Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Akkor mégse olyan gonosz a...

Akkor mégse olyan gonosz a multi? A munkahely mégis jó? (szellemi munkakörben legalábbis)

Figyelt kérdés

"A fiatal diplomások is előszeretettel igyekeznek multinacionális cégeknél elhelyezkedni, mivel biztos a munkahely, átlagon felüli a bérezés és széles a szakmai fejlődési potenciál is. A pályakezdők közül nagyon sokat a multinacionális cégek magyarországi szolgáltató központjai szívnak fel, itt majdnem 50 ezer magasan képzett fiatal dolgozik.


Fruzsi 280 ezer bruttóval kezdett, ez most már 300 körül jár. Emellé még hazavisz évi bruttó 300 ezer cafeteriát is. Ez nettóban havi 200 ezer körüli fizetést és 15 ezer körüli pluszjuttatást jelent. A sor ugyanakkor itt nem áll meg. Ha a munkavállaló önkéntes nyugdíjpénztárba fizet, akkor a munkáltató a befizetés másfélszeresét hozzáteszi. Emellett még jár két félév ingyenes nyelvtanulás, plusz még a cég szervez saját tréningeket is.


Fruzsi elmondása szerint rendkívül figyel a cég arra is, hogy "ne legyen bajuk", vagyis minden rendben legyen az egészségükkel. Például ergonomikus székeket kapnak, vagy – ami igencsak óvodás dolognak számít – figyelmeztetik a munkavállalókat arra, hogy kössék be a cipőfűzőjüket, nehogy elessenek. Ezek a "mocskos multik, akik tönkreteszik az országot", elég normális munkahelynek számítanak ma itthon – fejtette ki Fruzsi.


Ebből a pénzből még félrerakni is lehet, Fruzsi havonta 50 ezret takarít meg a későbbiekre. Nem él nagy lábon, de amikor nemrég elromlott a mosógépe, akkor nem okozott nagy megterhelést lecserélni. Emellett idén háromszor is el tudott menni rövidebb időre nyaralni. "Nem szórom a pénzt, de azért jut nem alapvető dolgokra is" – hangsúlyozta Fruzsi.


Kristóf körülbelül három hónapig keresgélt, míg végül egy fejvadász cégen keresztül munkát talált az egyik nagy multi budapesti szolgáltató központjában. Ugyancsak bölcsészszakot végzett, 25 éves fejjel havi nettó 200 ezer körül visz haza, melyhez a multiknál természetes havi nettó 15 ezer körüli cafeteria összeg társul. Ehhez járul még kedvezményes fitneszbérlet, taxizási lehetőség és bizonyos boltokban és éttermekben kedvezményes vásárlási lehetőség (bár ezek jellemzően a drágább helyekre vonatkoznak, így Kristóf nem szokott itt vásárolni).A multi munkahely Kristóf szerint jó környezet, sok a fiatal, rengeteg a tréning, a csapatépítés, és véleménynyilvánítási lehetőség is van. Cégen belül támogatják az előrelépést, biztos a fizetés, tisztázottak a munkaköri feladatok és a felelősségvállalás is. Nehéz azonban megszokni a rugalmatlanságot és a folyamatos "riportolásokat", akár az elvégzett munkáról, akár saját maga értékeléséről van szó. Minden késésre, mulasztásra figyelmeztet a rendszer, és ha ez megismétlődik, a megrovás sem marad el. Folyamatosan kell naplóznia (ún. time sheetet írnia) a munkavállalónak, hogy épp mivel foglalkozik. A számítógép szoftvere pedig figyelmeztet, ha csúszás van."


[link]


2014. júl. 20. 02:01
 1/8 anonim ***** válasza:
100%

Ez elég közel van az igazsághoz.


Az egyik barátom bátyja közlekedésmérnökként végzett és a tanulmányai miatt egyből felvették egy multihoz. Szinte gyermeki lelkesedéssel szokott mesélni a munkájáról és a munkahelyéről annyira szereti. A fizetésére nem kérdeztem rá de a jelenlegi életszínvonalából ítélve nem keres rosszul.

