Egy adócsaló kit károsít meg, és miért tartják az emberek ezt akkora problémának?
"egy koszos utcai cigányra, aki embereket fenyeget/ver meg , hogy adjon neki egy szál cigit..."
Én meg sokkal jobban tudok, sőt ha egy kéregető tőlem pénzt vagy ételt kér adok neki, mert ő legalább kéri, az adócsaló meg csak kilopja a zsebemből!
Na akkor a munkás barátunk megfejtette az összes kínunkat, bajunkat. Holnaptól senki ne fizessen adót! Nagyszerű ötlet.
Magániskolák is megoldják az oktatást, hát aki nem tudja fizetni, annak a gyereke jó lesz árufeltöltőnek.
Magánkórházak is megoldják az egészségügyet, akinek nincs rá pénze, az jobb is, ha megdöglik: olcsóbb.
Az adott településen székelő cégek megoldják a közutakat, ők fogják beszedni a parkolási díjakat. Amúgy is csak a gazdagoknak van kocsijuk.
A közrendet és a bíróságot a helyi maffia fogja fenntartani és beszedi majd a védelmi pénzeket. Amúgy sincs sok különbség a mai rendőrséghez képest. Akinek van pénze, az úgyis korrupt, a többiek meg szeretnek csicskák lenni.
A külpolitikai kapcsolatokat szintén ők fogják menedzselni, meg ha már amúgy sincs pénze senkinek a lányok oktatását finanszírozni, az ország fenntartását megoldják holland prostituáltként.
Természetesen nyugdíjra nincs szükség, mindenki dolgozzon addig, amíg tud, nem baj, ha beledöglik. Amúgy is nagy a munkaerőhiány.
Ez ezzel együtt ösztönöz mindenkit a munkavállalásra, mert mivel se közmunkát nem fizeti senki, se munkanélküli segélyt nem lehet finanszírozni, ezért aki elveszíti a munkát, az pár hét után éhen is döglik.
Szakszervezetek fenntartása is felesleges, a cégóriások majd pontosan tudják, hogy milyen körülmények között kell dolgoztatni a munkásokat azért, hogy maximális profitot termeljenek. Munkavédelmi előírások felesleges, drágák, ha valamelyik munkást agyoncsapja az áram, vagy ráesik a fejére egy tégla, azért úgyse kár, van másik.
Nincs szükség családtámogatásra, a cigányok anélkül is teleszülik az országot.
Az államadósság finanszírozását is be kell fagyasztani. Aki megbízott a magyar államban, az így járt, a pénzét már soha nem látja viszont.
És mindenki jól jár. Látjátok, működik ez az ország adók nélkül is, csak így még 27% áfát meg 15% szjat se kell fizetni.
#7 "Józsi bácsi feketén dolgoztatott 3 keművest, kétlem hogy ez növelte volna meg az én adómat..."
De igen.
A kormány kiszámolja, hogy egy évben mennyi pénzre van szüksége adóból, és azoktól szedi be akik becsületesen fizetnek.
Ha a vállalkozók fele elcsalja az adót, akkor a másik felét duplán adóztatják.
Szóval Józsi bácsi a többi becsületes adófizetővel tol ki.
Állítólag hatalmas "tartalékok" vannak még az adócsalókban...
Ha sikerülne 90%-ban kifehéríteni a gazdaságot, akkor alaposan csökkennének az adóterhek is.
Aki úgy gondolkodik, hogy "nnek a kormánynek én nem fizetek" az csak a többiek életét keseríti meg.
Ezt nem "levezetni" lehet kérdező, hanem tanítani.
Az államot azért találták fel, mert nagyobb népcsoportok életét szervezni kell valakinek (oktatás, egészségügy, nyilvántartások, stb.). A szervezés pénzbe kerül, az állam azonban nem termel értéket. Hanem ezt a szervezést (szolgáltatást) megfizetteti az emberekkel adók és járulékok formájában. Azt most hagyjuk, ha az állam tisztességtelenül jár el, az egy másik problémakör.
Tehát te az adóddal tulajdonképpen egy szolgáltatást fizetsz meg. Ha tehát elcsalod az adódat, akkor ingyenélő vagy, mások pénzén veszel igénybe szolgáltatásokat. Mintha a haverod venné állandóan a reggelidet, és te ezt elvárod tőle.
A példáidba te összekevered a szezont a fazonnal. Az adókat meghatározott elvek szerint róják ki. Ha azon nem jók, akkor ne csalj, hanem javíttasd ki az elveket. Aki feketén dolgoztat, adót csal, ezzel elismeri, hogy az állam jogosan tisztességtelen. A boltos is adót csal a számla ki nem állításával, meg te is, mert ezáltal nem fizeted ki az ÁFA-t.
A vállalkozás semmit nem termel az államnak. Magának termel! És adót fizet.
Ha te a plakátokra kiszórt milliárdokra hivatkozva adót csalsz, az olyan, mint amikor azért rabolsz ki embereket, mert más is ezt teszi. Egy fenét! A dolgod az, hogy a csalást megakadályozd, hogy ne a csalóknak álljon a világ. Ha nem tetszik a milliárdok szórása, lépj fel ellene és ne állj be a sorba a csalásaiddal. Nem gondoltad végig. Ha mindenki beáll ebbe a sorba, körbelopás lesz, rosszul az jár, aki ügyetlenebbül lop, nem az, aki rosszul dolgozik. És ezzel elősegíted egy torz világ létrejöttét.
Nem kerülheted meg a felelősségedet. Letagadhatod, de ezzel önmagadnak hazudsz. Ne feledd: lopni könnyebb, mint dolgozni, és ha sokan lopnak, akkor elfogy a lopni való. Következik az agyonütés. És ebben a sorban te nagyon védtelen vagy. Elemi érdeked lenne a csalók börtönbe juttatása. Csak ezt előbb meg kell érteni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!