Milyen érv szól az egykulcsos szja ellen azon kívül, hogy "nem mindegy, hogy egy 90 000-es keresetűtől veszik el azt a 16%-ot, vagy pedig egy 1 000 000-s keresetűtől"?





azon agyalok, hogy a minimálbéresek nem az SZJA-t kapják vissza adójóváírás címen?
mert ha igen, akkor igazából sokkal nem leszünk előrébb nem?





Én is az egykulcsos adót támogatom, de látom a másik fél érveinek alapját is. Ez pedig az, hogy aki többet keres, az többet is képes áldozni arra, hogy működjön a társadalom működjön, hogy a szociálisan rászorulóknak tudjanak segíteni. Hisz vannak olyan alapköltségek, amiket mindenkinek ki kell fizetnie, és így pl. az ételre vagy a rezsire nem ugyanakkora százalékát fizeti ki egy minimálbérből élő vagy egy menedzseri fizetésből élő egyén. Ebből kiindulva lehet azt mondani, hogy akkor százalékosan többet fizethet bele a közös költségekbe - és még így is több marad neki.
Ez gyakorlatilag a baloldali, szociális érzékenységre appellál, azaz ha többed van, oszd meg a rászorulókkal.










82%, Szlovákia pont most akar áttérni többkulcsos adórendszerre.
A Fidesz által szorgalmazott rendszerrel az a bajom, hogy az ember jóhiszeműségére meg alapvető jóságára alapoz, tehát arra, hogy "majd ha kisebb lesz, többen fizetnek". Hát szerintem nem, aki nem akar adózni, az nagyrészt egyáltalán nem akar. Ráadásul a jelenlegi átlag adóterheknél alacsonyabb lenne az új adókulcs, tehát kevesebb pénz származna belőle, és ezt a kiesést szerintem az a néhány ember, aki a kisebb rendszerrel normálisan kezdene adózni, nem tudná pótolni.





Igazából ez egy igazán nyomós érv,mi a túrónak kellene még több mellé?
Természetesnek kellene lenni annak,hogy aki nagyobbat kap(mert ahhoz ,hogy "jó keresete" legyen,az kell,hogy többet osztottak neki vissza(ösztöndíjak,iskolák stb...),hogy többet ad is,mint aki szakmunkás után beállt dolgozni,adózni,esetlegesen minimálbérért,vagy alig nagyobb összegért.
Az egysávos adózás akkor elfogadható,ha ezek után megszűnne az alanyi jogon járó családi pótlék,az ingyenes iskolák,eü-i ellátás.Mintahogy ezek be is fognak következni...





12:57! A második vagyok.
Te azt mondod, hogy azért keresek többet, mert többet is kaptam vissza. Szerintem nem. Azért keresek jelenleg többet, mint a legtöbb egyetemista osztálytársam, mert többet tanultam, amikor ők buliztak; mert én utánamentem olyan munkáknak is, amire nekik nem volt kedvük, erejük (értsd: lusták voltak); mert én nem az utolsó félévben kezdtem el nyelveket tanulni. És igen, a jegyeim meglátsztottak az ösztöndíjamon is. De én nem azért fektettem bele kétszer annyi erőt, időt, mint ők, hogy aztán csak 10%-kal több fizetést kapjak, mert én 3x akkora adót fizetek be. Ahogy ezt tegnap is leírtam már egy másik kérdésnél, ugyan ez a helyzet (csak az arányok mások) a dolgozók és a segélyeken élőknél is: akik többet dolgoznak, miért tartsák el azokat, akik nem?





Én is a sávosan progresszív rendszert tartom igazságosabbnak jelen helyzetben. Ameddig vannak családok, akiknél problémák vannak az alapvető megélhetéssel, addig nem a második kocsi színén kéne agyalni. Exemék eléggé rossz helyzetben voltak, és nézni is rossz volt már néha.
Ugyanakkor, emellé bevezetném azt, hogy aki fél éven át munkanélküli, és a foglalkoztatási központ ajánlana neki egy szakirányú munkát, amit nem fogad el, akkor szociális juttatásokat onnan kezdve ne kapjon.
Az egykulcsos adórendszer teljesen igazságos lenne abban az esetben, ha egy egy bolti eladó is ki tudna magának termelni 5-10 év alatt egy lakást. Jelenleg, családi támogatás/protekció nélkül, egy diplomás se termeli ki 20 év alatt.















Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!