2014. júl. 20. 06:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
100%
A Multik ( még a Tesco is), bejelentik a dolgozóikat és ki is fizetik a megállapodás szerinti béreket. A magyar vállalkozókra ez nem jellemző.
2014. júl. 20. 06:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
100%
Én egyszerű melósként nindent összevetve 150-60 nettót keresek plusz kapok annyit még amiből egész hónapban ehetek bennt. Nem panaszkodom keresnek nálam sokkal kevesebbet ilyen munkával. Inkább divat lett szidni egy multit.
2014. júl. 20. 07:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
85%
Éveken at dolgoztam multinak. Jo volt a fizetés de belegebedtem annyi volt a munka. Ennek ellenére meg mindig a multi volt a legjobb munkahelyem.
2014. júl. 20. 08:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
22%
A multi semmivel nem rosszabb mint a magyar cégek. Ez a baloldal hisztériakeltése mert a kormány megpróbál ide csábitani multicégeket.
2014. júl. 20. 08:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
88%

Igen, szellemi munkakörben ez így van. Programozóként én szabadúszó voltam, mindenféle embereknek dolgoztam, volt aki nagyon korrekt volt (főleg amerikaiak (hát igen, ahol van pénz ott van kedvesség is)), de volt sok sok rossz tapasztalatom is. (Angolok, európaiak, magyarok is - de itt is volt kivétel, magyarok között is)

Az a baj, hogy pénz kell ahhoz, hogy jól mennyenek a dolgok, elérhetőek legyenek a célok, meglegyen a bizalom, ne legyen pánik - ilyen egyszerű a képlet. :( És a multiknak van pénze, az ügyfelek pedig bíznak a multikba, mert ott vannak a képzett emberek (mert ott van a pénz), tehát az ügyfelek többet fizetnek a multiknak, tehát a multiknak több pénze lesz, tehát mégjobb szolgáltatást fognak nyújtani, tehát stbstb...

És egy multinál én programozóként is sokkal jobb lehetek, sokkat jobban fejlődök, mert minden fasságot a manager meg a hres, meg a mindenki más intéz, az én dolgom csak az, hogy jól érezzem magam, ne hajtsam magam túl, fejlődjek, és minél minőségibb munkát végezzek.


Ez olyan, mintha a multik természetes módon jók volnának. Törődnek az emberrel - és még jól is járnak vele! A baj csak az, hogy ez nem igaz. Pont annyira törődnek mindenkivel, amennyire muszáj nekik. Ez azt jelenti, hogy a fizikai munkásoknak szar (a Lego amit hirtelen tudok), a környezettel nem törődnek (csak ha olcsón fent tudják tartani a környzetettudatos image-et - egy szoftveres cégnek pl ez könnyű), és azokat az országokat, amikre nincs szükségük, és ki lehet használni, könyörtelenül kihasználják, és ha valami létfontosságú területhez van hozzáférésük, akkor leszarják a szegény embert (hogy megint csak egyet említsek, itt pl a Nestlé jut eszembe, hogy a CEO szerint jó 5let volna privatizálni az összes ivóvizet a földön)


Persze nem mind evil, Elon Musk, és a cégei jutnak eszembe. Az az ember nekem nagyon szimpatikus.

2014. júl. 20. 09:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
100%

Én is programozó vagyok.

Azt vettem észre, hogy egy magyar (akár nagyobb) vállalatnál és egy külföldi mulitnál egészen más a hozzáállás a munkához.

Persze mindenhol vannak kivételek, de a külföldi cégek ráébredtek már arra, hogy ha törődnek (vagy már ha legalább úgy tesznek, mintha törődnének) az alkalmazottakkal, akkor azok jobban és szívesebben dolgoznak.

Ha az ember nem szereti amit csinál, az meg is fog látszani előbb-utóbb a munkáján.



Az ügyfelek szintén egy másik dolog. Jelenleg egy magyar kisebb cégnél vagyok, vannak külföldi és magyar ügyfeleink is. Az itthoni megbízónak FELE ÁRON dolgozunk, fele annyi az órabér, mint mondjuk egy Svájci megbízónak, de még így is folyamatosan meg az alkudozás persze.

A magyar ügyfelek folyamatosan keresik a kiskapukat, hogy hogyan lehetne lejjebb tolni, az amúgy is piaci szinten alacsony árat, illetve még hogyan tudnak plusz munkát végeztetni, persze ingyen. Na és itt nem "szegény" vállalkozásokról van szó, akik próbálnak olcsón kijönni, hanem több milliós bevételű cégekről.

2014. júl. 20. 10:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:

Nem tudom hol olvastál olyat, hogy annyira fikáznák a szellemiek a multit, általában korrektebbek.

Akik inkább ezt teszik azok az emberek, akiket éhbérért dolgoztat a multi és még ebédszünetet se nagyon ad, ha nem muszáj.

Teljesen érthető.

2014. júl. 20. 11:34
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!