A magyar oktatás mégsem olyan gyenge, hogy egyre több cég telepíti ide a fejlesztőrészlegét, illetve jönnek a fejlesztőrészlegek?
Itt felénk (Nyugat-Magyarország) azért szépen megjelennek a fejlesztőcégek is.
Viszont már a meglévők is igyekeznek áthozni a fejlesztőrészlegeiket.
Ha visszaemlékszünk, az Audi is először csak összeszereléssel számolt Magyarországon.
De, ma már nagyon komoly fejlesztések zajlanak ott és folyamatosan hozzák át őket.
Ahol én dolgozom, ez egy fejlesztőcég, amikor megjelentek Magyarország csak egy kis irodát béreltek, kipróbálták milyen itt.
Azóta már vettek egy 4 emeletes épületet és több száz magyar munkavállalójuk van, a múltkor pedig nyilvánosságra hozták, hogy mindent átakarnak hozni Magyarországra.
A statisztikák döntöttek, amik kimutatták,hogy a magyar ugyanabban a munkakörben nem dolgozik rosszabbul, mint egy német.Meg, nyilván az is közrejátszott,hogy kevesebb pénzért dolgozunk.
Nem a Fideszt akarom isteníteni, de szerintem annyira nem szörnyű a magyar oktatás, ezek a cégek is ezt az állítást igazolják.
Inkább a metódusokkal van a baj, legalábbis saját tapasztalataim alapján.
Lám, lám mostmár bezzeg nem gonoszak a multik, nem kell rávenni őket, hogy adózzanak a profitjukból, mint 2010-ben, mi?
Most, hogy a kormány érdekét szolgálja, a rabszolgatársadalom fenntartása és hogy ocó kelet-európai csicskák maradjunk továbbra is, már jöhet az ocón dolgoztató multi és a sok haveri oligarcha cég.
Nem akarod a Fideszt isteníteni, csak bérkérdezel.
Azért telepítik ide, mert olcsóbb a munkaerő és olcsóbb a gyár megépítése. Nálunk 1000 fejlesztőből 400 indiai. Azok nem itt tanultak! De a régi oktatási rendszer, ami kinevelte a fejlesztők rétegét mára nagyon megváltozott. Egy fejlesztői álláshoz kell legalább 1-2 technikusi, vagy egy BSC/MSC/PHD. Ami 8 általános, 4 középiskolai, 2 technikusi, vagy 3-5-8+áfa évnyi egyetemet jelent. 14-20 évről van szó, amíg kiderül, kit neveltek az iskolában. A mai gimnazistáknál látszanak az oktatás bajai. Ezek még 4-5 év múlva jutnak el a fejlesztési pályára. Addig éves szinten 400 indiait fogunk csak mi felvenni, hogy itt dolgozzanak.
A magyar cégünk dolgozóinak 10-12 ezer dollár az éves fizetése, az amerikai részlegnek, amit tavaly zártak véglegesen be, 75-150 ezer volt. Itthon 5 mérnök meg tudja csinálni azt a munkát, mint ott 3. 60-ból ki lehet hozni 400 helyett, akkor miért ne ide telepítenék. Svéd kollégáink 5x voltak drágábbak. A kínaiak is drágábban dolgoznak már mint mi. India szintjén még nem járunk, de oda fele tartunk, hogy a fejlesztői munka nem lesz itthon megbecsülve.
Egy 10 éve fejlesztésben dolgozó msc-s mérnök depressziós valóságát olvasták kedves trollok. Most irány a piros kéz!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!