Mit szóltok hozzá, hogy Magyarországon a leggyengébb a demokrácia az EU-ban?
A Freedom House 2018-as jelentése szerint is Magyarországon a leggyengébb a demokrácia az Európai Unió összes tagországa közül.
A demokrácia évek óta zajló leépítése, a fékek és ellensúlyok rendszerének lebontása, a szabadságjogok korlátozása, a választási törvény átírása, a népszavazás intézményének ellehetetlenítése és a civilek vegzálása, úgy tűnik, meghozta gyümölcsét:
Magyarország 72 pontos minősítést szerzett azon az 1-től 100-ig pontozó demokrácialistán, amin az EU második legkevésbé demokratikus állama, Bulgária is 80 pontot ért el.
Még szomorúbb eredmény, hogy sikerült bekerülnünk azon 25 állam közé az EGÉSZ VILÁGON, ahol a legtöbbet romlott a demokrácia helyzete az elmúlt tíz évben.
Az utóbbi évtizedben (melyből nyoc évet a Fidesz-kormányzott, megjegyzem) 20 pontos csökkenést könyvelhettünk el (a legtöbbet Törökország demokráciaindexe vesztett 35 ponttal). Ezzel a dicső eredménnyel a tízedik leglátványosabb romlást elkönyvelő ország vagyunk.
Még Oroszországban vagy Szíriában sem romlott ilyen mértékben a demokrácia helyzete ÖNMAGÁHOZ KÉPEST (persze igaz, hogy ott eleve nagyon rossz volt a helyzet, de korábbi önmagukhoz képest nem zuhantak annyit, mint mi).
Az EU-tagországok mindenike a "free" kategóriában van egyelőre. De vajon hány ciklusnyi dicsőséges kétharmados kormányzásnyira állunk attól, hogy a "partially free" kategóriába kerüljünk az oroszok mellé, vagy a "not free" kategóriába, Szíria mellé?
Magyarországot a jelentés ma még a szabad országok közé sorolja (a következő kategória a részben szabad), de külön is kitérnek rá, hogy Magyarországon egyértelműen egyre rosszabb a helyzet a civil szervezetekkel és az ellenzékkel szembeni fokozódó megfélemlítés miatt. A Freedom House szerint Magyarországon az állampolgárok egyre inkább tartanak attól, hogy politikai ügyekben véleményt nyilvánítsanak.
Ti hogy látjátok: jó dolog az, hogy az Európai Unió legkevésbé demokratikus tagállama vagyunk és egész Európában nálunk romlott a legdrasztikusabban a demokrácia helyzete az elmúlt tíz évben? Nemcsak az EU-ban, hanem egész Európában nálunk a legerőteljesebb a romlás!
Szerintetek ez helyes irány, igazi nemzeti büszkeség, hungarikum? Vagy érdemes lenne esetleg átgondolni lassan a dolgokat?
Mi a véleményetek erről?
(A Freedom House jelentése itt olvasható: [link]
Ez mindig így volt:
Ha a baloldal van hatalmon az demokrácia, ha a jobboldal, az populizmus.
Nincs ebben semmi újdonság.
Jó... érthető, hogy kell valamit mondani arra, hogy most úgy fogják elveszteni a választásokat, hogy a palamenti küszüb is magas nekik mint malacnak a csemballó... A Fidesznek meg meglesz a 2/3
Magyaroszág legerősebben demokratikus éve 2006-hoz köthető. Miután a választásokon átverték a jó népet, a rendőri tevékenység azonnal biztosította a demokráciát. Ha nem engedem be a migránsot, rasszista, stb vagyok, mert nem engedtem meg neki, hogy felrobbantsa magát. Ha a Facebookon migránsokról lehúzod a vizes lepedőt, letiltanak. Legalábbis volt erre példa. A nyugati demokrácia egyik szép példája itt látható:
Ha bántom a migránst, rosszindulatú, intoleráns vagyok. De ha Ő bánt valakit, pld. megerőszakol egy gyereket, akkor szegény migráns. Merkel, Schultz, Junkers magasról sz@rják le, hogy mit akarnak az emberek, és ez nem csak a migránsokra vonatkozik. Sok esetben láthatunk példákat arra, hogy az emberek nem akarnak valamit, de mindig egy szűk liberális réteghez hajolnak. Kérdezz meg 100 házaspárt, hogy szeretnék-e, ha a haláluk esetén a gyerekeiket, egy homoszexuális pár nevelje fel, vagy esetleg olyan szülőkhöz kerüljenek, akiknek nem lehetett gyerekük. Mégis megy a csata a homokos párok örökbe fogadásáért. Ha kiírnák népszavazásra, jó ha 20 %-ot nyernének. Ez a nyugati demokrácia.
#23: Például ellopták a magánnyugdíjpénztári megtakarításaidat. De egészen friss hír, hogy minden eszközzel próbálják megnehezíteni, hogy egy átlagpolgár pereskedni tudjon: [link]
Aki nem látja hogy folyamatosan romlik a jogbiztonság Magyarországon, az vak. Egyszer kelljen bírósághoz fordulnod, perelned valamiért...
#48: "Ellopták a magánnyugdíj megtakarításait, csak a baloldal állítja, természetesen megvannak a nyugdíjak" [link] Hát ebből nekem nem úgy tűnik.
"Mszp = demokrácia, szerintem nem kellene firtatni. Lásd 2006." Aha. Nekem a 2006-os székházostromról az a videó jut eszembe, amikor a Fidesz által felbőszített csőcselék elkezdte dobálni a rendőröket, azok odafújtak egy kis könnygázt, erre elkezdte az ürge az ordibálni, hogy felháborító, rendőrállam.:DD Nem kellett volna állat módjára viselkedni, akkor nem úgy bántak volna velük, mint az állatokkal.
"történelem könyvekben és közgazdasági képzésekben mint elrettentő példát hozzák fel őket" Milyen történelem könyvekben? Én nem ismerek olyan történelem könyvet, ami 10-15 évvel ezelőtti eseményekről ír. Amúgy én ilyen területen tanulok, nem hozták fel egyszer sem elrettentő példaként a szocikat, a jelenlegi kormány viszont többször szóba került, hogy nem csinál mindent jól. Én nem kedvelem a szocialistákat se, de azért ne hazudozzunk hogy megvannak a mnyp pénzek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!