy 16 éves koromra már lehetne kocsim meg albim, 18 éves koromra meg gyerekem.
A szüleim kiröhögtek és mondták, hogy ez illegális, meg amúgy se engednék. Mehettem vissza a suliba ücsörögni.
Ti támogatnátok azt, hogy az ilyen ambíciójú gyerekek döntéseit védje a törvény, és elmehessenek dolgozni?
Nem. A 20. századra sikerült elérni hogy betiltsák a gyerekmunkát.
Tény hogy manapság megfelelő képzettség és megfelelő papírok nélkül lehetetlen előre jutni ( ahogy te is mondtad: szén lapátolással kezded és kitanítanak idővel... Na ilyen nincs ), de a gyerekmunkát, főleg kemény fizikai munkák esetében és a képzettséget igénylő munkák esetében tilos engedélyezni.
Ha nem akarsz iskolába járni, elmehetsz szakmunkás képzőbe. 3 év alatt megtanítanak egy szakmát, 17 éves korodban már alapszinten értesz valamihez, van papírod, mehetsz dolgozni.
Ha egy kicsit a valóságba élnél, akkor érettségiznél és utána szakmát végeznél ( ha előtte szakiskolába jártál 1 év, ha nem akkor 2 év egy képzés ), majd 19-20 évesen kezdesz dolgozni. Ha még több eszed van és vagy elég ügyes, kitartó és képes vagy tanulni, akkor diplomát is szerzel.
Így lesz a minimálbérből garantált bérminimum, a garantált bérminimumból jól megfizetett szakember vagy diplomásként több százezer forintot kereső személy ( persze vannak kivételek, pl: óvónő, tanár, mentőtiszt, stb ).
Nem, mert megint arról szólna, hogy gyerekmunka címszó alatt kizsákmányolnának embereket. Arról nem is beszélve, hogy jogilag gyermekkorú emberekről beszélsz, akikért a szülők felelnek, ha bármi baj történik. 12 évesen én nem is engedném senkinek, hogy dolgozzon. 12 évesen nem való ez még.
Nem Banglades, India, Sri Lanka vagy Kína vagyunk, ahol a 8 éves gyerekek is már üzemben dolgoznak.
Szerencsére ahogy látom trollkodni szeretsz. Azt javaslom, menj és csináld meg a leckédet, ha nagyon unatkozol.
Ha 12 évesen el kezdene bárki dolgozni, akkor garantáltan élete végéig az ilyen ember, minimálbéren sínylődne és tönkretenné az életét.
Épeszű ember ilyet nem támogat. 12 évesen még nem tudod mi az, hogy felelősségvállalás és munka, nem is ez a dolga.
12 évesen ??!! Az más világ volt de a mai világban már a wc pucoláshoz is kell végzetség.egy 12 éves gyerek sem fizikailag sem lelkileg nem képes a munkára.Egy 12 éves gyereknek még szülői felügyeletre.nevelésre.és tapasztalat és oktatásrs van szüksége!
Sokszor a felnőtt tapasztalt emberek is ki készülnek testileg/lelkileg a munka helyen főleg ha nincs végzetsége es csak egy 8 általánosa van és egy gyárban vagy utca seprőként dolgozik.én semmi képpen sem.ez nagyon nagy butaság és felelőtlenség lenne!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!